Koronavírus – Reformprogramot indított az olasz kormány

Olaszország újjászületése névvel nagyszabású reformprogram indítását jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök az ország belső és külső határnyitása napján, amelyet a koronavírus-járvány utáni újraindulás napjának nevezett szerda esti sajtótájékoztatóján, Rómában.

Giuseppe Conte kifejtette, a koronavírus-járvány utáni időszak történelmi lehetőséget kínál Olaszországnak az évtizedek óta tervezett reformok végrehajtásához. Új kezdetnek nevezte a tervezett programot, amelynek pontjai között Olaszország modernizációját, technológiai innovációját említette, valamint infrastrukturális beruházásokat, a közigazgatás egyszerűsítését, a feketegazdaság felszámolását, fenntartható energetikai politikát, oktatásai-kutatási fejlesztést, igazságügyi és adóreformot.

Ehhez Róma az uniós helyreállítási alapot kívánja felhasználni, amelynek forrásai nem a “mindenkori soros kormány, hanem az egész ország rendelkezésére állnak” – mondta.

A mintegy 700 milliárdos csomagból Olaszországnak több mint 200 milliárd juthat: Conte megemlítette, hogy a helyreállítási források Róma szorgalmazta előlegezése “nehezen lesz megvalósítható”. Hozzátette, hogy Olaszország addig a munkanélküliségi kockázatot mérsékelő ideiglenes támogatást (SURE), valamint az Európai Befektetési Bank (EIB) forrásait használja. Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásaival kapcsolatban Giuseppe Conte további mérlegelési időt kért: “nem ajándékba kapjuk a pénzt, visszafizetendő kölcsönről van szó, tehát meg kell nézni, milyen feltételekhez van kötve”.

Közölte, hogy az országot megújító intézkedések kidolgozásához már a jövő héten bizottságot állítanak fel szakértők, a gazdasági és társadalmi élet képviselőinek részvételével. Hangoztatta, hogy az összes politikai erővel kész egyeztetni. Hozzátette, hogy nem tervezi a kormány átalakítását. Hangsúlyozta, Olaszország ismét biztonságos célállomásnak számít a turisták számára.

Hírdetés

“Olaszország szépsége nem vonult karanténba” – jegyezte meg. Az olaszokkal szemben Ausztria és Görögország által fenntartott korlátozásokat diszkriminációnak nevezte. Kijelentette, nem lenne helyes, ha az olaszokkal most így fizettetnék meg, hogy a járvánnyal szembeni szigorú intézkedésekkel léptek fel az átláthatóság jegyében.

Az olasz kormánypalota udvarán tartott tájékoztatón Giuseppe Conte közölte, hogy a majdnem három hónapon át alkalmazott egészségügyi lépések meghozták az eredményüket: a vírus ugyan nem tűnt el, de Olaszország egyetlen pontján sincsen már kritikus helyzet, sehol nem nehezedik már teher a kórházakra, a napi adatok csökkenő tendenciát mutatnak az északi Lombardiától a déli Szicíliáig.

“Mindez azt mutatja, hogy Olaszország helyes járványellenes stratégiát követett” – mondta. Hozzátette: az olaszok éppen ezért megérdemlik, hogy kemény erőfeszítések után, amelyek gyökeresen felborították megszokott életüket, most ünnepeljenek.

“Ezzel egy időben viszont nem szabad felejteni, hogy a betegség elleni hatásos eszköz továbbra is a távolságtartás és a szájmaszk viselése marad”- tette hozzá.

Giuseppe Conte úgy vélte, az egészségügyi vészhelyzetet mostantól a gazdasági-társadalmi vészhelyzet váltja fel. Elmondta, hogy hatvan nap alatt 80 milliárd euróval segítették a családokat, vállalkozásokat, dolgozókat, de egyes ágazatok továbbra is “súlyosan szenvednek”, közöttük az idegenforgalmat, a kézműipart, a kulturális életet említette. Bejelentette, hogy az oktatás szeptembertől indul újra az iskolák megnyitásával.

A polgári védelmi hatóság szerda esti adatai szerint az aktív fertőzöttek száma 40 ezer alá csökkent, miközben a gyógyultaké megközelítette a 170 ezret. Az egy nap alatt szűrt 321 új fertőzöttből 237-t Lombardiában regisztráltak Az utóbbi egy nap alatt 71 beteg hunyt el, közülük 29-en ebben a tartományban. Február 20. óta a diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 233 ezret, a halottaké a 33 ezret.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »