Korrupciógyanú Álmosdon

Korrupciógyanú Álmosdon

A közvagyon sérelmére elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja miatt a mai napon a Jobbik képviselői feljelentést tettek Köteles István, Álmosd község polgármestere ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen – jelentették be tájékoztatójukon a jobbik képviselői, Kulcsár Gergely és Vértesi István, akik az ügy részleteit is a nyilvánosság elé tárták.

Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő ismertette: 2012 augusztusában Köteles István, Álmosd község polgármesterének teljesítésigazolásával körülbelül 700 liter üdítőt és ásványvizet, 121 kg húst, továbbá 200 kg zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó kétszázezer forintos számlát fizetett ki készpénzben az önkormányzat „Település Találkozó Kölcsey” megjegyzéssel, azonban Álmosdon 2012-ben nem volt olyan rendezvény, ahol ilyen jellegű és mértékű fogyasztás történt volna. Ehhez hasonlósan 2012 decemberében ugyanattól a vállalkozótól származó, szintén kétszázezer forintos számlát igazolt le a Köteles István szintén egy olyan rendezvényre, amelyről Álmosdon nem hallott senki – tette hozzá.

Köteles István polgármester évek óta többszázezer forint mobiltelefon-használati költséget nem hajlandó kifizetni az önkormányzat részére – folytatta tovább a jobbikos honatya, majd rámutatott: várható elévülés miatt hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés gyanúja merül fel azáltal, hogy az álmosdi önkormányzat nem érvényesíti a követelését a polgármesterrel szemben.

Álmosd Község Önkormányzatának Képviselő-testületének döntése szerint a polgármester nem vállalhat egymillió forintnál nagyobb összegű kötelezettséget a képviselő-testület felhatalmazása nélkül – emelte ki Kulcsár Gergely, majd kitért rá: ennek ellenére Köteles István szabálytalanul kétmillió forint kifizetését engedélyezte a Presztízs Team Kft. részére egy pályázati tervdokumentációért a testület döntése nélkül.

A polgármester hasonló módon, a képviselő-testület felhatalmazása és tudta nélkül engedélyezte több mint hárommillió forint kifizetését a Vesta-Invest Kft. részére informatikai eszközök ellenértékeként – sorolta tovább a jobbikos. Hozzáfűzte még: a Vesta-Invest tulajdonosa ekkor Kincs Henrietta volt, aki a 2014-es országgyűlési választások idején Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kampányfőnöke volt.

Az önkormányzat 2012 novemberében felhatalmazta a polgármestert, hogy a Hajdú-Takarék Takarékszövetkezettel hitelfelvételről tárgyaljon, ám ezen felhatalmazás ellenére Köteles István a már említett Presztízs Team Kft.-vel írt alá kölcsönszerződést, holott ezen cégnek semmilyen jogosultsága nincsen hitelezési tevékenység folytatására – hangsúlyozta Kulcsár Gergely. 80.000 euró kölcsön felvételére került így sor, amelyet ráadásul forintban utaltak az önkormányzat számlájára, a hivatalos MNB-középárfolyamnál jóval alacsonyabb árfolyamon számolva, ezzel is megkárosítva a települést – húzta alá.

Vértesi István megyei önkormányzati képviselő elmondta: Álmosd településre lakossági megkeresés alapján látogattunk el, majd figyelemmel kísértünk testületi üléseket, valamint információszerzés végett több álmosdi családdal beszéltünk. Több helyi lakos elmondása szerint diktatórikus módszerekkel vezeti a polgármester a települést, ami egyebek mellett abban is megnyilvánult, hogy alkalmanként a közmunkások csoportvezetői erőszakot is alkalmaztak – hívta fel a figyelmet.

A  feljelentés alapját szolgáló adatokat ismeretlen személy postaládába bedobva juttatta el, majd ezt követően lakossági fórumot szerettünk volna tartani Álmosdon a kialakult helyzetről, ám Markocsány Tamásné alpolgármester asszony határozottan elutasította azt, hogy politikai célra helyiséget biztosítson – számolt be a képviselő, majd azt sérelmezte: a napokban Juhászné Lévai Katalin, az MSZP képviselője szintén az általunk kért helyiségben tartott lakossági fórumot.

Végül ezzel zárta: szeretnénk az álmosdi lakosokat hitelesen tájékoztatni a kialakult helyzetről, valamint annak előzményeiről, és vélhetően teszünk még feljelentést az ügyben, mivel szerintünk a település vezetőjén kívül más is érintett lehet ezekben a korrupciógyanús ügyekben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »