Kóstolgatás Jucika konyhájában

Kóstolgatás Jucika konyhájában

Pozsonyba, Pestre, sőt még az ausztriai Kremsben is eljutott a híre, hogy a kis csallóközi faluban, Erdőhátkarcsán egy ügyes háziasszony olyan finom süte­ményeket süt, hogy az ember megnyalja utána mind a tíz ujját. Igen, ez az igazság.

Szívélyesen fogadnak a Komáromi család konyhájában, ahol már rég nem látott sparhelt adja a helyiség melegét és a jó hangulatot. Az asztalon diós és mákos bejglik sorakoznak, szép tálon a száraz aprósütemények – medvetalp, mézeskalács, lekváros linzerkarika, kókuszcsók – kínálják magukat, egy másikon tölteléktől dagadó kiflik. 

– Tessék, tessék, vigyenek – kínálja vendégeit Jucika, a háziasszony, s közben kihozza a mascarponés fánktortát, amely nagyon menő mostanában. – Mindenkinek ízlik, nem győzöm sütni. Karácsonykor is kelendő, bár akkor inkább a bejglit, a mézeskalácsot, a diós tortát, a zserbót, a kókuszos süteményt és a pogácsát kérik a rokonok, ismerősök. 

Közben elárulja, hogy a faluban karácsonyi napot tartanak a gyerekeknek, erre az alkalomra 500 pogácsát süt. Itt figyelnek egymásra az emberek, bár a régi hagyományok már átalakultak, kissé megkoptak. 

– Esténként mostanában diót török, s közben szívesen gondolok vissza azokra az időkre, amikor még a tollfosztóba jártunk. 

Jó negyven éve már annak. Vidám esték voltak, elbeszélgettünk, jól szórakoztunk, együtt voltunk és közben hasznos munkát végeztünk. De kinek kell ma már a toll? Ki alszik még dunyha alatt? Mostanában az idősebb asszonyok térnek be néha egy kis pletykára, teát iszunk, trécselünk, elmondjuk egymásnak, mi újság a faluban. „Hallotta?” – általában így kezdődik a mondat, s már öntik is a szót az asszonyok.

Jucika az ünnepek előtt egész nap a konyhában sürög-forog, néha az éjszakába nyúlik a munka, de szerencsére férje, Laci egy kicsit segít neki. A ház ura a bajusza alatt mosolyog: „Igen, segítek, figyelem, hogy ne égjen oda a sütemény. Legalább együtt vagyunk” – mondja. Néha bizony előfordul, hogy a kelleténél jobban sül meg a kalács, sütemény, leginkább akkor, ha sok a duma. Elszáll az idő, a sütemény meg odasül. Így járt Jucika a múltkor is, amikor vendégeket fogadott, „dumáltunk, a sütiről meg megfeledkeztünk”. Két napig érezni lehetett az égett szagot. 

– De sebaj, gyorsan hozzálátok, és már sütöm is a másikat – mondja Juci. Tele van energiával, ő irányítja az egész családot. Karácsonykor is. – Ilyenkor sok a munka, a sütés-főzés mellett ki kell takarítani a lakást, fel kell díszíteni a fát, igyekszünk mindent időben elkészíteni. Megy is minden, mint a karikacsapás, néha hajba kapunk, általában a karácsonyfaégők felszerelésénél – kuncog Jucika. 

Lejön az emeletről a hatéves kis unoka, Böbi, s mivel hallja, hogy a süteményekről beszélünk, megmutatja saját készítésű, saját díszítésű mézeskalácsait. „Szépek, csinosak. 

Ügyes vagy!” dicsérjük a  kisasszonyt. 

Szenteste összejön az egész család, a gyerekek, az unokák is a nagyszülőknél várják a Jézuskát. A kicsik egyre türelmetlenebbek, ám még jóízűen elfogyasztják az ünnepi vacsorát: halászlé, filé, rántott ponty és hagyományos krumplisaláta kerül ilyenkor az asztalra, és persze tömérdek sütemény. Laci azokat szereti, amelyekben jó sok krém van, Jucika sem veti meg a saját készítményeit, de bevallja, ő inkább a sonkát, töpörtyűt és a kolbászt kedveli.

Ajándékosztás előtt a szobában mendikálnak, énekelnek. Korábban a faluban is jártak a gyerek szentestén házról házra az ablak alá mendikálni, ma már ritkán. Éjféli misére azonban általában mindenki elmegy. A mise végén pedig együtt ünnepelnek a hívők, akiket az Erdélyből jött atya  mindig megvendégel egy kis süteménnyel, forralt borral. 

– Mit kívánna karácsonyra? – kérdem Jucikától.

– Jaj, szeretnék egy kabátot, egy szép fekete kabátot, amit felvehetnék ünnepnapokon s vasárnap a templomba. 

Laci férje nagyon figyel, de nem szól semmit, csak mosolyog, ki tudja, honnan kerül majd a kívánt kabát a fa alá?!

Csöngetnek. Ez még nem lehet a Jézuska a fekete kabáttal… Kimegy a ház ura, s egy jókedvű kuncsaftot enged be a konyhába. A fánktortáért jött, amellyel keresztfiát akarja meglepni 16. születésnapján. Dicséri a tortát, „mindenki meg van bolondulva érte, megyek, és felrakom a Facebookra is”, mondja. Közben megrendeli a karácsonyra való édességet. Egy újabb, ezúttal kocka alakú fánktortát, kér még krémes süteményt, Kinder Bueno sütit, mézes krémeset és zserbót. Az aprósüteményért az utolsó pillanatban jön, mondja, mert a családtagok idő előtt megennék, ellopkodnák a hűtőből. 

A konyha megtelik nevetéssel, hangos szóval, Jucika közben kihozza a spájzból a meglepetést, a csodálatos hidegtálat. Kínálja vendégeit, és a családjáról mesél. Tizenketten voltak testvérek, ketten már meghaltak, egyik húga Bősön, a másik Ausztriában, Kremsben él. Őket látja a leggyakrabban, eljönnek karácsonykor is, és persze ők is kapnak, visznek süteményt. Negyven évvel ezelőtt jött menyecskének férje, Laci házába. Felneveltek három fiút, és most az unokáknak, a 17 éves Lacinak, a 11 éves Vivinek és az ikreknek, a hatéves Böbinek és Attilának szentelik szabad idejüket. Ebből nincs sok, mindig akad munka a kertben, házban, s ha rendelésre sütni kell: megáll az élet. 

jucika konyhája

– Szeretek sütni a rokonoknak, a falubelieknek, bárkinek, aki kéri. A legtöbb receptet a nagymamámtól örököltem, és sok mindent ellestem a nővéremtől. Szerettem volna kitanulni a cukrászmesterséget, de erre nem volt mód, így hát hobbiból sütök. Amelyik édességet gyakran készítem, annak már a receptjét sem nézem, mindent fejből tudok. Ennek a bejgliének is. Az idők során, mint a népdal, szájról szájra terjedt, hogy jók a süteményeim. Sütök lagzira, húsvétra, karácsonyra, minden ünnepre, ha kell. Pestről is jönnek rendszeresen rendelők. 

– Sokan vannak, akik az egészséges étrendet fontosnak tartják. Biztos akadnak olyanok is, akik diétásabb süteményeket kérnek. Ezeket is megsüti? – kérdezem.

– Persze. Többen kérnek például tönkölylisztből készített sütiket. Megsütöm, de bevallom, nem szeretem, mert rossz dolgozni ezzel a liszttel, nagyon ragad. A tejérzékenyeknek nem probléma a sütés, már csak azért sem, mert manapság olyan sütemények a menők, amelyekbe nem is kell tej, a vaj meg helyettesíthető margarinnal. De a ma modern, fondanttal burkolt tortákat nem csinálom. Aki ilyet akar, az menjen máshová – mondja határozottan a háziasszony. Haszontalan dolognak tartja, mert a legtöbben nem is szeretik a fondantot, s csak kidobják. 

Izgat a kérdés, vajon az ügyes Jucika betéved-e néha egy-egy cukrászdába. 

– Nem jellemző – mondja. – Ha a kirakatban vagy az élelmiszerboltban megakad a szemem egy szép süteményen, azt jól megnézem, de hogy bemenjek megkóstolni egyet, azt nem. Bár… Nemrég voltunk a Móri Bornapokon, ott nagyon ajánlgatták a „csodacukrászdát”, hát megkóstoltuk az ottani süteményt. Szépnek szép volt, de nem volt jó. Olyan íztelen volt.

Eszegetünk a hidegtálból, finom a szalámik és sajtok alá rejtett főtt tojás és a hazai szalámis saláta. Jucika huncutul mosolyog, és bevallja, hogy hidegtálakat is készít rendelésre.

– Ez most semmi – mutogat a szépen elrendezett, szerintem nagyszerű hidegtálra. – Sokkal nagyobbakat, díszesebbeket szoktam készíteni. Ma csak ilyen sikerült, mert sokat sütöttem. Még arra sem volt időm, hogy az unokáknak ebédet főzzek. Szalámis szendvicset ettek. De ígérem, este mindent pótolok. A kedvencüket kapják: paradicsomlevest és palacsintát. 

Kint már sötétedik, ideje elbúcsúzni a kedves, jószívű háziaktól, nehogy a gyerekek még a vacsoráról is lemaradjanak. Nem tartjuk fel tovább Jucikát, akinek boldog, békés karácsonyt és a fa alá egy szép fekete ünnepi kabátok kívánunk. 

 

Urbán Gabriella


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »