Koronavírus: 22-vel nőtt a fertőzöttek száma Szlovákiában

Koronavírus: 22-vel nőtt a fertőzöttek száma Szlovákiában

Szlovákiában a friss adatok szerint 22 újabb fertőzöttet vettek nyilvántartásba, miközben 379 vírusnegatív tesztet jelentett az Egészségügyi Minisztérium. A fertőzöttek száma így 336 főre emelkedett

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter a Rádio Expres politikaim műsorában kijelentette, hogy Szlovákiában egyelőre még nem történt csoportos fertőzés, vagyis az esetek továbbra is egyediek, így visszakövethető a forrásuk.

A miniszter szerint, ha megjelennek a csoportos fertőzések is, akkor lesz értelme gyorsteszteket használni.

Hírdetés

Kiemelte, hogy ma és holnap osszák szét a ambuláns orvosok és fogorvosok között a védőfelszerelést, erre  a célra többek között 70 ezer darab FFP3-as (a kórokozók és részecskék 99 százalékát kiszűrő) maszk áll rendelkezésre.

Krajčí beszélt a járvány időbeli lefolyásáról is. Mint mondta, Szlovákiában a járvány csúcsát az első fertőzéstől számított 110. nap körül érjük el, ekkor a népesség 3,6 százaléka lesz fertőzött (ez kb. 200 ezer ember).

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »