Kordás László: sokféle tiltakozási akció lesz

Kordás László: sokféle tiltakozási akció lesz

Január 19-én magyarországi megyeszékhelyeken, nagyvárosokban lesznek demonstrációk, és határon túli városokban is lesznek útlezárások, tüntetések, mindenféle tiltakozási akciókra lehet számítani – közölte az InfoRádióval Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, a Gyurcsány-kormány egykori államtitkára. Budapesten is lesz egy kisebb tüntetés, a többivel egy időben, azért, hogy nyomatékosítsák a négypontos szakszervezeti követelést.

A 19-ei központi demostráció a központi, de emellett vannak régebb óta bejelentett vagy szervezés alatt álló útlezárások, egyéb események, ezért lesz, ahol már 18-ától lesznek tiltakozó akciók – mondta Kordás László.

Útlezárás Budapesten a szakszervezeti vezető tudomása szerint nem lesz.

“Egyre nagyobb a kezdeményezés támogatottsága, egyre többen vannak, akik eddig nem jelentek meg a szakszervezetek vagy a civilek környékén, csak állampolgári alapon úgy gondolták, hogy egyetértenek a követelésekkel, és most úgy gondolják, hogy a lakókörnyezetükben belevágnak a szervezésbe” – jelezte a vezető. Szerinte épp az érdeklődés folyamatos emelkedése miatt nem lehet megmondani, hogy hány településen lesz valamilyen hasonló esemény a jövő hét végén.

Hírdetés

Budapesten, Pécsett, Egerben, Salgótarjánban, Békéscsabán, Szegeden biztosan szerveződnek már, és van érdeklődés a tengerentúlról is.
Az országos sztrájk szervezéséről elmondta, az elégséges közszolgáltatások biztosítása miatt nagyon bonyolult a helyzet, “a 2010-es sztrájktörvény bürokratikus elemeket is bevetett”, ecsetelte Kordás, aki szerint így az egyes szférák között jelentős eltérés van abban, hogy mennyi idő alatt kivitelezhető a sztrájk. A közszolgálati dolgozók körében elmondása szerint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) mozgolódik, ott már dátumok is keringenek, de még semmi nem biztos.
A SZEF elnöke, Földiák András az InfoRádióval azt közölte, nincsen még dátuma az országos sztrájknak,
ez nagyban függ a SZEF-ben lévő 13 szakszervezet döntésétől. Kedden tárgyalnak a SZEF vezetőségével és a szakszervezetek képviselőivel. Az időpont attól is függ, hogy a kormány kijelöli-e a tárgyalódelegációt és megkezdődnek a tárgyalások, vagy valamilyen akadályt gördít ez elé és így húzza például az időt, vagy pedig nem reagál a kormány, és akkor rövid időn belül hozzá kell fogni a sztrájk megszervezéséhez – mondta Földiák András.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »