Kormos István magyar költőre, íróra emlékezünk halálának 45. évfordulóján

Kormos István magyar költőre, íróra emlékezünk halálának 45. évfordulóján

Kops István néven látta meg a napvilágot 1923. október 28-án, Mosonszentmiklóson, Kops Balázs és Kormos Anna törvényes gyermekeként. Édesanyja családnevét 1944-ben vette fel.

Szülei földműves napszámosként dolgoztak a Héderváry-birtokon. Édesanyja 1925 nyarán egy következő szülés szövődményeibe belehalt, akárcsak újabb fia. Az apa ekkor egy másik Kormos-lányt vett feleségül, majd hamarosan a fővárosba költöztek. Istvánt anyja halála után a cselédsorban élő nagyszülők kezdték nevelni, akik 1928-ban szintén a fővárosba költöztek. Rövid ideig Angyalföldön, majd Kispesten, végül Pesterzsébeten éltek. Pest ostromának idején erzsébeti lakásukat bombatalálat érte, ekkor elköltözött szeretett nagyszüleitől.

Az Egyetemi Nyomdában, majd a Szikra Könyvkiadóban dolgozott. 1948-ban az Országos Könyvhivatal lektora, 1949-ben a Mafilm dramaturgja. 1951-től haláláig az Ifjúsági Kiadó, 1957-től a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó munkatársa. 1963–65-ben Párizsban élt, a Seuil és a Gallimard kiadók munkatársa volt.

Párizs felszabadító hatással volt a költőre, s kiteljesedett ifjúkora óta formálódó műfordítói életműve is. Ő indította útjára és szerkesztette a művelődéstörténeti jelentőségű népszerű a Magyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című lírai antológiasorozatokat, s a hetvenes években a pályakezdő költők köteteit is gondozta.

Első feleségét, Pallos Klárát (1929–1984) a Dolgozók Gimnáziumában ismerte meg, 1948-ban kötöttek házasságot. 1950-ben megszületett Anna lányuk. A férj „bohém” életmódja miatt 1952-ben elváltak.

Nagyrészt a feleség fegyelmezetten munkás életformája elől menekült 1963-ban Párizsba, hiszen kamaszkora óta híve volt a francia költészetnek is. Még idehaza megismerkedett a kint élő Nagy Cécile műfordítóval, őt követve ment Párizsba, ahonnan 1964 elején tért haza.

Ekkor elvált Rab Zsuzsától, majd 1964 augusztusa és 1965 novembere között ismét Párizsban élt, miközben Nagy Cécile Amerikában tanított.

Első könyve, az 1946-ban megjelent Az égigérő fa verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Korai költészetében a népköltészet hangját követte, Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak a mesterei.

Hírdetés

A falusi valóságot mintázó életképeibe álomszerű elemeket vegyített, ilyen az Eltűntek az égen című vers. Vidéki csavargókról rajzolt vaskosan reális, ugyanakkor enyhén groteszk arcképet az Őszi metszet három csavargóval, valamint a Búcsús metszet a mecséri Villonokról című versekben.

A népmesék játékosságával szólaltatta meg háborús élményeit, ilyen A jóborivó királylány című mű. Számot tudott adni a szegénység fájdalmáról, a szegények örömtelen életéről is a Dülöngélünk című versében.

Tűnődő nosztalgiával tekintett vissza gyermekkorára az Atlantisz-ban, pontos képekben idézte fel ennek nehéz körülményeit az Óda a kukoricához című versben. Az ötvenes években ő is elhallgatott, szinte két évtizeden át csak gyermekverseivel és műfordításaival volt jelen a költészetben. Igazából 1971-ben tért vissza költőként: a Szegény Yorick című kötet nemes szenzáció volt. A kevés szavú költőnek még egy könyve készült el: az N. N. bolyongásai címen 1975-ben.

Magányban élt, otthontalanságról, „tengermélyi” lelkiállapotról panaszkodott. Önarcképét, életének összefoglalását elégikus színekkel készítette el a Szegény Yorick, N. N. bolyongásai-ban.

TuFu, Chaucer, Burns, Puskin, Molière, Max Jacob és André Frénaud műveit fordította, továbbá az orosz népköltészetet az Ékes, fejér hattyú címen 1962-ben második feleségével, Rab Zsuzsával tolmácsolta. Népszerűek gyermekversei és verses meséi, mindenekelőtt Vackorról, a piszén pisze kölyökmackóról írt történetei ismertek. Versei a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban jelentek meg. Költészetét a szegénységgel való érzelmi azonosulás és sajátos népi szürrealista hang jellemzi.

1970-ben kötött harmadik házassága hoz megnyugvást számára. Péter Márta (1940–1991) művészettörténésszel évekig a szülők lakásában élt, 1977 elején kaptak lakást Őrmezőn. Luca lányuk 1973-ban született.

1977. október 6-án este, lakásában érte a váratlan halál, az infarktus percek alatt végzett vele. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Forrás: Wikpédia, Digitális Irodalmi Akadémia.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »