Korčok: Az Európa jövőjéről szóló konferencia megszervezését a Brexit után ígértük meg

Korčok: Az Európa jövőjéről szóló konferencia megszervezését a Brexit után ígértük meg

Feltétlenül beszélni kell arról, milyen irányba szeretne haladni az Európai Unió. Az európai polgárok 2016 óta várnak erre a párbeszédre – nyilatkozta Ivan Korčok külügyminiszter a TASR-nek adott interjújában, Brüsszelben, az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) alkalmával.

A külügyi tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy még 2016-ban, amikor az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból, megígérték az európai embereknek, köztük a szlovák állampolgároknak, hogy konferenciát rendeznek, amelynek az lesz a témája, hogy merre kell haladnia Európának.

„Akkor azt mondtuk a lakosságnak, hogy értjük, mit jelent, ha egy tagállam kilép az unióból. Aztán olyan dolgok következtek, amelyek csak még jobban rávilágítanak arra, hogy beszélni kell Európa jövőjéről” – mondta.

– mondta Korčok, és hozzátette, hogy a külügyminisztérium képviseletében Martin Klus államtitkár szervezi a konferencia körüli teendőket.

Korčok tájékoztatott arról is, hogy augusztus végén szlovákiai körútra indultak a kormány képviselői, több városba és régióba is ellátogattak, hogy közvetlen párbeszédet folytassanak a polgárokkal. „De szeretném elmondani azt is, hogy ma a COVID-19-járvány foglalkoztatja az embereket. Minden ekörül forog, ami érthető, mert az egészségről, a gazdaságról és a munkahelyekről van szó. Ezért nem egyszerű ez a párbeszéd” – mondta a szlovákiai CoFoE kapcsán.

Hírdetés

Ezt Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) intézményközi kapcsolatokért és stratégiai perspektíváért felelős alelnöke jelentette ki a TASR-nek adott interjújában. Az uniós biztos emlékeztetett arra, hogy az EB két másik alelnökével – Věra Jourovával és Dubravka Šuicovával – együtt az Európa jövőjéről szóló konferencia végrehajtó bizottságában tevékenykedik.

Külön-külön egy-egy munkacsoportot is vezetnek, amelyek tagjai a különböző tagállamokból véletlenszerűen kiválasztott polgárok, EP-képviselők, valamint a nemzeti parlamentek képviselői. Šefčovič, aki az egészségügyi munkacsoport elnöke, elmondta, hogy a csoport első strasbourgi ülését nagyon hasznosnak és ösztönzőnek találta.

Méltatta a polgári kezdeményezéseket, például a határokon átívelő egészségbiztosításra, a fogászati ellátás egyetemes európai megközelítésére, vagy a gyógyszerekhez való jobb hozzáférésre vonatkozót. Hozzátette: nem felejti el az egyik közép-európai ország polgárának kijelentését, miszerint a ma született gyermekek a jobb egészségügyi ellátás következtében Nyugat-Európában talán tovább élhetnek majd, mint Közép-Európában.

Az Európai Parlamentnek (EP) nem sikerült megvalósítania azt a javaslatot, mely szerint a konferencián a nyugat-balkáni országok is közvetlenül részt vettek volna. Ezt Vladimír Bilčík közölte a TASR-nek adott interjújában. A európai parlamenti képviselők ugyanakkor meghívták a térség országainak képviselőit, hogy ha távúton is, de kapcsolódjanak be a konferencia plenáris ülésébe, amely Strasbourgban, október végén valósult meg. Mint elmondta, az online lehetőséget több nyugat-balkáni ország politikusa is kihasználta – leginkább talán Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter. A képviselő szerint ez is azt bizonyítja, hogy Montenegró az unióba való belépés élharcosa a térségben.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »