Koronavírus – Giroir: Az Egyesült Államokban még több haláleset várható

Az Egyesült Államokban még több haláleset várható – jelentette ki Brett Giroir admirális, az amerikai emberi erőforrások minisztériumának államtitkár-helyettese az ABC televíziónak adott interjúban vasárnap.

Giroir, aki az országos vírusteszteléseket irányítja, arra kérte az amerikaiakat, hogy nyilvános helyeken hordjanak szájmaszkot, különösen azokban a térségekben, ahol ismét fellángolt a járvány. “Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani a vírus terjedését” – tette hozzá utalva arra, hogy az Egyesült Államok déli tagállamaiban ismét rekordot dönt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.

A politikus leszögezte: bár több helyen hosszú ideig kell várni a tesztelésre, de rendelkezésre áll elegendő mennyiségű teszt. Elmondta, hogy például pénteken több mint 823 ezer vírustesztet végeztek el. Megítélése szerint a következő néhány hétben már napi egymillió tesztet végeznek majd.

Hírdetés

Az NBC televíziónak nyilatkozva – szintén vasárnap – Brett Giroir azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat egyelőre kézben tartja a járványt, de mindenkinek ki kell vennie a részét, hogy a vírusellenes küzdelem sikeres legyen. Kifejtette, hogy fel kell gyorsítani a tesztelést.

Az Egyesült Államokban péntektől szinte folyamatosan magas az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint egyedül a pénteken 66 ezer új fertőzést állapítottak meg.

Különösen megugrott a fertőzések aránya a déli tagállamokban: Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában, Georgiában. Kaliforniában Gavin Newsom, az állam demokrata párti kormányzója még pénteken elrendelte, hogy bocsássanak szabadon a börtönökből nyolcezer elítéltet. A kormányzó az elítéltek és a börtönőrök egészségére hivatkozott döntése meghozatalakor.

Vasárnap Floridában 15 ezer 300, Arizonában több mint 2 ezer 500 új fertőzöttet regisztráltak. A Johns Hopkins vasárnap délutáni adatai szerint eddig több mint 3 millió 236 ezer fertőzést állapítottak meg, és csaknem 135 ezer amerikai halt meg a vírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »