Kormánybiztos: a fizetőképes külföldi vendégkör a cél

 

A minőségi turizmus kialakítása, a fizetőképes külföldi vendégkör megnyerése a célja az új turizmusfejlesztési koncepciónak, amely az év végére készül el – mondta a turisztikai kormánybiztos vasárnap Budapesten a fővárosi turisztikai fejlesztéseket bemutató sajtótájékoztatóján.

Bienerth Gusztáv beszámolt arról is, hogy tavaly 3,8 millió turista járt a fővárosban, ebből 3,2 millióan külföldről érkeztek. A bruttó szállásdíj bevétel 104 milliárd forint volt, ennek 96,4 százalékát a külföldi vendégéjszakák adták, ami 16 százalékos növekedés az előző évhez képest. Hozzátette: nemzetközi összehasonlításban Budapest Bécs és Prága mögött áll, a magyar turizmus  alulárazott. Példaként említette, hogy Bécsben a nettó szobaár 100,6, Prágában 79,1, Budapesten azonban csupán 73,5 euró.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) célja az, hogy a fejlesztések ne az árversenyen alapuló tömegturizmust, hanem a minőségi turizmus kialakítását szolgálják, amihez a fizetőképesebb külföldi vendégkör megnyerése szükséges. Ehhez pedig innovatív, minőségi szolgáltatások, attrakciók kellenek – mondta. Ebbe a koncepcióba illeszkedik többek között az új, 4000 ember befogadására képes konferencia-központ, amely Budapestet Európa legjelentősebb konferenciaturisztikai helyszínei közé emelheti, valamint a Várnegyed felújítását célzó Hauszmann-terv – fogalmazott a kormánybiztos.

Az év végére elkészülő új turizmusfejlesztési koncepció hozzájárul majd az úgynevezett Budapest brand  kialakításához is, a projekten a kormány, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a főváros közösen dolgozik – mondta Bienerth Gusztáv.
Kiemelte: a főváros turisztikai arculatát olyan kulturális, szórakoztató, sportrendezvények formálják, mint például a Sziget fesztivál, a Reb Bull Air Race, a 2017-es vizes világbajnokság, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság, vagy a 2024-es nyári olimpiai játékok.

Mint az MTI korábban megírta, jövőre 21 milliárd forint áll majd rendelkezésre a turizmus fejlesztésére, ez az ágazatra fordítható idei forrásoknak közel a négyszerese.
Bienerth Gusztáv emlékeztetett: két lépcsőben csökken majd a vendéglátás általános forgalmi adója (áfa), a jelenlegi 27 százalékról 2017. január 1-jétől 18 százalékra, majd 2018. január 1-jétől 5 százalékra.

Ezzel egyidejűleg 2018. január 1-jével bevezetik a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást, ami várhatóan további 30 milliárd forintos forrást biztosít majd a turizmussal összefüggő feladatok ellátására.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »