Korunk Akadémia: A kolozsvári (ellen) nemzetgyűlés története

Korunk Akadémia: A kolozsvári (ellen) nemzetgyűlés története

A gyulafehérvári román nemzetgyűlésről sok szó esik a centenárium évében, de csak kevesen beszélnek arról, hogy 1918 decemberében ellen-nagygyűlést is tartottak Kolozsváron. Erről is beszélt a Korunk Akadémia legutóbbi meghívottja, Fodor János történész.

(…)  Az 1916-os bukaresti titkos szerződés merész határvonalakat vizionált Románia számára, mely ha maradéktalanul megvalósul, ma már Debrecen, Szeged, Mátészalka is román terület lenne. Románia ezzel a reménnyel lépett be a háborúba.

Az erdélyi betöréskor már Nagy-Románia gondolatát népszerűsítő szórólapokat terjesztettek. A kezdeti területvesztések után a német és az osztrák-magyar csapatok ellentámadásba lendültek, mire Bulgária és Törökország is hadba lépett a románok ellen. Elkerülhetetlenné vált tehát Bukarest számára a békekötés. A bukaresti béke ellentétes eredményre vezetett a korábbi titkos szerződéssel.

Az időben előrehaladva, a háború vége felé már sejteni lehetett, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia számára nem lesz kedvező a végkimenetel.1918 augusztusában az antant csapatok áttörik a visszavonuló németek arcvonalát, szeptemberre a balkáni front is összeomlik. Az akkori állampolitikusok a parlamenti szünetre való tekintettel szabadságon voltak. Károlyi Mihály éppen a Gyalui-havasokban szarvasbőgésen vett részt az Andrássy-családdal, itt érte a hír a bolgár fegyverletételről. A monarchia és Németország október 4-én döntötte el, hogy fegyverszünetet kér Wilson amerikai elnöktől, aki akkoriban tette közzé 14 pontját. A kérésre viszont csak kései válasz érkezett, amiben Wilson visszakozik az egyes pontok alkalmazásától.

Október 17-én a háborúpárti Tisza István az Országgyűlésben mondott beszédében végképp eloszlatta a háborúval kapcsolatos illúziókat amikor kijelentette: az Osztrák-Magyar Monarchia elveszítette a háborút. Rá egy napra a Román Nemzeti Párt egykori politikusa, Alexandru Vaida-Voevod , aki 1916-ban még lojalitást ígért a császárnak, már arról beszélt, hogy az erdélyi románság egyre inkább az elszakadás felé tendál.

(…) Ennek hatására más nemzeti tanácsok is létrejöttek, például a cseh, amelyik azonnal bejelentette függetlenségi igényét, a szlovák, amelyik egyesülni óhajtott a csehvel, de elszakadási szándékkal a horvátok és a galíciai ukránok is nemzeti tanácsba tömörültek. Október 30-án, Budapesten megalakult a Román Nemzeti Tanács is, viszont nem tett közzé hasonló elszakadási nyilatkozatot, később Aradra költözött. Egyre több figyelmeztető jel volt arra, hogy a háború miatt a monarchia teljesen megsemmisül. Erdélyben Bánffy Miklós, Ugron Gábor és Bernády György is kongatta a vészharangot.

A nemzeti tanácsok időszaka

(…) A nemzeti tanácsok nemzetiségi programja radikálisan eltért az addigi politikáktól, de bármennyi autonómiát is ígértek a nemzetiségek számára, azt mindig hangsúlyozták, hogy a magyar állam területi integritása számukra megkérdőjelezhetetlen.

Wilson külügyminisztere, Robert Lansing november 5-én táviratban üzente meg, hogy az amerikai elnök szimpatizál a románok nemzeti egységének gondolatával, megvalósításához a szükséges támogatást is megadja. November 9-én az addig ellenségnek számító németek is kijelentették, hogy amennyiben a románok békén hagyják a visszavonuló seregeket, Berlin jóindulattal kezeli a román törekvéseket. Mindezekkel párhuzamosan az Aradon működő Román Nemzeti Tanács ultimátumot küldött a magyar kormánynak, amit Budapest természetesen elutasított, de ekkora

1918 november közepéig létrejön a belgrádi katonai konvenció, amely a Maros vonalán egy demarkációs vonalat állapított meg, és elrendelte, hogy a magyar közigazgatást meg kell hagyni az elfoglalt területeken. Ezt a magyar kormányon kívül senki nem vette komolyan. A román katonák átlépték a demarkációs vonalat, elfoglalták Székelyföld egy részét, és Kolozsvár felé vették az irányt.

Az Aradon kezdeményezett magyar-román tárgyalásokon egyértelművé vált, hogy a románok a teljes elszakadást akarják. Jászi Oszkár próbálta menteni a menthetőt, és egy svájci mintára létrehozandó kantonrendszert javasolt Magyarország területén belül, de ez már nem volt vonzó alternatíva. A magyar kormány naivitását jól mutatja, hogy infrastruktúrával segítette a románokat, többek között a gyulafehérvári nagygyűlés szervezéséhez MÁV vonatokat biztosított.

Erdélyi magyar válaszok, lehetőségek

A román előrenyomulásra lehetetlen volt katonai választ adni, a magyarok számára nem maradt más választás, mint a wilsoni elveket betartva nagygyűléseket szervezni. Ebben Bethlen István és az Erdélyi Szövetség tudott egyedül szerepet vállalni.

Az volt az alapötlet, hogy Erdély, illetve Székelyföld nyilatkoztassa ki, Magyarországhoz szeretne tartozni, és ha ez nem lehetséges, akkor biztosítsanak autonómiát a régiónak. A marosvásárhelyi székely-magyar nagygyűlés ötlete már a szervezés első fázisában elbukott, mert sem a helyi nemzeti tanács, sem Apáthy nem támogatta az ötletet, teljesen félreértelmezték Bethlen szándékát. Pár ezer ember ennek ellenére részt vett a november végén szervezett demonstráción, a beszédekben viszont az önálló székely köztársaság gondolata fel sem merült.

Ehhez képest a gyulafehérvári román nemzetgyűlés szervezése sokkal simábban működött, ami nem csoda, hiszen minden támogatást megkaptak. Előtte egy nappal a delegáltak összeültek megfogalmazni a kiáltványt, ezt követően december elsején, reggel 7 órától a gyűlésre is sor került. Az erdélyi magyar sajtó és közvélemény nem ismerte fel a nemzetgyűlés jelentőségét. A Székely Napló egyenesen megnyugtatja az olvasóit, hogy

az elcsatolás csak egy utópia, nem lehet 26 vármegyét csak úgy bekebelezni, ugyanis a józan román nép irtózik a bojár és korrupt uralomtól, és vissza fogja sírni az annyit szidott magyar elnyomást.

Köztudomású, hogy a gyulafehérvári határozatnak csak az első pontját ratifikálták, a többi pontja, melyben Románia többek között autonómiát és egyenlő jogokat ígér minden erdélyi nép számára, figyelmen kívül hagyták, és erre mind a mai napig emlékeztetni szokták a román politikumot.

Egy utolsó próbálkozás: a kolozsvári nemzetgyűlés

Fodor János előadása végén a kolozsvári magyar nemzetgyűlés megszervezésére is kitért, mely a korábban Marosvásárhelyen tartott székely-magyar gyűlés kudarcából okulva, a gyulafehérvári román találkozót szerette volna felülmúlni. Mivel egyértelművé vált, hogy Budapestnek már semmilyen ráhatása nem lehet az erdélyi történésekre, a cél egy főkormánybiztosság létrehozása volt. A főkormánybiztosi tisztségre Apáthy Istvánt kérték fel, aki a nagygyűlés szervezését is magára vállalta. A korabeli sajtóbeszámolók szerint Gyulafehérváron százezren jelentek meg – bár ez a szám vitatott –, Apáthy kétszázezer magyar mozgósítását tűzte ki célul.

Dacára annak, hogy Erdély jelentős részét már megszállták a románok, a Kolozsvárra érkező vonatokat és szekereket is feltartotta a Feleken állomásozó a román haderő, jelentős hatást keltő, több tízezres tömeg gyűlt össze. Az elhangzott beszédeket a helyzet által megkívánt politikai túlzásokként lehet értelmezni. Az Ipartestületben készült el a határozat, amit a tömeg számára felolvastak, ebben világosan megfogalmazták, hogy

A kinyilatkoztatásnak azonban már csak érzelmi jelentősége van, december 24-én Kolozsvárra is bevonul a román hadsereg. A naplószerű visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a város magyar lakosság passzívan, mély letargiával szemlélte az eseményeket, aminek köszönhetően legalább atrocitásokra nem kerül sor. (…)

Főtér.ro, A román-magyar egyet nem értés előzményei és következményei

Nyitókép: foter.ro


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »