Korrupció gyanújával letartóztatták Malawi alelnökét, de már elmúlt

Korrupció gyanújával letartóztatták Malawi alelnökét pénteken, egyelőre szabadlábon védekezhet – közölte a közép-afrikai ország korrupciósellenes hatósága.

A közlemény szerint Saulos Klaus Chilima alelnök ellen egyebek között három vesztegetési ügyben emelhetnek vádat. A legfőbb vádpont az, hogy 2021 márciusa és októbere között a malawi kormányzattól elenyert megrendelésekért cserébe 280 ezer dollár (111,1 millió forint) értékben fogadott el pénzt és egyéb ajándékokat. A cégek az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó, malawi származású brit üzletemberhez, Zuneth Sattarhoz köthetőek. A vizsgálat több kormánytisztviselőre is kiterjedt annak gyanújával, hogy irányított  közbeszerzések révén fosztogatták az állami vagyont.

A Financial Times című brit lap ezzel kapcsolatban augusztusban azt írta, hogy Zuneth Sattar ellen Nagy-Britanniában is vizsgálat folyt, de az üzletember tagadta a vádakat, és végül nem történt ellene vádemelés.

A pénteki bírósági idézéssel kapcsolatban a helyi média bemutatta, amint az alelnök hívei és a rendőrök között dulakodás alakult ki, amikor a bírósági tárgyalóterembe vezették a politikust és felolvasták a vádpontokat.

Hírdetés

Miután Saulos Klaus Chilimát óvadék ellenéban mégis szabadlábra helyezték, a bíróság épületéből kilépve úgy nyilatkozott, "nincs hozzáfűznivalója ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás teszi a dolgát".

Saulos Klaus Chilima már június óta nem rendelkezett tényleges hatalommal, miután Lazarus Chakwera elnök tőle és az egész malawi kormánytól is megvonta a bizalmat, mert több miniszter ellen eljárások indultak kormányzati korrupció vádjával. Az érintettek ugyanakkor hivatalban maradhattak, mert végleges eltávolításuk törvénybe ütközött volna.

Malawi elnöke, Lazarus Chakwera már a 2020 júliusi beiktatási beszédében arra tett ígéretet, hogy harcolni fog a korrupció ellen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »