Koronavírus – Bécsben megkezdődött az oltási kampány második köre

Az osztrák fővárosban szerdán megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány második köre. A január 12-ére tervezett országos oltás kezdetét is előbbre hozták – tudta meg a Kurier című osztrák napilap.

Az első kétezer adag oltás után – melyet december 27-től kezdődően adtak be ápoló- és idősotthonok lakóinak, valamint az ott dolgozó személyzetnek – további ötezer dózis vakcinát osztanak szét szerdától 15 intézménynek. Ezek elsősorban idősotthonok, de kórházak koronavírusos betegekkel foglalkozó osztályai is kapnak a szállítmányból. A főváros január 12-étől – a további vakcinák érkezésének üteme szerint – szélesíteni kívánja az oltandók körét, így bizonyos foglalkozási csoportok – például a mentőápolók – és az olyan idős emberek, akik nem otthonokban élnek, is sorra kerülnek.

Hírdetés

Az országos oltási kampány január 12-ére tervezett kezdését számos kritika érte, ezért a védelmi minisztérium logisztikai szakértői és az egészségügyi minisztérium képviselői között folytatott rendkívüli videókonferencián megegyezés született ennek előbbre hozásáról – írja a lap. Így még ezen a héten sor kerül 21 ezer adag oltóanyag kiosztására a tartományok között. Január 12-éig további 43 ezer adag vakcina beadását tervezik országosan, így a már eddig beoltott 6800 embert további 64 ezer ezer követi egy héten belül, és a pontos elosztásról már megegyezés is született a tartományokkal.

Ausztriában január 6., vízkereszt ünnepnap, ezért a minisztérium honlapja sem frissítette a koronavírussal összefüggő adatokat, így csak a keddi adatok állnak rendelkezésre. Az előző napon 2311 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 368 321 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma kedden 2404 volt, az intenzív kezelésre szorulók 371-en voltak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az előző napon százan haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 6457-re emelkedett.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »