Korlátok

Korlátok

Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, miért lett egyre furcsább, érthetetlenebb a világ az elmúlt években. Miért dőlnek meg a dogmák, tabuk mellett íratlan szabályok, etikai normák, amelyek mederben tartották a történelem folyamát.

Valóban változott-e a világ, vagy mindig is ilyen volt, és csak én változtam, talán idősebb lettem, és rányílt a szemem olyan dolgokra, amelyek eddig rejtve voltak előttem? Nem tudom.

De az biztos, hogy a szabályok, azok az íratlan szabályok, melyeket azért állítottunk, hogy a civilizáció nyugodtan fejlődhessen a korlátai között, sorban dőlnek le. Van, aki erről azt gondolja, ez a tökéletes, megfellebbezhetetlen szabadság, a dolgok természetes állapota, az áradás a nagy eső után. S ezeket a szabályokat, korlátokat bármikor le lehet dönteni, érdekeink szerint. Bármikor megpróbálhatjuk a saját képünkre formálni a valóságot, saját érdekeink szerint, ha megvannak hozzá az eszközeink, ahogy ezt teszik politikai vezetők, pénzemberek világszerte, és tájainkon is.

Ám aki így gondolkodik, annak nincs igaza.

Azoknak ugyanis, akik előre akarják vinni a világot, akik a fejlődést akarják emberként, közösségként, azoknak szükségük van az erkölcs állította korlátokra, hogy belássák a pályát, a helyes utat. Ez különbözteti meg az orvost a kóklertől, újságírót a propagandistától, az államférfit a gumigerincű politikai kalandortól. A személyiséget az arctalan tömegtől. És ezek nélkül az emberek nélkül nincs előrelépés, csak süllyedés az egyre terebélyesedő provinciális mocsárba, melyet a Jóisten és összes szentje sem fog lecsapolni, ha megfeszül, akkor sem. S dőljenek bár le a civilizáció fejlődésének korlátai, amíg vannak emberek, akik megpróbálják újraépíteni, szorgos hangyamunkával, becsületből, addig nincs minden veszve. Mert a szabadság mit sem ér, ha nem párosul becsülettel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »