Koronavírus – Megint nyolcszáznál is több új fertőzött Ukrajnában

Az előző napihoz hasonlóan csütörtökre megint nyolcszáznál több új koronavírusos beteget regisztráltak Ukrajnában, velük együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma már meghaladta az 56 ezret az országban – derült ki derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített tájékoztatóján.

A járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma az előző napi 848 új esettel együtt elérte az 56 ezer 455-öt. Előző nap 18 újabb haláleset történt, így már 1445-en haltak bele a betegségbe, miközben eddig 28 ezer 931-en gyógyultak meg, közülük nyolcszázan az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 26 ezer 79-re emelkedett.

Az egészségügyi alkalmazottak körében 51 újabb beteget regisztráltak, az eddig azonosított fertőzöttek száma már elérte 7591-et. Közülük eddig csak 5270-en gyógyultak meg.  

Az elmúlt napban 226 beteget kellett kórházba szállítani.

Előző nap a legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből 197-et, a fővárosból Kijevből pedig 116-ot. A statisztikában a harmadik helyre ezúttal két nyugati régió, Rivne megye került 70 új fertőzöttel, a negyedikre pedig Ivano-Frankivszk megye 64-gyel.

Hírdetés

Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben az azonosított fertőzöttek száma már elérte a 6613-at, eddig 126-an haltak bele a betegségbe és 2160-an győzték le a kórt. Előző nap Kijevben 27 beteget szállítottak kórházba.    

Százezer lakosra számítva a legtöbb az aktív beteg jelenleg Lviv megyében (246,1), továbbá a romániai határ mellett fekvő Csernyivci megyében (212,4), a harmadik legtöbb pedig Kárpátalján (208,8).

Jelenleg 3875 Covid-29-beteg szorul kórházi ápolásra az országban, közülük 79-en vannak lélegeztetőgépen.

Előző nap 13 013 laboratóriumi, azaz PCR-tesztet végeztek el az országban, a járvány kitörése óta ezzel együtt 840 332-őt, továbbá 403 893 antitestszűrést.

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csütörtöki szokásos válságstáb-értekezleten arra kérte a kormányzat tagjait, hogy egyelőre egy hónapnál hosszabb időre ne hosszabbítsák meg az országos karantént, mert az emberek belefáradtak,  másrészről az üzleti szférának lehetőséget kell adni a működésre. Sajtóhírek szerint várhatóan a jövő héten vitatja meg a kormány a július végével lejáró karantén meghosszabbítását. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter ismertette az államfővel tárcájának azt az elképzelését, hogy az ukrajnai régiókat a helyi járványhelyzet szerint osztanák négy, azaz “zöld, sárga, narancs és vörös” zónára, és határoznának meg pontos kritériumok alapján különböző szabályokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »