Korrupciós index: javíthatná a közmorált, ha Varga Judit vállalja a felelősséget a Völner-Schadl-ügyben

Korrupciós index: javíthatná a közmorált, ha Varga Judit vállalja a felelősséget a Völner-Schadl-ügyben

Martin József Péterrel, a Transparency International ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy immár Magyarország az EU legkorruptabb országa a szervezet friss kutatása alapján. Ez a korrupciós világranglista középmezőnyét jelenti, ugyanakkor hosszú távon, az utóbbi évtizedben a legnagyobb mértékben romlott a hazai mutató globálisan (100 pontról 42-re). Szóba került még az egyre részletesebben megismerhető Völner-Schadl-ügy, és Varga Judit igazságügyi miniszter lehetséges felelőssége a korrupciós botránnyal összefüggésben.

Az élőben közvetített interjúban Martin József Péter elmondta: a volt igazságügyi államtitkár és a végrehajtói kar elnöke nevével fémjelzett vesztegetési ügy szerinte jól mutatja az egész magyar politikai rendszer működését. Ha pedig a vádak igazak, és Völner Pál Schadl Györgytől tényleg terhelő információkat kért választási ellenfeléről, Nunkovics Tiborról, akkor az a hivatali visszaélés bűntettét is kimeríti.

Meglátása szerint annyira szövevényessé kezd válni a Völner-Schadl-ügy, hogy már önmagán is túlmutat, bár a társadalomban nem ébresztett elemi felháborodást – ezek jelentős eltérések a nyugat-európai ügyekhez képest.

Arra a felvetésre, hogy Magyarországon kvázi elfogadott, hogy alapvetően korruptak, netán a „Schadl Györgyök országa” lennénk, Martin azt felelte: a végrehajtói rendszerben a kisebb súlyú szereplők is megkötötték a maguk alkuit, így nem olyan meglepő, miért vannak óriási korlátai a korrupcióellenes küzdelemnek hazánkban. Részben a rendkívül központosított korrupció miatt, másodsorban pedig azért is, mert a kiskorrupció, kisebb csalások is nagyon elterjedtek. A kettő ráadásul egymást legitimálja, mondván, „ha nekik szabad, nekem is”.

Kiemelte azt is, a „megoldjuk okosba'” típusú mentalitás alapvetően ott van a magyar társadalomban.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy az Igazságügyi Minisztérium érintettsége kapcsán Varga Judit tárcavezető azzal, hogy lemond, javítható-e hazánk korrupciós indexe, a Transparency ügyvezetője azt mondta:

Általánosságban igen, ha van következménye a korrupciónak, az mindenképpen üdvös a korrupcióellenes harc szempontjából. Ha az érintett politikusok vállalják a felelősséget, az mindenképpen javítja a közmorált, és javítja Magyarország korrupciós besorolását egy ilyen ranglistán

– húzta alá Martin József Péter.

A teljes beszélgetést alább megtekintheti:

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »