Kötelező az iszlám Németországban

Valaha Birodalom volt…

Egyre több német akarja állítólag, hogy ugyanolyan kötelezővé tegyék az iszlám oktatását az iskolákban, mint például a testnevelést vagy az irodalmat. „Jó és kivitelezhető ötletnek tartom, hogy bevigyük az iszlámot az állami iskolákba” – mondta a beszédes nevű Gerd Landsberg az helyi önkormányzatok egyesületének elnöke.

Szerinte az állam ezáltal sokkal jobban tudja majd integrálni a társadalomba az ifjú muszlimokat.

Hétfőn az esti órákban egy 17 éves afgán migráns súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott, vérfürdőt csinált egy vasúti kocsiból a würzburgi vonaton. Szemtanúk szerint a fiatal migráns többször hangosan azt üvöltötte, hogy „Allahu Akbar”, azaz azt, hogy Allah hatalmas.

Az Iszlám Állam végül nyilvánosságra hozott egy videót, melyen a fiú korábban, késsel kezében fenyegetőzik. A házkutatás során a fiú lakásán egy kézzel festett, Iszlám Állam zászlaját ábrázoló rajzot is találtak.

A vallási órák bevezetése a legjobb módszer arra, hogy megfékezzük a fiatalok radikalizálódását – mondta Heinrich Bedford-Strohm, a német evangélikusok egyik vezetője.

Németország 16 államából hatban már választható tantárgy az iszlám. A tavalyi évben közel másfél millió, javarészt muszlim vallású bevándorló érkezett Németországba.

A német többség fog alkalmazkodni a beérkező kisebbséghez, akik közül mindössze hatvan fő körül állt eddig munkába? Amennyiben dolgozni jöttek, akkor a nyelvtanulás és szakma elsajátítása után négy év múlva kerülhet sor az alkalmazásukra.

Forrás: Hunhír.info.hu/SVPSZ

Emlékeztető 1.: „Ma az én országomban nincsenek idegen hadseregek. Az Ön országában még csaknem 60.000 idegen katona tartózkodik. Jelenlétük okát értettem abban az időben, amikor a volt Német Demokratikus Köztársaságban a szovjet katonák a Varsói Szerződés részeként voltak jelen. Ma nem létezik a Varsói Szerződés, de az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonái továbbra is Németországban tartózkodnak. Miért?” (Részlet  Jozef Banáš szlovák író Angela Merkelhez intézett nyílt leveléből)

Emlékeztető 2.: „Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.” (G. Brock Chisholm pszichiáter, az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára a Kalergi-terv lényegéről)


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »