Kormányinfó: Nem vesz részt a kormány az EP-vitán

Kormányinfó: Nem vesz részt a kormány az EP-vitán

A tárcavezető szerint valójában az a baja az Európai Parlamentnek Magyarországgal, hogy nem támogatja a bevándorlás elősegítését. Hozzátette, a kormány célja, hogy az EP-ben a májusi választás után bevándorlásellenes pártok legyenek többségben.

Gulyás Gergely kitért a Budapestet érintő ügyekre is. Állítása szerint a kormány támogatja a fővárost azzal, hogy az M3-as metrót meghosszabbítsák. A Fővárosi Nagycirkusznak pedig új helyszínt kell keresni, míg a Külügyminisztérium korábbi épületét is helyre szeretnék állítani.

Hírdetés

Az éppen zajló audis sztrájkkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány azt szeretné, ha a munkaadó megegyezne a munkavállalókkal. De azt is hozzátette, hogy szeretnék, ha a dolgozók minél többet keresnének, de ennek elérésére a kormánynak semmilyen eszköze nincs a kezében.

A kormányinfón egyébként a tárcavezető bejelentette, hogy a kormány a saját halottjának tekinti a hétvégén meghalt Andy Vajnát, ezért a temetéséről is gondoskodik. A miniszter elmondta, hogy Vajnát nem Los Angelesben, hanem Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temetik majd el.

Arra az újságírói kérdésre, mely szerint kapnak-e jutalmat ebben az évben is a nyugdíjasok, Gulyás Gergely úgy felelt: évente egyszer mindenképpen kapnak, de hogy milyen formában, arról még nem született döntés.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »