Kopasz-gate: Lázár meg sem próbálja, Patyi elmenekül

Kopasz-gate: Lázár meg sem próbálja, Patyi elmenekül

Kövér László nem tud, Lázár János nem is akar ítélni, Patyi András pedig megválogatja, hogy milyen minőségben nyilatkozik, miként azt is, hogy kinek. Ha a Hír TV kérdezi, akkor ő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, ha az állami rádió kíváncsi az álláspontjára, akkor a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként válaszol.

A Nemzeti Választási Iroda biztonsági kamerája által rögzített felvételen egyértelműen kivehető, hogy Nyakó István ellenzéki politikust kidobóemberekhez hasonlító kopasz férfiak akadályozták abban, hogy elsőként pecsételje le népszavazási kezdeményezését. A Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti tagjai mégis másként értelmezték a látottakat. Kövér László házelnök pedig bizonytalankodott, amikor a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című műsorában kérdezték a kopasz-gate-ről. „Hát, ha így lenne, akkor fel lennék háborodva. Hogy így volt-e, őszintén mondom, nem tudom megítélni” – fogalmazott a házelnök.

A Miniszterelnökség vezetője meg sem próbálja megítélni a látottakat. „A Nemzeti Választási Irodánál történtek nem a kormány kompetenciájába tartoznak. Azt én megértem, hogy kormánypárti politikusként mindenki engem akar ezzel kapcsolatban faggatni meg kérdezni, de azt látniuk kell, hogy a magyar állam működése szempontjából sem a jegybank ügyei nem kormányzati kompetencia, sem a választási bizottság ügye nem kormányzati kompetencia” – jelentette ki Lázár János.

A Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti tagjainak sikerült ítélniük, ők úgy értelmezték a felvételt, hogy a kopaszok nem akadályozták Nyakó Istvánt demokratikus jogának gyakorlásában. A Hír TV faggatta volna Patyi Andrást, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elmenekült a kérdés elől.

– A választási bizottság döntését pártatlannak tartja?

– Bocsánat, én rektori minőségemben vagyok itt, és nem is értem a kérdést, hogy pártatlan-e, kérem.
– A kormánypárti többséget elfogulatlannak tartja a választási bizottságban?

Patyi András néhány órával korábban választási bizottsági elnöki minőségében adott interjút az állami rádiónak. „Természetes, hogy az országgyűlési frakcióval rendelkező pártok által megbízottak – ugye ez komoly tényező, országgyűlési frakcióval most öt párt rendelkezik Magyarországon a sok száz párt közül – hoznak pártérdekeket és pártérveket is a vitába, de ezt mindig jogi érvelés útján terjesztik a bizottság elé” – mondta a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Az NVB első embere egyébként maga sem feltételezi, hogy a kopaszok azért mentek a választási iroda épületébe, hogy népszavazási kérdést adjanak be.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »