"Korán kezdőknek" – fogalmuk sincs az iszlámról az IÁ-ba jelentkezők nagy többségének

"Korán kezdőknek" – fogalmuk sincs az iszlámról az IÁ-ba jelentkezők nagy többségének

Eddig is sejthettük, hogy a a Földkerekség legvilágtalanabb idiótái jelentkeznek az Iszlám Állam harcosának.  Ám, most az is kiderült, hogy a dzsihadisták örökös hivatkozási alapjukat, a Koránt is alig ismerik – írja a Russia Today.

Az Iszlám Állam már névválasztásával is azt igyekszik üzenni, hogy ok Mohamed próféta vallásának igazi képviselői, a terroristákról terabájtnyi fotó került már fel a netre, ahogyan a Koránnal (és általában a nyomatékosítás végett fegyverekkel) pózolnak. Nemrég azonban kiszivárgott az IÁ adatbázisának egy tekintélyes része, amelyből kiderül, hogy a szervezetbe jelentkezők döntő

többségének halvány fogalma sincs, mi is áll a kezükben szorongatott könyvben.

A Iszlám Állam az újoncokat a török-szíriai határ közelében gyűjti össze, ahol ki kell tölteniük egy adatlapot. Ebben többek között arra kell választ adniuk, milyen ismeretekkel rendelkeznek az iszlámról. Nagyjából

  • 70%-uk a legalacsonyabb, alapfokú tudásról számolt be.
  • Mintegy negyedük éri el a „közepes” szintet,
  • és mindössze 5%-uk bizonyult a vallás alapos ismerőjének.

Az adatokat mintegy 4000 jelentkező adatlapjából nyerték ki, amelyeket a szíriai Zaman al-Wast portál szivárogtatott ki, és az AP hírügynökség munkatársai elemeztek.

Az AP interjúkat is közöl Szíriából visszatért kiábrándult dzsihádistákkal, akik néhány hét, vagy hónap múltán kénytelenek voltak ráébredni, hogy ez nem egy sivatagi kalandtúra. Nagy részük arról számolt be, hogyminimális ismereteik voltak az iszlámról,

az izgalmas kihívás, a közösséghez tartozás, és a hírnév vágya

vezette őket. Egyikük azt mondta:

“Akkor jöttem rá, hogy rossz helyre kerültem, amikor megkérdezték, kit értesítenek, mikor meghalok”.

Két, Nagy-Britanniából érkező jelentkező saját bevallása szerint a neten megrendelt

„Iszlám kezdőknek”, illetve a „Korán kezdőknek” című kiadványokból készültek fel a szent háborúra.

Akadt olyan

homoszexuális férfi is,

aki pusztán azzal magyarázta a saját nemükhöz vonzódókat bestiális kegyetlenséggel lemészárló rezsimhez való csatlakozását, hogy „ehhez nem volt szükség különösebb tudásra”, és jól érezte magát új közösségében.

Az Iszlám Állam egyébként sajátos módon kifejezetten azokra vadászik, akik vallási ügyekben tájékozatlanok.

Az ő agyukat ugyanis sokkal könnyebb átmosni

a dzsihadra felkészítő „oktatás” keretében – amely lényegében a „hitetlenek” elleni engesztelhetetlen gyűlölet hirdetésében és a „mártírhalál” dicsőítésében merül ki.

Az amerikai hadsereg terrorizmust kutató központjának egyik kutatásából az is kiderült:

minél jártasabb valaki a Korán tanításaiban, annál kevesebb valószínűséggel jelentkezik öngyilkos merénylőnek.

Nem csoda, hogy az IÁ a legszívesebben a teljesen világtalan wannabe dzsihadisták jelentkezését fogadja, hiszen primitív hadviselésük egyik oszlopát a szó szerinti ágyútöltelékek, az öngyilkos merénylők, és reménytelen kamikaze akciók lelkes végrehajtói jelentik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »