Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát rendezik meg a fővárosban

Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát rendezik meg a fővárosban

„Gutenbergtől Zuckerbergig” mottóval első alkalommal rendezik meg Budapesten a könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24–25-én.

A rendezvényen brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, gyűjtőket és a ritkaságokra kíváncsi nagyközönséget a Pesti Vigadóban. A kínálatban a könyvek mellett kéziratok, kották és nyomatok is lesznek.

A kétnapos kiállítás és vásár ingyenesen látogatható, az érdeklődőknek lehetőségük nyílik antikvár könyveik felbecsültetésére is – mondta el Bősze Ádám, a Magyar Antikváriusok Egyesülete elnöke a szeptember 6-i sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: a kiállítást és vásárt megelőzi a Nemzetközi Antikvár Szövetség (International League of Antiquarian Booksellers – ILAB) 42. kongresszusa, amelyet idén szintén Budapesten rendeznek.

A kiállításra és vásárra többek között a koppenhágai Herman H. J. Lynge & Son antikvárium is kuriózummal érkezik: Albert Einstein eddig nem publikált, kéziratos levelével, melyet 1928. december 10-én írt akkori asszisztensének, Herman Müntznek.

A Központi Antikvárium kínálatából kiemelkedik Thuróczi János történeti művének, a Thuróczi-krónikának (Chronica Hungarorum/Magyarok Krónikája) Augsburgban, 1488. június 3-án kiadott kötete. Az Antiquariat Donhofer és a Mattheaus Truppe Buchhandlung jóvoltából látható lesz a kötet első, brünni (1488. március 20.), valamint első német nyelvű kiadása is.

A Földvári Antikvárium egyik ritka darabja Horthy Miklós Adolf Hitlernek címzett autográf levele. A Borda Antikvárium Canisius Szent Péter Katekizmus című művének első kiadásával (Bécs, 1555) jelentkezik, az amszterdami Antiquariaat Brinkman a Constitutio Criminalis egy eredeti példányát hozza magával, amelyet 1769-ben bocsátott ki Mária Terézia.

Az Atticus Antikvárium Kosztolányi Dezső Káin című novelláskötete első kiadású, Bálint Lajosnak dedikált példányával, valamint Márai Sándor Egy polgár vallomásai című regényének szintén dedikált első kiadásával érkezik.

Bősze Ádám elmondta: a Magyar Antikváriusok Egyesülete 2001-ben alakult, és 2010-ben csatlakozott az ILAB-hoz, amelynek tagsága szigorú etikai kódex elfogadásával jár, ugyanakkor biztosítja a nemzetközi körforgásba való bekerülést. Az ILAB kongresszusát kétévente rendezik meg, mindig más nagyvárosban. A kongresszus és vásár ideje alatt, szeptember 19. és 25. között a nemzetközi antikváriusszakma mintegy száz fővel képviselteti magát Budapesten.

A szakmai programokon az Országos Széchényi Könyvtár mellett ellátogatnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárába, ahol megtekinthetik a mind magyar, mind pedig olasz vonatkozásban különlegességnek számító Dante-kódexet (1343–54), valamint a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába, ahol a Kaufmann-gyűjteménnyel ismerkedhetnek.

Mindkét esemény házigazdája és szervezője a Magyar Antikváriusok Egyesülete.

Forrás: MTI

Fotó: Könyvritkaságok nemzetközi kiállítása és vására Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »