Kormányépületeket vettek blokád alá Jerevánban

Az örmény fővárosban kedden a Szerzs Szargszján leköszönt elnök kormányfővé választása ellen tiltakozó ellenzékiek szószólója „bársonyos forradalmat” hirdetett: hatósági közlések szerint a megmozdulás résztvevői lezárták a legfőbb ügyészség, a külügyminisztérium, diaszpóraügyi tárca, valamint az adóhivatal épületét, és a főváros minden központi útján megbénították a közlekedést – a rendőrség bejelentette, hogy bár az ellenzék megmozdulása törvénytelen, egyelőre nem alkalmaz erőszakot.

Nem sokkal korábban a tüntetők szószólója, Nikol Pasinján ellenzéki parlamenti képviselő bejelentette, hogy az országban bársonyos forradalom kezdődik. Mint mondta: forradalmi helyzet érik szerte az országban, és Gjumri, Idzsevan, Kapan és Mecamor városokban a tiltakozók blokád alá vették az utcákat és a városokat összekötő utakat. Az emberek nem veszik fel a munkát, és tömeges tüntetések kezdődtek – mondta Pasinján.

Hírdetés

A hatóságok 80 ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe Jerevánban – közölte Asot Agaronján, a rendőrség sajtótitkára. A hatóságok szabálysértéssel gyanúsítják őket. A több napja zajló tüntetéseken az ellen tiltakoznak, hogy Szerzs Szargszján leköszönt elnököt – aki tíz évig volt államfő, s a mandátuma alig egy hete járt le – hétfőn az ország miniszterelnökének jelölte a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja. A parlament kedden szavaz róla.

Ellenzéki aktivisták már péntek este óta tiltakozó gyűléseket tartottak Szargszján jelölése ellen, nem fogadják el, hogy miniszterelnökként folytassa az ország kormányzását. Szombaton behatoltak a közszolgálati rádió épületébe is, amely emiatt egy órára megszakította adását. Örményországban a folyamatban lévő alkotmányreform értelmében az eddigi elnöki rendszerről parlamentáris rendszerre térnek át.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »