Kósa: Magyarországot logisztikai bázisként használták

párizsi és brüsszeli merényletek elkövetői egyfajta logisztikai bázisként használták Magyarországot – mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön, a testület ülését követően tartott sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus a bizottság több mint három és fél órás zárt ülését követően foglalta össze annak a közelmúltban lezárult nyomozásnak a nyilvánosságra hozható eredményeit, amelyet a francia és belga hatóságok kértek a párizsi, illetve brüsszeli merényleteket követően.

Teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a merényletek elkövetői kihasználták az Európába irányuló migránsáradatot és visszaéltek az európai, valamint a magyar hatóságok jóhiszeműségével, továbbá a migránsok útját segítő civil szervezetek segítségével.

Kósa Lajos közölte, a nyomozás eredményeiből kiderült, hogy a szóban forgó merényletekhez hasonló terrortámadásokat 15-30 tagból álló csoportok követik el. Egészen biztosan elmondható emellett, hogy a migránsáradattal több ilyen csoport is érkezhetett Európába, a magányos terrorcselekményre kiképzettek száma pedig becslések szerint akár több ezer is lehet.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »