Koronavírus – Beoltották Orbán Viktort

Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt.

Orbán Viktor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást.

Müller Cecília országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek azt mondta, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia – jelentette ki.

Hírdetés

Pénteken Áder János köztársasági elnöki is megkapta a Sinopharm-vakcinát. Az államfő az oltás után nyilatkozva arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

„Oltva vagyok” – ezzel a rövid címmel osztotta meg képekből álló bejegyzését Orbán Viktor miniszterelnök, amely szerint a kormányfő a mai napon megkapta a kínai Sinopharm vakcinát.

A kormányfő később pedig egy rövid videót tett közzé a koronavírus elleni védőoltás beadatásáról. – Érdemes hallgatni az okosabbra, Müller Cecília úgy döntött, hogy az operatív törzs vezetői most már oltassák be magukat. Ez velem is megtörtént – mondta a videóban Orbán Viktor, aki azóta már a Karmelita kolostorban dolgozik és mint mondta: „kutya bajom”.

– Önök se féljenek, a harmadik hullám támad, erősebb lesz, mint az előző kettő volt – figyelmeztetett a kormányfő, aki arra kért mindenkit, hogy regisztráljanak az oltásra, és oltassák be magukat, hiszen ez jelenti az egyetlen lehetséges védelmet.

– Ahogy a vajdasági magyarok tízezrei, úgy Magyarországon is több ezren kaptuk meg a kínai oltást. Bízzanak a magyar szakemberekben! – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »