Koronavírusos lehetett Trump, amikor Bidennel vitázott – egész jól túlélték mindketten

2020. szeptember 29-én Clevelandben vitázott Donald Trump akkori amerikai elnök és demokrata kihívója, Joe Biden. Egy frissen megjelent botránykönyv szerint Trump pozitív koronavírus tesztet produkált a vita előtt, ezzel veszélyt jelentve ellenfelére is.

Donald Trumpnak három nappal a Joe Biden elleni első elnökjelölti vitája előtt pozitív lett a Covid-19-teszt – jelentette ki új könyvében a volt elnök negyedik és egyben utolsó kabinetfőnöke – írja a brit Guardian nyomán a Portfolió.

Hírdetés

Trump – írja Meadows a könyvben – egy másik teszt negatív eredményét adta oda nem sokkal a pozitív eredmény után, mivel a vita előtti órákban produkált negatív tesztre volt szükség a részvételhez.

A be nem jelentett pozitív teszt leleplezése választ adhat az egy éven át tartó találgatásokra, amelyek arról szóltak, hogy az akkor 74 éves Trump hordozta-e a potenciálisan halálos vírust, amikor 2020. szeptember 29-én Clevelandben találkozott az akkor 77 éves Bidennel, rá is veszélyt jelentve.

Trump október 2-án jelentette be, hogy Covid-fertőzése van. A Fehér Ház közölte, hogy az eredményt a kézhezvételtől számított egy órán belül jelentette be, Trump pedig kórházba ment aznap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »