Könnyű hinnem, mert látom a csodát

Riportunk nem a magyar egészségügyet hivatott piedesztálra emelni, vagy pont ellenkezőleg, leminősíteni. Inkább olyan emberről szól, aki mindennap azzal a vággyal indul munkába, hogy Istennek szolgáljon. Többször megélte, mit jelent imával győzni a halál felett. Gyermekorvos, de nagycsaládosként maga is ismeri az anyai kétségbeesést. Koncz-Kovács Noémi gyógyulásba vetett hite az utolsó pillanatig kitart.

konzkovacsacs_Noemi_KiSS_LASZLO_ajtonal0772-171860e4b3

„Mondják, hogy könnyű Tamásnak hinnie, mert ő látta a csodát. Kicsit nekem is könnyű, mivel nemegyszer tapasztaltam már”

Fotó: Kiss László

Egy körül jár az idő, mire Zalaegerszegre érünk. Napsütéses az időjárás, madaraktól hangos a Május 1. liget, ahol Noémivel találkozunk. Hamar kiderül, otthonos helyszínt választott, gyermekei a szomszéd iskolában tanulnak, sőt az épület mögött található a munkahelye, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház.

A Partium Máramaros megyéjének kis falujából, Sülelmedről származik. Nagybányán matematika és fizika tagozaton érettségizett. Osztályfőnöke nem hitt a kvalitásaiban, igyekezett őt lebeszélni az orvosi karról, erről szüleit is meggyőzni, és inkább a fogtechnikumra, nővérképzőre irányítani a figyelmét. – Rendíthetetlen voltam, orvosira akartam menni, az első évben valóban nem vettek fel a marosvásárhelyi egyetemre, csak a következőben, viszont akkor már jó eredménnyel. A kudarc és az egy esztendőnyi várakozás megerősített a választásomban. Nemcsak átmenni szerettem volna a vizsgákon, hanem megérteni a tanultak közötti összefüggéseket is – emlékezik vissza az édesanyjának is bizonyítani akaró énjére Noémi. Szerencsésnek tartja magát, hiszen édesanyja is gyermekorvos, akinek mindig nyitva állt az ajtaja a betegek előtt a faluban. Mindegy, hány órakor lett rosszul a szomszéd gyerkőc, becsengettek. – Ilyenkor édesanyám mindig felküldött aludni, de én tovább leskelődtem az ajtófélfa mögül. Testvéremmel belénk ivódott a tudomány, a vakbél és a meningitisz tüneteit már tizenkét éves korunkban ismertük – eleveníti fel nevetve.

Elbizonytalanító tényezők

Az orvosi egyetem végeztével átvehette volna édesanyja praxisát, viszont inkább a kutatás és a tudományos munka érdekelte. Tanársegéd szeretett volna lenni Marosvásárhelyen, ám erre nem nyílott lehetősége. Hirtelen felindulásból a román határtól legtávolabb eső magyarországi kórházakba adta be jelentkezését, amelyek közül Zalaegerszegről kapott visszajelzést. Mint elmondja, diplomájának honosításánál abban a megtiszteltetésben részesült, hogy vizsgáztatója azoknak az orvosi tankönyveknek volt az írója, amelyekből készülnie kellett. – Jól sikerült a számadás, de nem kis tahikardiát okozott, vagyis fokozott szívverést – magyarázza Noémi a szakmai kifejezést. – Április elsején álltam munkába Zalaegerszegen, az endokrinológus, diabetológus főorvosnő azzal biztatott: „Kedvesem, én is április elsején kezdtem, ne aggódj, ez jó jel!” Égtem a vágytól, hogy körbejárjam az osztályokat, ezért rosszulesett, amikor tűzvédelmi oktatással kellett kezdenem, így az első napi izgalom átcsúszott a másodikra. Valószínűleg az akkori pozitív hatások miatt maradtam ebben a kórházban: szeretettel fogadtak, ezért nem vágytam máshová – teszi hozzá.

Sétálunk tovább a parkban, elrepül mellettünk egy sárga csőrű feketerigó. Fölvetem, hogy szokott-e töprengeni Jézus csodáin, gyógyításain. – Mondják, hogy Tamásnak könnyű hinnie, mert ő látta a csodát. Kicsit nekem is könnyű, mivel nemegyszer tapasztaltam már. Az orvostudománynak megvannak a korlátjai, nem mindig tudjuk visszafordítani a betegséget. Megtörtént azonban, hogy a főorvosaink már felkészítettek lelkileg, hogy „ma éjszaka valószínűleg lábcédulát kell írni”, másnap reggelre mégis megfordult a folyamat. Semmit sem csináltam másképpen, nem tehettem többet a betegért, ültem az inkubátor mellett és imádkoztam – szünetet tart, majd így folytatja: – Hiszem, hogy ez nem az orvosi csapat érdeme. Egyik főorvosunk kijelentette: „Hát, gyerekek! Én mondom, vannak csodák.”

Koncz-Kovács Noémi gyermekgyógyász Nagybányán matematika és fizika tagozaton érettségizett 1997-ben, orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett 2005-ben. Tanulmányai során több magyarországi ösztöndíjban részesült. Férjével három gyermek boldog szülei. Kézilabdázik, biciklizik.

Nem kétszer kettő

Reggelente azzal a vággyal indul munkába, hogy Isten eszköze szeretne lenni. – Amikor kongresszusokon, tanfolyamokon veszek részt, mindig rácsodálkozom, mennyi titkot rejt az emberi test, és milyen kevésnek vagyunk tudói. Ezért indulok ügyeletbe ezzel a fohásszal: „Istenem, segíts meg!” – magyarázza. A magyar egészségügy kap hideget is, meleget is. Kérdésünkre, lehet-e orvosként bocsánatot kérni, elismerni, ha hibázott, úgy válaszol: – Mindig lehet! Nem vagyunk mindentudók, nem vagyunk istenek. Példát mondok: egy gyermeket hányás-hasmenéssel hoznak be, feltételezzük, hogy fertőzés, ám a további vizsgálatokkal lassan egy másik diagnózisba csúszunk bele, vakbélgyulladásba, amely azonos tünetekkel kezdődik. Ilyenkor mondjuk a szülőnek, hogy valószínűleg kezdettől fogva vakbélgyulladása lehetett, de a betegség előszőr nem ezt a képet mutatta. Ez nem matematika, amelyben tudjuk, egy kockának hány oldala és milyen vetületei vannak, hanem biológia, egyazon baktérium más-más tünetet produkálhat az embereknél, függ az immunrendszertől, a környezettől, a szociális körülményektől. A gyermekgyógyászat szépsége, hogy holisztikusan vizsgálja az eseteket. Amíg a felnőttgyógyászat szakágakra tagolódik, addig mi a beteg egészét igyekszünk elemezni – hangsúlyozza Noémi.

Hogyan imádkozzunk orvoshoz menet? – vetjük fel a kérdést. Úgy véli, betegen így gondolkozna: „Rád bízom magam, Uram!” – Hiszen ő a főrendező. Néha egy átmeneti rossz lelet később fontos információt adhat egy komolyabb betegségnél, ráirányíthatja a figyelmünket lényeges tényezőkre, ami nem lenne nekünk, orvosoknak magától értetődő – magyarázza.

konczkovacs_Noemi_KISS_LASZLO_inkubator0759-74fc78ba2c

„Néha egy átmeneti rossz lelet később fontos információt adhat egy komolyabb betegségnél, ráirányíthatja a figyelmünket lényeges tényezőkre”

Fotó: Kiss László

Anyatej, anyaszív

Jelenleg a koraszülöttosztályon ügyel, maga is három gyermek édesanyja, olykor az ő orvosi szemét is elhomályosítja anyai szíve. – A kisfiam jó étkű baba volt, mohón szopizott és nagyokat bukott néha. Egy ilyen alkalommal, a legrosszabb diagnózist képzelve el, pánikolva felhívtam a házi gyermekorvosunkat, mondván: gyomorkimenet-szűkülete van a kicsinek. Külső szemmel ő kedvesen csak annyit kérdezett: „És mennyit ment a súlya?” Természetesen a diagnózis nem állta meg a helyét, mivel a gyermek szépen gyarapodott és jó kedélyű volt. Sokszor csodálkozom a szülők bátorságán, hiszen amikor a sajátom beteg, még úgy is hajlamos vagyok kétségbe esni, hogy tudom, orvosilag mi a teendő. Viszont nem egészségügyi végzettségű szülőknek nehéz lehet eldönteni, mikor vigyék kórházba a babát, meddig ápolhatják otthon. Ebben segíthetnek a gyermekorvosok által írt könyvek azokról az alarmírozó tünetekről, amelyeknél szakemberhez kell fordulni – nyomatékosítja.

– Semmelweis Ignác az édesanyákat, az anyatej pedig a babákat menti meg. Az anyatej megteremtése ugyanolyan csoda, mint ahogy Isten megteremtette a Földet vagy a világűrt. Nem csupán jól felszívódó, emészthető tápláléka és legfőbb immunrendszer-erősítője a csecsemőnek, de megannyi összefüggést találunk a beteg gyermek és az édesanyja által termelt anyatej összetétele között. A két személy állandó szimbiózisban van. Orvosként sem értjük, honnan tudja az édesanya teste, milyen baktérium ellen termeljen ellenanyagot, amikor még nekünk sem sikerült a vérből azonosítani azt, az anyatejben mégis kimutatható az antitest. Hihetetlen – csodálkozik el az orvosnő.

konzkovacsacs_Noemi_inku_like6a1

„Az anyatej megteremtése ugyanolyan csoda, mint ahogy Isten megteremtette a Földet vagy a világűrt”

Fotó: Kiss László

Csapatban

A gyermekosztály felépítését is vázolja, van gyermekbelgyógyászati, -sebészeti, -rehabilitációs, -intenzív, fertőző-, újszülött-, koraszülöttrészlegük és koraszülött-intenzívrészlegük. Jelenleg a koraszülött-intenzívre van beosztva, viszont ügyeleti időben sokféle orvosi esettel találkozik. – Forgó rendszerben hat-nyolc havonta kerülünk más részlegre, ezért idővel mindenhol otthonosan fogjuk érezni magunkat. Így mindig van kitől tanulni. A tapasztaltabb kollégák sosem hagytak egyedül nehéz esetben, ezért is szeretek itt dolgozni. A forgás a belgyógyászati szakágon kezdődik, a rendszernek megfelelően idővel egyre nehezebb részlegre, ellátandó területre kerülünk. Intenzív ellátásnál nem éljük meg a kétségbeesést, fokozatosan tanuljuk meg, hogyan mentsük meg a beteg életét. Így nevelnek fel jó döntőképességű, jó rálátású orvossá anélkül, hogy felesleges terhet tennének a vállunkra – részletezi.

Noémi szerint abból lesz jó gyermekgyógyász, aki szereti a munkáját. Hogyha az ember felismeri, milyen tehetséget kapott Istentől, és azt kamatoztatja, akkor hobbija lesz a munkája. Ám ennek sajátossága, hogy nehéz abbahagyni. – Minél nehezebb az ügyelet, annál lassabban indul haza a kolléga az osztályról. Ilyenkor főzünk még egy csésze kávét, elkezdjük unszolni egymást: „Most már menj, muszáj pihenned!” A következő ügyeletes mindig visszajelez egy-egy nehéz esetről, a beteg hogylétéről. Fontosak a megerősítések, jó tudni, hogy „már jobban van”. – Noémi azt is elmondja, a gyerekek hatalmas energiával gyógyulnak, a halálközeli élményt megélt kis páciens huszonnégy óra elteltével már erőre kaphat. – Az itt dolgozók „hazaviszik” az osztályukat, a gondozottjaik esetét. A dicsőség nem egy emberé, csapatban dolgozunk, és a gyógyításhoz mindenki azt teszi hozzá, amiben a legjobb.

Nem csak az örömet, a kudarcot is közösen élik meg. – Ha megakadunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy a kolléga jártasabb az esetben, hiába szabadnapos, felhívjuk. Volt rá példa, hogy otthonról jött be a főorvosnő segíteni – hangsúlyozza.

Fel-alá sétálunk a Május 1. ligetben. Bár közel van munkahelyéhez a fás park, nincs ideje lelátogatni. Mindhárom gyermeke sportol: fia hokizik, lányai kézilabdáznak és táncolnak. Hangsúlyozza, minden délutánja be van táblázva, ha pedig nincs, akkor otthon, a házimunkában próbálja utolérni önmagát. Szeret kosarazni, biciklizni, a gyermekeitől tanult meg rollerezni. Régebben többször járt munkába két keréken, akár a karácsonyi időszakban is.

És még bambi is kapható

Családjával minden esztendőben a dunántúli református családi táborban nyaral Balatonfenyvesen. Sokat épül lélekben ezeken a heteken. – Úgy vállalom a keresztyénségemet, ahogyan megélem. A táborban sokszor rácsodálkozom arra, a másik előtt hogyan nyílt ki a világ, milyen mértékben változott meg az élete, amióta az Úrra bízta magát. Amikor barátnőm férje rákos lett, imacsoportot kezdeményezett. Zsoltot elvesztettük, de az érte összejött közösség ma is él, aktív – mondja. De vajon nem lett volna-e okuk feloszlani? – tesszük fel a kérdést. – Az orvosok azt mondták, csupán fél éve van hátra, mégis kettő lett. Rengeteg közös élményünk lehetett, és olyan hálót építettünk ki, amely körbefogta a családot. Általuk mi is többek lettünk, kéthetente összejövünk, néha még kirándulni is eljutunk – válaszolja.

Inspirálódunk a természetből, közben a szúnyogok is megjelennek. Noéminek Jézus példázata jut eszébe Lukács evangéliumából: „…öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” – Az Úr rólunk is gondoskodik, akkor miért ne bíznánk rá magunkat? – teszi fel a kérdését a doktornő. – Emberként azért már élnek kételyek is bennünk – válaszolom. – Viszont a szabad akaratunk arra is lehetőséget ad, hogy a voksunkat Isten mellett tegyük le. Ő mindannyiunkat ébresztget, olykor betegséggel, a környezettel vagy a szomszéd tragédiájával – érkezik a felelet.

konzkovacsaNoemi_kepernyo_KISS_LASZLOcb8d

„A szabad akaratunk arra is lehetőséget ad, hogy a voksunkat Isten mellett tegyük le. Ő mindannyiunkat ébresztget, olykor betegséggel, a környezettel vagy a szomszéd tragédiájával”

Fotó: Kiss László

Mi az igazság?

Szülőfalujában, Sülelmeden gyermekkorában csaknem tíz százalék volt a magyarok aránya. Vasárnaponként istentiszteletre járt a családjával. Egymás mellett volt a román és a magyar templom, sokszor egyszerre bandukolt hazafele a két közösség. – Tinédzserként, majd fiatalon én is lázadtam, olykor ignoráltam a keresztyénség tanait, majd egyre inkább elkezdett érdekelni az igazság. Annak a gondolata indított el az Úr felé, hogy ha Jézus létezett, akkor a Biblia tanítása is igaz, viszont ha nem, akkor csak tévtanok vannak benne. Úgyhogy magam arra szoktam biztatni a kételkedőket, hogy történelmi alapokon induljanak el a hit útján. Ebben nekem a keresztyén irodalom, a saját meggyőződésem, a kórházi események segítettek: amikor elértünk az orvosi lehetetlenhez, és azt kellett mondanunk a szülőknek, hogy nem fog meggyógyulni a gyermekük, mégis egészséges lett – eleveníti fel megtérésének mozzanatait, és hozzáteszi: – Persze, amikor lángol a hitünk, képesek vagyunk minden apró dolgot isteni beavatkozásként élni meg, ami kívülállóként olyan, mintha „kicsit furcsán boldogok” lennénk.

A sugallat

Az orvosnő a belgyógyászati vonalágon mozog otthonosabban. Endokrinológia és diabetológia szakvizsgára készül. Sok imával nyert csodát élt át. Egyet velünk is megoszt. – Az intenzívesek havonta öt-hat gyermeket mentenek meg a haláltól, nekem egy-két nehezebb diagnózisom van az elmúlt tizennyolc év során, amelyet felmutathatok, a többi sikerélményem mind az orvosi csapattal közösen nyert küzdelem. Hozzá kell tenni, egyik történet sem az én „okosságom” révén alakult így, Isten vezetett rá. Budapestről a mi belgyógyászati osztályunkra került egy ismeretlen autoimmun eredetű hasmenéses gyermek. Naponta három-öt liternyi széklet távozott a nyolcéves páciensből, a kicsi egy infúziós pumpa és egy bili között élte az életét. A folyadékot csupán infúzióval tudtuk pótolni. Ahhoz, hogy zsírral, fehérjével és cukorral táplálhassuk, a fő vénákra kellett bekötni az infúziót, amelyek idővel elhasználódnak, így belátható időn belül halál várt rá. Akkoriban távolabb laktam a kórháztól, munkába menet sokat beszéltem Istenhez. Újra és újra kértem, adjon valami ötletet, új rálátást az esetre, hogy megmenthessük az életét. Nem tudtam belenyugodni, elfogadni a véget. Az osztályvezető főorvossal újra átnéztük a leleteket, felvetődött bennem a kérdés, hogy bár egy bizonyos genetikai betegséget kizártak korábban, az egyező tünetek alapján nem kezelhetnénk-e mégis arra a reményt vesztett pácienst. Jó ötletnek tartották a budapesti szaktekintélyek, és szakmai támogatásukkal elkezdtük a kezelést. Használt. Nyolc hónapnyi kórházi szobafogság után koraszülöttosztályunk piknikjén kis betegünk rollert kapott tőlünk ajándékba a születésnapjára. Elhagyta a kórházat. Ekkor még kizárólag tápszert fogyaszthatott, három év és egy átfogó genetikai vizsgálat után csontvelő-transzplantáción esett át, ma már változatosan étkezik, és teljes életet él – hangsúlyozza, és hozzáteszi, akkor élte meg először: lehet Isten eszköze orvosként.

Vallja, nem lehet úgy hozzákezdeni a gyógyításhoz, hogy nem hisz benne. – Orvosként ennek a meggyőződésnek az utolsó pillanatig ki kell tartania. Amikor már tudjuk, hogy eltávozik közülünk az a gyermek, behívjuk hozzá a szülőt, az ő döntése, hogy bejön-e, vagy nem. Megtörténik, hogy nem tud, az is, hogy félóránként vagy reggel visszajön. Mi a csapattal mellette maradunk, ülünk az ágyánál. És hogyha átkel, mindenki gyászolja. Ilyenkor napokig nagy csend honol a koraszülött-intenzíven. Sokan emésztik magukat közülünk: „Mit tehettünk volna még?”, pedig végesek a lehetőségeink.

konzkovacsa_Noemi_Portre_KISS_LASZLO

„Sokan emésztik magukat közülünk: „Mit tehettünk volna még?”, pedig végesek a lehetőségeink”

Fotó: Kiss László

Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja, július 1.

Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának felfedezője ezen a napon született 1818-ban. Elsőként jött rá, hogy a kór nem önálló betegség, hanem orvosok terjesztik, és fertőzés következménye, azaz a boncolásokat is végző nőgyógyászok adják át a szülő nőknek. A megoldást szolgáló klórmészoldatos kézfertőtlenítés bevezetését nem támogatta az akkori orvostársadalom, hiába igyekezett statisztikákkal alátámasztani az elméletét. Csupán halála után ismerték el a fertőtlenítés fontosságát, amikor Joseph Lister angol sebész módszerét, a karbolsavas fertőtlenítést bevezették a gyakorlatba. Ma már a két eljárás kombinációját használják. 2011-től július 1-je munkaszüneti nap az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók számára, az országban megemlékezéseket tartanak és szakmai elismeréseket adnak át.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!