„Korlátaink nem kívül, hanem belül vannak”

Alig több mint fél év van hátra a jövő évi választásokig. A felmérések nagy része szerint az országban a kormányváltás hívei vannak többségben. Ez nem különösebben meglepő, a politikai inga mutat nálunk némi szabályosságot, 2006-ig minden választáson az ellenzék győzött. Ha a Fidesz megnyeri a 2006-os választásokat, vélhető, hogy 2010-ben visszajön az álbaloldal, majd 2014-ben ismét győz az Fidesz és így tovább, ki tudja meddig. Bármily furcsa, de a nemzeti erőknek és az egész országnak nagy szerencséje volt Gyurcsányék 2006-os győzelme. Enélkül elmaradt volna 2006 forró őszen, nem erősödött volna meg a nemzeti tábor, nem vált volna hiteltelenné a nemzet főhazugja, nem következett volna be a nemzeti erők földcsuszamlásszerű győzelme 2010-ben és nem töredezett volna szét az álbaloldal. Így azután a Fidesz nem teremtett volna saját sajtóbirodalmat, nem gyűrte volna maga alá a közmédiát, ami, mondhatnak az Orbán-fóbiás Jobbikosok bármit, kifejezetten pozitív irányba befolyásolta nemzeti létesélyeket. S akkor is így van ez, ha bőségesen vannak mulasztások, ha nincs kihasználva kellőképpen az a hatalmas nemzetépítő, nemzeti öntudat-regeneráló potenciál amit a közmédia jelent. Hogy egyetlen frappáns példával éljünk a Petőfi rádió tingli-tangli zenét sugároz napestig, a nemzeti rockzenekarok illetve a könnyűnek nevezett műfaj minőségi vonala helyett (P. Mobil, Beatrice, Karthago, East, Solaris, Kormorán, de mondhatok új neveket is, Special Providence, Palmetta stb.)Egy szó, mint száz, a választók nagy része Közép és Kelet-Európában szereti a kormányt hibáztatni mindenért s mivel a mindennapi életnek megvannak a maga problémái mindenütt, a kormány ellen hergelés hatékony lehet, különösen ott, ahol a kormány is ad támadási felületet. Azt se feledjük, hogy az egész korszellem, amit a globalista háttérhatalom határoz meg, kozmopolita, hedonista, értékromboló, s ez a libertinus álbaloldali[1]ellenzéknek kedvez. Szinte csoda, hogy a kormány tartja pozícióit, és kormányváltást akarók nagy száma dacára a mandátumbecslések a Fidesz kétharmados győzelmét vetítik előre. Ez kétségkívül a magyar választási rendszernek is betudható, de azért nem kis mértékben hozzájárul az is, hogy az ellenzéknek sem érdemi programja, sem olyan jelöltjei nincsenek, akik egyáltalán egy ligában játszanának Orbán Viktorral.Így kerül azután egy platformra a választási rendszer kérdésében Pörzse Sándor, Zagyva Gyula, Csintalan Sándor és Stohl András, hogy ne soroljam fel az összes ballib figurát, aki megjelenik a nemzetellenes bajkeverő Gulyás Márton videójában. Miközben a választási rendszerrel nincs gond, az bármilyen politikai erőcsoportot „premizál”, mely kellő támogatottságot képes felmutatni. Lehet szidni a választási rendszert azért, hogy a legnépszerűbb pártokat előnyben részesíti az egyéni kerületes rendszer révén, de azt se feledjük, hogy az érvényben levű rendszert nem a Fidesz találta ki. Módosítottak rajta 2014-ben, de maga a logika, a vegyes rendszer, az arányos és a többségi elv ötvözése az 1990 óta érvényben van. Nem kétséges, a második forduló eltörlése a legnagyobb pártnak kedvez, mely most éppen a Fidesz. De azt se feledjük, hogy az angol vagy a francia választási rendszer szerint a Fidesz még nagyobb arányú győzelmet aratott volna 2014-ben, mégsem jellemző, hogy a nemzetközi tekintélyű politológusok vehemensen bírálnák az említett országok egyéni kerületes rendszerét. Ugyanakkor az is tény, hogy miként Török Gábor politológus ismételten rámutatott (mi több, nem is mulaszt el egyetlen esélyt sem, hogy ezt ki ne hangsúlyozza) a kormány megbuktatására van egy reális lehetőség, éspedig az, ha minden választókerületben egyetlen ellenzéki jelölt marad állva és az egyes pártok közelebb hozzák egymáshoz politikai táborukat, annyira, hogy ne legyen problémás egy DK-snak vagy MSZP-szavazónak a Jobbikra pecsételni. Vagy fordítva. Kicsi az esélye annak, hogy ez az össz-ellenzéki koalíció létrejöjjön, de azért hiba lenne elbizakodni és lefutottnak gondolni a választást.Jelenleg nem ebbe az irányba fejlődnek a politikai folyamatok, ennyi bízvást leszögezhető. Botka László[2]lemondása nem tett jót a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetségnek. Nem kétséges, elhárult egy akadály, megnyílt a lehetőség az MSZP és a DK együttműködése előtt, de úgy tűnik, hogy a sikertelenség, a frusztráció inkább marakodást indukál a politikai erőtér eme szegmensében, mint összefogást. Négy évvel ezelőtt az ellenzéki politikai kabaré két főszereplője Mesterházy Attila és Bajnai Gordon volt, most egyre hosszabbodik a kormányfői pozícióra ácsingózó ellenzékiek listája, miközben nem lehet még tudni, hogy a legerősebb utódpárti töredék, az MSZP kivel vág neki a jövő évi megmérettetésnek.
Törésvonalak a felszínen s mélybenPokol Béla mutatott rá a kilencvenes évek közepén arra, hogy a magyar politikai életben van egy mélyen fekvő törésvonal, mely a nemzethez való viszony mentén húzódik, a pártokat nem ritkán keresztbe metszve. Ez a törésvonal annyira erős volt, hogy pártok töredeztek szét a hatására, politikusok hagyták ott pártjukat, melynek megalapításában és felépítésében részt vettek. Erre a törésvonalra épül rá bizonyos mértékig a globalista/lokalista törésvonal is azzal a megjegyzéssel, hogy van egy párt, konkrétan az LMP, mely, míg Schiffer András volt az elnöke, határozott antiglobalista politikát vitt, míg nemzeti oldalra aligha volt sorolható, annak dacára, hogy akadtak pozitív és méltánylandó megnyilvánulásai[3].Visszatérve a nemzeti/kozmopolita törésvonalra a jobb/bal ellentét ezzel mindig is részbeni átfedésben volt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jobb/bal törésvonal mentén szemben álló felek politikai profilját tisztította a nemzeti sorskérdésekhez való hozzáállás. Az MSZP-ből távoztak a nemzetben gondolkodók Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig, az utolsó kilépő Szili Katalin volt, aki ma autonómia-ügyi kormánymegbízott, így mára az MSZP egy valódi globalista, kozmopolita nemzetellenes párt lett, mely sem történelemképében, sem retorikájában, sem tényleges törekvéseiben nem különbözik a történelem szemétdombjára került egykori SZDSZ-től, melynek egyébként egyenes ági szellemi örököse a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció. A Fideszből a kultúrharcos kozmopolita derékhad távozott 1993 második felében, a Fodor-csapat, ami persze nem jelenti azt, hogy ne maradtak volna kripto-kozmopolita karrieristák a pártban. Mindig is erős volt a globalista-atlantista vonal, emlékezzünk, hogy a globalista erők eddigi legnagyobb ármányának, az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak az ügyében az LMP sokkal elvszerűbb álláspontot képviselt, mint a Fidesz. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy a Fideszben a nemzeti, antiglobalista vonal határozottan erősödik, a párt prominensei egyre többet mernek kimondani a tényleges valóságról, Kövér László nyíltan beszél a globális háttérhatalomról, Semjén Zsolt a nemrégiben a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában a szabadkőművesek felelősségét feszegette a migránsválság kapcsán. Hadd idézzük a KDNP honlapjáról a vonatkozó sorokat: „a migrációs válság kiinduló oka a szabadkőművesség, amelynek volt „jakobinus, bolsevik verziója”, és a „sokadik leágazása ez a Soros-féle szélsőliberális dolog”, amely „szívéből gyűlöli a keresztény hagyományokat”, és ha lehetséges, még jobban gyűlöli a nemzetállamokat. Meg is akarja szüntetni őket és európai egyesült államokat akar létrehozni. Ezt Brüsszelből „személytelen, elszámoltathatatlan” bürokrácia irányítaná, különböző NGO-knak (nem kormányzati szervezeteknek) „átnyomva” a hatalmat.”[4]Tökéletes összefoglalás, írhatta volna bármelyik lényeglátó, szókimondó nemzeti elemző, akár Bogár László vagy Drábik János is. A Soros-terv kellő mértékű tematizálása nyilván beilleszkedik abba a logikába is, hogy választást ellenségkép felmutatásával lehet nyerni. A Jobbik és hívei nyilván erre helyezik a hangsúlyt. De a helyzet az, hogy Soros nem ellenségkép, hanem ellenség. Aki ebben kételkedik, olvasson minél többet a spekuláns saját nyilatkozataiból és írásaiból. Ebben sokat segít az a cikksorozat, ami a Magyar Időkben szeptember végén jelent meg Lovas István fordításában.[5]Nyilván a Fideszen belüli pozitív erőeltolódásban és a nemzeti karakter erősődésében nem kis szerepet játszik Európa Soros által támogatott, folyamatban levő muszlim megszállása, mely létében veszélyezteti nemcsak az összes európai nemzetet, de magát a keresztény fehér európai kultúrát is. Nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk migráns-támadásokról és ne hallanánk valami észveszejtőt az őshonos európai népek vezetőinek önmegadásáról.Sajátos, hogy a Jobbik épp ebben a rendkívül kiélezett helyzetben lavírozik egyre inkább balra. Annál is inkább, hogy ez a párt volt 2016-ig az a politikai erő, mely egyértelműen és vitathatatlanul nemzeti és antiglobalista politikát képviselt. Nem véletlen, hogy ma már a csalódott keményvonalas Jobbikosok körében erősen terjed az a valóságalappal aligha bíró konteó, hogy Orbán és Simicska valójában össze sem vesztek, az egész konfliktus csak színjáték, aminek célja az volt, hogy a Jobbikot, mint a Fidesz potenciális ellenfelét a régi cimborák tönkretegyék. Talán érvelni sem kell eme elmélet ellen, de azért hadd jelezzük, nagyon nagy hazárdjáték lenne ez, arról nem szólva, hogy a Simicskán látható leépülés, sajtóbirodalmának gyengülése, vagyonának megcsappanása. S persze a legutóbbi, vélhetően elkeseredésből, tehetetlenségből származó festékszórós akció sem ezt a hipotézist erősíti. Viszont eme elmélet megjelenése és terjedése azt jelzi, hogy már a volt Jobbikosok nagy része is úgy látja, hogy a Jobbik politikáját s főként 2016-os pálfordulását Simicska irányította.
Törésvonalak a Jobbik prizmáján keresztülHogy Vona Gábor miként gondolkodik a fentebb vázolt törésvonalakról, az világosan kitetszik abból a levélből, amit a baloldali választóknak írt Botka lemondása után s melyben bejelentkezett a baloldali választók miniszterelnök-jelöltjének. A baloldali médiában (ideértve a Simicska-médiabirodalmat is) egyre népszerűbb Vona Facebookon közzétett levelét a jobboldali sajtó nagy szenzációként tálalta, miközben már legalább egy éve közhely, hogy a Jobbik úgy kívánja megnyerni a 2018-as választásokat, hogy baloldali szavazókat csoportosítaná át maga mögé. Ami egyébként nem ördögtől való ötlet, sőt, a magyar közéletnek jót tenne, ha eltűnne az utódkommunista nemzetellenes álbaloldal, mely dróton mozgatott bábja a globális világhatalomnak, és ha két jobboldali párt versengene egymással a kormányzati hatalomért. Ezzel a tervvel kapcsolatban három probléma merül fel.Az első a megvalósíthatóság. Vona elképzelése arról, hogy a Jobbik a nemzetellenes pártokkal való összefogás nélkül abszolút győztese lesz a választásoknak, mert a kormányváltást akaró, felhergelt gyurcsányista s más álbaloldali párttöredékek hívei felismerik a Jobbikban a számukra kedvező alternatívát, legfeljebb retorikai luftballon lehet, ahhoz hasonló, mint amit Vona már meghirdetett 2010-ben és 2014-ben, amikor teljes határozottsággal hirdette mindkét kampány során nemcsak azt, hogy a Jobbik akár meg is nyerheti a választásokat, hanem azt, hogy a Jobbik meg fogja nyerni azokat. Bármennyire cukisodott a Jobbik, bármennyire is levetkőzte lassan a szélsőséges imázst, a Kádár-Aczél korszakban szocializált, majd az SZDSZ-es kultúrpolitika és média által nemzeti öntudatában tovább roncsolt tömegek nem fognak olyan pártra szavazni nagy számban, mely a nemzeti büszkeségre apellál, melynek történelemképe összeegyeztethetetlen a baloldal öntudatpusztító, hamisított toposzaival, a holocaust-ideológiával, a „Horthy-fasizmussal” és a „bűnös nemzet” tézisével.[6]A második probléma az ár, amit a Jobbik illetve az egész magyar nemzeti oldal ezért fizet. Vona kommunikációjának sarkalatos pontja, hogy nem a globalista háttérhatalom és annak látható intézményei a magyarság igazi ellenségei a jelen történelmi helyzetben, hanem Orbán Viktor, aki épp hadban áll ezzel az erőcsoporttal. Orbán Viktor diabolizálása lehet, hogy segít megnyerni valamennyi választót a baloldalról, de ugyanakkor szavazatveszteséggel is jár: azok a nemzeti gondolkodású emberek, akik számára vezérlőelv az igazság és igazságosság alapértéke továbbá meg vannak áldva az önálló gondolkodás képességével, aligha fognak a Jobbikra voksolni. Különösen akkor nem, amikor Vona és a Jobbik épp a globalista erőknek tesz ismételten gesztusokat, előbb az kvótaügyi alkotmánymódosítás elbuktatásával, majd a CEU-ügyben és a civil törvény ügyében a Soros mellé állással, legújabban pedig a bérunió olcsó politikai blöffjével, mely arra azért jó, hogy Brüsszelt ne ellenségként tüntesse fel – holott az! – hanem potenciális szövetségesként, mely majd megoldja, hogy a magyar dolgozó akkora bért kapjon, belátható időn belül, mint a német vagy a svéd, s akkor majd nem vándorolnak ki a fiatalok. Miközben Brüsszel nem tudja és nem is akarja e kérdést megoldani, a legtöbb mi ezen a téren elérhető, az az, hogy a bérunióra való hivatkozással Brüsszel további hatásköröket von majd el a tagállamoktól, amit nemzetben gondolkodó magyar ember éppenséggel nem kívánhat.Jól tetten érhető e torz optika az említett facebookos levélből, amit érdemes szó szerint idézni: „Az országnak elege van Orbán Viktor aljas, szociálisan érzéketlen, antidemokratikus és korrupt uralkodásából. 2018-ban a társadalom el fogja zavarni a maffiakormányt, hogy a további leszakadás helyett felemelkedő Magyarországot építhessünk. (…) A mai Magyarországon a társadalom egyes csoportjai között már nem az a valódi törésvonal, hogy ki a jobb- és ki a baloldali, hanem az, hogy ki akar kormányváltást és ki nem. Ki az, aki azt kívánja, hogy Magyarország folytassa az útját ezen a leszakadó pályán, és ki az, aki egy felzárkózó és felemelkedő országot szeretne építeni. Ez a közös cél össze kell, hogy kössön bennünket, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkezünk és milyen kulturális értékrendben hiszünk. A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy.”[7]Magyarán: az országot s a nemzetet tudatosan építő Orbán leváltása annyira fontos cél, „össztársadalmi ügy”, ami minden más megfontolást felülír, beleértve nyilván a nemzeti/nemzetellenes törésvonalat. Ez nem más, mint elvi megágyazás a nemzetellenes pártokkal való esetleges választási összefogásnak, amit egyébként Vona Gábor a Mandiner tudósítása szerint kilátásba is helyezett a „Szeretem Magyarországot Klub” vitafórumán, kijelentve, hogy a Jobbik bárkivel kész összefogni a Fidesz ellen, s külön kiemelte az LMP-t, mint potenciális szövetségest.[8]Azzal, hogy a nemzeti politikát folytató Orbánt nevezte ki Vona főellenségnek, akivel szemben akár a globális világhatalom helyi segédcsapataival is össze lehet fogni, lényegében szétverte a nemzeti oldalt és olyan stílust honosított meg mind a politikai arénában, mind a köznapi politikai kommunikációban, mely ellenséggé tesz hasonló gondolkodású embereket. Elég beleolvasni a világhálós Fidesz- Jobbik politikai vitákba: nem érvek csatája zajlik, hanem gyűlölködés, címkézés[9]. Vona ismételten fröcsög a parlamentben a miniszterelnök ellen, olyan stílust enged meg magának, ami minden jóérzésű, gondolkodni képes embert felháborít. Aki egy kicsit is figyeli a közéletet, az tudja, hogy végre van nemzetépítő koncepciója a hivatalban levő kormánynak. Ezt egyenlőnek mondani a magukat baloldalinak nevező kormányok gazdasági és kultúrpolitikai ámokfutásával: otromba hazugság. A harmadik probléma a terv esetleges sikere esetén merül fel. Ha a Jobbik netalántán győzne (nem fog) és kormányt alakítana, akkor két lehetséges forgatókönyv van. Az egyik, hogy engedelmes bábja lesz a háttérhatalomnak, ez egyébként valószínűsíthető, a bérunió célkitűzése is ebbe az irányba mutat. Ebben az esetben semmi nemzetpolitikai haszna nincs annak, hogy két úgymond nemzeti párt vetélkedik a hatalomért, mert a Jobbik megszűnik nemzeti párt lenni. (Ami lassacskán a győzelem és a teljes behódolás nélkül is állítható.) Ha netán valóra váltja a Jobbik a választási ígéreteit és tényleg ellenáll Brüsszel betelepítési kísérletének, továbbra is védve az országot a muszlim betolakodókkal szemben, akkor a globális háttérhatalom médiája megeszi a pártot reggelire. Előásnak minden korábbi radikális nyilatkozatot, minden kompromittáló információt, minden szélsőséges vagy annak beállítható megnyilatkozást, a dunai cipőkbe köpéstől Tiszaeszlár emlegetéséig s légüres teret kreálnak a párt körül. Ennél a prognosztizálható nemzetközi elszigetelődésnél és káosznál sokkal jobb a jelenlegi egyensúlyozó politika.
Az RMDSZ és a Fidesz viszonyrendszereA Jobbik politikusai előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a Fidesz valójában feladta az autonómiát, szövetkezett az RMDSZ-szel, melynek nemzeti szempontból önfeladó politikája már több mint húsz éve arra irányul, hogy a párt vezető elitje maradjon pozícióban és érjen el annyi engedményt a bukaresti tárgyalások során, amit eredményként felmutatva mobilizálni lehessen a választókat a következő megmérettetésen ahhoz, hogy a szervezet parlamenti tényező maradjon. E kérdés kellően komplex, nem lehet egy mondatban elintézni. Hadd kezdjük megvilágítását egy Orbán-idézettel, mely a kormányfőnek a Partiumi Keresztény Egyetem megnyitóján mondott beszédéből való: „Van egy fontos dolog, amit Tőkés László püspök úrtól tanultam. Mindig a helyzetteremtő magatartást kell választani a helyzetkövető hozzáállás helyett. Ilyen helyzetteremtő lehetőség és pillanat érkezett el Magyarországon legutóbb 2010-ben, amikor a kétharmados felhatalmazásnak köszönhetően megindíthattuk a nemzetegyesítési programunkat.”[10]A helyzetteremtő magatartás nem jelentheti azt, hogy irreális célokat tűzünk ki magunk elé. Jelen pillanatban egyre egyértelműbbé válik, hogy Közép és Kelet-Európa a keresztény fehér kultúra utolsó reménysége, a normalitás szigete, mely szinte mentes maradt a safe space-ekbe s a természetellenes, beteg gender-ideológiába torkolló nyugati liberalizmus agymosásától. Jelen pillanatban az erdélyi magyarság egyébként vészes asszimilációjánál sokkal nagyobb veszély fenyeget Brüsszel részéről, mely ezekre a ma még kulturális és etnikai szempontból homogénnek nevezhető, az államalkotó nemzetek kulturális arculatát tükröző országokra rá akarja kényszeríteni a migránsok befogadását, ami ezt a homogenitást rekordgyorsasággal megszüntetné. Ebben a helyzetben sokkal fontosabb az, hogy a román-magyar viszony minél feszültség-mentesebb legyen és Romániát a V4-ekhez közelítsék, mint az, hogy autonómia témájában a kormány maga ellen hergelje az e kérdésben következetesen ellenálló román politikumot.[11]Vélhetően a reálpolitika, az erdélyi magyar szavazók több ízben kinyilvánított opcióinak elfogadása mellett ez vezeti Orbánt arra, hogy a román hatalom kegyeit kereső, nem egyszer szószegőnek és megbízhatatlannak bizonyult RMDSZ-szel keresse a szövetséget. Nem elsősorban szavazatokról van szó, elvégre a határon túli szavazatokon egy, legfeljebb két mandátum sorsa múlik, hanem sokkal inkább erkölcsi és szimbolikus támogatásról. Egy nemzeti kormány, melynek a magyarság Kárpát medencei újraegyesítése a kitűzött politikai célja, nem állhat hadban huzamos ideig a legnagyobb elcsatolt nemzetrész legnépszerűbb pártjával. És ez akkor is így van, ha az a párt integrál teljesen felvállalhatatlan, vegytisztán nemzetellenes elemeket is, mint amilyen a Bihar megyei szervezetük, melynek áldatlan tevékenysége révén alig van nemzetellenes baloldali vezető, aki ne fordult volna meg Nagyváradon az elmúlt másfél évtizedben, legyen szó Gyurcsányról, Medgyessyről vagy Demszkyről. Legutóbb egyébként Lengyel László osztotta az észt Szent László városában az Orbán Viktort ismételten (a kerítés ügyében is!)  hátba támadó s Székelyek Nagy Menetelése ellen felszólaló Markó Béla társagásában.
KilátásokHa a közvélemény-kutatásokat és az ellenzéki térfélen zajló folyamatokat nézzük, akkor leszögezhetjük: emberi számítások szerint a jelenlegi kormánykoalíciónak jó esélye van egy újabb mandátumra. Ami több szempontból is örvendetes hír, elsősorban persze a más alternatívákkal való kontrasztolás szemszögéből. A Fidesz győzelemnek a Jobbik – álbaloldal szörnykoalíció lenne az alternatívája, akár kisebbségi, ellenzékből támogatott kormány, akár nyílt koalíciós kormány formájában. Ezt épeszű ember nem kívánhatja.Másodsorban Európa muszlim meghódításának idején e térségre is leselkedő veszély elhárítására alkalmasabb vezető Orbán Viktornál nincs.Végül azért is, mert minden jel szerint beérik lassan a vetés, nemcsak retorikai fogás, hanem valós esély az, amit Orbán hirdet: Magyarország felfelé ívelő pályára állhat. Nem mellesleg már most sokkal jobbak a gazdasági mutatók, mint 2010-ben.Orbán joggal mondhatta a kolozsvári Protestáns Teológia Intézet felújított épületének újraavatási ünnepségén: „A mi nemzeti missziós parancsunk: megkeresni és megtartani a magyar közösségeket. A mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek. Ez a magyar kormány alkotmányban rögzített küldetése is. Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszórva is egy közös test tagjai vagyunk. Nem lehet egészséges, nem élhet teljes és boldog életet a test, ha bármely tagja beteg. Ezért olyan egységes magyar nemzetet építünk, amelynek közösek a céljai, közösek a feladatai, és már közösek a döntései is.” (…) „A megmaradásért folytatott küzdelem után most olyan korszak következik, amikor felívelésünk és kiteljesedésünk korlátait többé nem a külső körülmények jelentik. Korlátaink többé nem kívül, hanem belül vannak. Arra és addig jutunk, amire a bátorságunk, az elszántságunk, a tehetségünk és a becsületünk elegendő.”[12]
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Kapu hasábjain fog megjelenni a hónap végén.

[1]Álbaloldalinak nevezem kommunista utódpártokat gazdasági szempontból, hiszen ezek szociálisan érzéketlen, az országot a globalista étvágynak kiszolgáltató politikát képviselnek.[2]Botka, aki Gyurcsány-mentesíteni kívánta az ellenzéki összefogást, nem tűnt erős ellenfélnek. A „tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok” jelszó még a mai lebutult világban is kevés a győzelemhez. Még akkor is, ha Fidesz- és Orbán-gyalázásban a volt jelölt felvette a versenyt Vonával. Emlékezetes, hogy miniszterelnök-jelöltté választásakor, idén, május végén elmondott beszédében Orbánt a nemzet legnagyobb árokásójának, Fideszt pedig a legnagyobb nemzetgyilkosnak nevezte.[3]Ilyen volt a magyar állampolgárság kiterjesztésének megszavazása, a határon túli nemzetrészek autonómiája melletti mindenkori kiállás, a kötelező holocaust-oktatás ellenzése vagy a Német Megszállás Emlékműve kapcsán keltett hisztériából való kimaradás.[4]http://kdnp.hu/soros-fele-szabadkomuvesseg-szivebol[5]George Soros: Íme a tervem a menekültkáosz megoldására, Magyar Idők, 2017. szeptember 26. (http://magyaridok.hu/kulfold/igenis-van-soros-terv-1-resz-2265181/)[6]Lendvai Ildikó Vona Gábornak adott válaszában többek között erre is utalt, amikor megkérdezte, hogy vajon „lelkes volna-e az a bizonyos baloldali ember, ha majd minden sarkon Horthy-szobor áll?” (http://hvg.hu/itthon/20171006_Lendvai_Ildiko_valaszolt_Vonanak_de_az_MSZPt_kritizalja_legjobban) [7]https://www.facebook.com/vonagabor/posts/10155848265939623[8]http://mandiner.hu/cikk/20170920_vona_nem_biztos_hogy_bortonbe_zarna_orban_viktort[9]Nem kétséges, ebben megvan a Fidesznek is a maga felelőssége, de az utóbbi egy évben a Jobbik volt az, mely egyre feljebb lépett az uszítás, a mocskolódás retorikai spirálján, kezdve a gengszterező, tolvajozó óriásplakátoktól elegészen Orbán Viktor lezsebhitlerezéséig.[10]http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-partiumi-kereszteny-egyetem-tanevnyitojan/[11]Autonómia-ügyben erő felmutatása nélkül nem lehet áttörést elérni. Erőt akkor tudtunk volna felmutatni, amikor Magyarország már EU-tag volt, Románia meg nem. Ezt a lehetőséget az RMDSZ karöltve a Gyurcsány kormánnyal elpuskázta.[12] http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-felujitott-protestans-teologiai-intezet-ujraavatasi-unnepsegen/


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »