Korszerűsítik a vészhelyzeti riasztórendszert

Korszerűsítik a vészhelyzeti riasztórendszert

Felújítják Bukarestben a vészhelyzeti riasztórendszert és a lakosság figyelmeztetésére szolgáló légvédelmi szirénákat, erre 2,7 millió lejt utalt ki a főváros önkormányzata.

Nicușor Dan bukaresti főpolgármester szerint az utóbbi több mint harminc évben nem történt komolyabb beruházás a 300 szirénából és hat (kerületenként egy) riasztóközpontból álló rendszer fejlesztése érdekében, így ma már csak 155 sziréna és két kerületi riasztóközpont működőképes, a szirénák nagy része pedig kézi vezérlésű.

Hírdetés

A főpolgármester elmondta: mind a 300 szirénát korszerűsítik, valamint tíz új riasztóközpontot szereznek be a szükséges – üvegszálas és vezeték nélküli elektronikus – kommunikációs eszközökkel együtt, hogy a lakosság vészhelyzeti figyelmeztetését központosított rendszerben, „egyetlen gombnyomással” meg lehessen oldani.

A Digi24 hírtelevízió egy korábbi riportja szerint a belügyminisztérium alá rendelt katasztrófavédelem feladatai közé tartozik, hogy az erre vonatkozó parancs kiadásától számított tíz percen belül megszólaltassa a szirénákat, amelyek három különböző riasztást tudnak leadni, annak függvényében, hogy légitámadásra, földrengésre vagy vegyi veszélyhelyzetre kell-e figyelmeztetni a lakosságot.

Az ukrajnai háború első hetében a hatóságok azt ígérték, számba veszik és megpróbálják visszaadni eredeti rendeltetésüknek a légvédelmi óvóhelyeket is, ezeket a tömbházak lakói gyakran raktárként használják. A katasztrófavédelem március elején közzétette a nyilvántartásában szereplő mintegy 4500 légvédelmi óvóhely címlistáját, de ezek állapotáról azóta nem jelent meg összegzés.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »