Korrekció: könnyen jött, könnyen ment?

Az S&P 500 technikai képét tekintve azt láthatjuk, hogy a rövid távú mozgóátlagokig emelkedett vissza az árfolyam, ahol első nekifutásra falnak ütközött – véli Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

Február elején nagy volatilitás költözött az amerikai részvénypiacokra, majd a világ főbb tőzsdéire. A csúcsoktól számított 10 százalék körüli esés az S&P 500 indexben a kétszáz napos mozgóátlagig tartott, ám ezután gyors fordulatot vett. Mostanra már az elszenvedett esés több mint felét ledolgozta a mutató. A túlvettség és a tőkeáttétel magas szintje mellett a hozamok emelkedése katalizálta a korrekciót, amire mintha több hetet követően hirtelen ráébredt volna a piac. A S&P 500 értékeltsége (előremutató P/E alapján) a hosszú távú átlagra esett vissza. Innen azóta enyhén felpattant, de jócskán a normálisnak mondható értékeltségi tartományon belül tartózkodik. Közben a hosszú hozamok emelkedését a Fed 3 százalék alatti hosszú távú egyensúlyi alapkamat-várakozása, valamint a már 25 éve stabilan 2 százalék körüli maginfláció horgonyozhatja le. Ennek ellenére rövid távon – például a kereslet-kínálat oldali egyensúly változása miatt – lehetnek kisebb-nagyobb kilengések; úgy tűnik azonban, hogy a hozamok további nagyobb mértékű emelkedésétől nem kell félni.

Az S&P 500-at alkotó vállalatok 90 százaléka már közzétette 2017 negyedik negyedévére vonatkozó számait, a részvénypiaci fundamentumokat pedig támogatja, hogy több mint 70 százalékuk felülteljesített mind árbevétel, mind profit soron. A FactSet gyűjtése szerint év/év alapon 14,8 százalékkal növekedett átlagosan a vállalatok profitja; ha ez így marad, az 2011 vége óta nem látott érték lenne. Ráadásul a kedvező momentumra az adóreform rátehet egy lapáttal, ami a részvénypiac szempontjából szintén kedvező.

Az S&P 500 technikai képét tekintve azt láthatjuk, hogy a rövid távú (húsz-harminc napos) mozgóátlagokig emelkedett vissza az árfolyam, ahol első nekifutásra falnak ütközött. Ha sikerülne áttörni e szinteket, megnyílhatna az út az év elején látott csúcsokig. Fontos ellenben megjegyezni, hogy a 2017-ben látott 20 százalék körüli emelkedés hosszú távon nem tartható fenn, így könnyen lehet, hogy a növekvő trendet egy kilengésekkel tarkított emelkedés váltja fel.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »