Koronavírus – Vakcinahiány miatt Madrid és Katalónia leáll az oltással

Elegendő vakcina hiányában a következő tíz napban felfüggesztik a koronavírus elleni védőoltás első dózisának beadását a madridi autonóm tartományban – jelentette be Ignacio Aguado a regionális kormány elnökhelyettese szerdán.

Hangsúlyozta: az oltás nem áll le teljesen, mivel folytatják a második adag beadását azoknak, akik három hete kapták meg az első dózist.

Véleménye szerint a jelenlegi oltási ritmus mellett nem teljesíthető az a cél, hogy a lakosság 70 százaléka be legyen oltva a nyárra.

Madrid mellett Katalónia is jelezte, hogy fogytán van a vakcinának, ezért tízezer ember második oltását a tervezetthez képest halasztani kell.

Josep Maria Argimon, a katalán egészségügyi tárca közegészségügyért felelős vezetője szerint a csúszás a védőoltás hatását tekintve nem okoz problémát, mert a gyártó 21 és 42 nap közé teszi a második adag beadásának javasolt idejét.

Hírdetés

Spanyolország a héten megkapta a szokásos heti mennyiséget a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinából – írta a Europapress spanyol hírügynökség a gyógyszeripari vállalatra hivatkozva, amely azt is közölte, hogy február közepétől növeli az oltóanyag-ellátást, így az első negyedév végére teljesíti a vállalt mennyiségek kiszállítását.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a héten 423 ezer adag oltóanyag érkezett az európai engedéllyel rendelkező két gyógyszercégtől.

A 47 milliós Spanyolországban eddig 1,3 millióan kapták meg az oltás első adagját, a második dózist 173 ezer embernek adták be.

A fertőzések száma továbbra is erőteljesen növekszik, az elmúlt 24 órában több mint 18 ezer új esetet diagnosztizáltak, a regisztrált esetszám mintegy 40 ezerrel emelkedett.

A járvány egy éve során több mint 2,6 millió embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírust. Százezer emberből jelenleg átlagosan 899-en fertőzöttek.

A halálos áldozatok száma meghaladta az 57 ezret, 1685-en az elmúlt egy hétben  hunytak el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »