„Könnyű nemzeti bajnokká válni Magyarországon”

„Könnyű nemzeti bajnokká válni Magyarországon”

Versenytárs nélkül, jó tempóban gyarapodnak a kormányközeli milliárdosok – ez derült ki a 100 leggazdagabb magyart összegyűjtő kiadványból. A közbeszerzéseken hasító Mészáros Lőrinc például egy év alatt megháromszorozta vagyonát, de Andy Vajna is 44 milliárddal nyitott a rangsorban.

– A sikerért tenni kell, sőt még a szerencséért is tenni kell, az sem jön magától. Több egyéb tényező kell hozzá, aki nem ezt mondja, az nem mond igazat.
– Mi az az egyéb tényező: a miniszterelnök személye, a hozzá fűződő barátsága?
– Az is, meg más is, és tehetség is kell hozzá.

„Ha a piacról valaki meggazdagszik, akkor az teljesen rendben van, itt a 100 leggazdagabb magyar listája is azt jelzi leginkább, hogy könnyű nemzeti bajnokká válni jelenleg Magyarországon. Nemzeti bajnok alatt azt értjük, amikor valaki nem a piaci teljesítményéből, nem a tudásából, nem a tehetségéből gazdagodik, hanem a jövedelmét jelentős részben közbeszerzésekkel vagy közbeszerzésen kívül szerzett közpénzekkel gazdagítja” – mondta a Hír TV-nek Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója.

Mészáros Lőrinc 23,8 milliárd forintja a 31. helyre volt elég a rangsorban. Éppen a miniszterelnök másik barátja, Garancsi István előzi meg a listán, aki az utóbbi időben a Kopaszi-gáton tervezett lakóparképítéssel került a hírekbe. A Videoton tulajdonosa az állami tulajdonú Eximbanktól kapott hitelt az azóta kiemeltté nyilvánított beruházáshoz. Neki 24 milliárdos vagyona van.

Andy Vajna először szerepel a listán. A kormányközeli filmmogul is állami kölcsönnel vette meg a TV2-t, 44 milliárd forintos vagyonával rögtön a 16. helyen debütált.

A kiadvány főszerkesztője úgy látja: sok új szereplő nem a klasszikus piaci verseny szabályai szerint szerezte mesés vagyonát.

„A jelenlegi magyar gazdaságban vannak, akik verseny nélkül tudnak közbeszerzéseket megnyerni, kapnak úgy kölcsönt, ahogy más nem kap. Tehát egy olyan kiemelt kedvezményezetti kör alakult ki a politika holdudvarában, amely nincs versenyre késztetve, amely úgyis prímán megél, hogy nincs más versenytárs, aki megszoríthatná” – vélekedett Szakonyi Péter, a 100 Leggazdagabb Magyar főszerkesztője.

A trafiktörvény kidolgozásában segítő Sánta János is befért a 100 leggazdagabb közé, ő a 98. A rangsort 200 milliárdos vagyonával Csányi Sándor vezeti, az első tízben van Simicska Lajos nagyvállalkozó is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »