Konzultáció Ukrajna jövőjéről

Sajtóközlemény

Július 14. és 15. között Budapesten találkoztak a partneregyházak és -szervezetek képviselői a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek az Ukrajna jövőjéről szóló konzultáción (Ukraine Future Conference). Az eseményre a Magyarországi Református Egyház kezdeményezésére került sor a Kárpátaljai Református Egyházzal való együttműködés keretében.

A tanácskozáson olyan, régóta együttműködő partnerek vettek részt, akik a háború alatt fokozott pénzügyi és lelki támogatást nyújtottak Ukrajna népének és az ottani egyházaknak azzal a céllal, hogy megosszák Ukrajnáért érzett aggodalmaikat, az Oroszországi Föderáció erőszakos cselekményeivel és agressziójával szemben. Az erőszak elítélése mellett az esemény egyedülálló fórumként biztosított teret a különböző nézőpontok megosztására, ezzel is elősegítve a hatékony eszmecserét az egyházak között az ukrajnai békéért tett erőfeszítéseik során.

A konzultáción elhangzott előadások azt vizsgálták, hogy a keresztyén alapelvek hogyan formálják a béke, az igazságosság és a megbékélés modelljeit háborús környezetben. Az első panel az igazságos béke és a megbékélés érdekében Európa-szerte kifejtett ökumenikus erőfeszítéseket vázolta fel. A második panelben a Közel-Keletről és Dél-Koreából érkeztek előadók, akik értékes betekintést engedtek abba, hogy az igazságos béke keresztyén víziójának hogyan kellene vezetnie bennünket háború és válság idején. A közel-keleti előadók emlékeztettek bennünket arra, hogy a megbékéléshez vezető út megköveteli, hogy tiszteletben tartsuk minden ember méltóságát.

A harmadik szekcióban az ukrajnai egyházak képviselői vitatták meg, hogy milyen akadályok állnak a párbeszéd és a béketeremtés útjában a hazájukban zajló háború kontextusában, továbbá azt, hogy miként haladnak az egyházak erőfeszítései az igazságos béke eléréséért. A résztvevők hangsúlyozták annak fontosságát, hogy Ukrajna népének tapasztalatait és elvárásait meghallgassák, tudva, hogy a megbékélést nem lehet kívülről kikényszeríteni. Az Ukrajnában élő kisebbségek helyzetének megvitatása során a résztvevők hangsúlyozták, hogy az ország jövője magában foglalja az ország valamennyi állampolgárának jólétét.

A résztvevők megerősítették elkötelezettségüket, hogy továbbra is szolidaritásban kísérjék Ukrajna népét. Az ukrajnai egyházakkal együtt imádkoztak az ország jövőjéért. A szombati tanácskozáson kívül a partnereknek lehetőségük nyílt arra, hogy ellátogassanak Nyugat-Ukrajnába. Együtt vettek részt a Kárpátaljai Református Egyház istentiszteleti alkalmán, továbbá megismerkedtek az egyház háború kitörése óta végzett szolgálatával.

A résztvevők Belgium, Horvátország, Németország, Magyarország, Olaszország, Libanon, Írország, Lengyelország, Románia, Skócia, Szerbia, Szlovákia, Dél-Korea, Svájc, Szíria, az Egyesült Államok és Ukrajna egyházaiból érkeztek. Az egyházi szervezetek közül a Református Egyházak Világközössége, az Európai Protestáns Egyházak Közössége és az Európai Egyházak Konferenciája képviseltette magát.