Konferencia Buda elestének 475. évfordulója alkalmából

Konferencia Buda elestének 475. évfordulója alkalmából

Buda török elfoglalása valódi jelentőségénél sokkal kevésbé él a nemzet emlékezetében, pedig Trianonhoz hasonló igazi sorsforduló volt.

Erre hívja fel a figyelmet az a konferencia, amelyet Buda 1541. augusztus 29-i elestének 475. évfordulóján, hétfőn rendeznek Budapesten.

A tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete, a Szegedi Tudományegyetem klasszika-filológiai és neolatin tanszéke, valamint a Budapesti Történeti Múzeum szervezi.

Kasza Péter szegedi egyetemi oktató elmondta: a 16. század első felében augusztus 29. két évtizeden belül háromszor is a Magyar Királyság “fekete napjává” vált: 1521-ben e napon esett el Nándorfehérvár, 1526-ban pedig súlyos vereséget szenvedett a magyar sereg Mohácsnál, odaveszett az országot irányító elit jelentős része, élén az uralkodóval.

Az ország egysége megrendült, az állam nem tudta megvédeni a területén élőket, a déli és keleti országrészek felett egyre inkább a török dominált, a nyugati területeken pedig fokozatosan kiépült a Habsburg-fennhatóság. Ennek tragikus következménye, hogy a két szembenálló birodalom között kialakuló patthelyzetben a magyarok nemzedékeken át testvérháborúra kényszerültek. Így történt ez például Pest és Buda falainál nemcsak a korszak kezdetén, 1540 és 1542 között, de még 1686-ban is, amikor egy nagyobb részt nemzetközi sereg visszafoglalta Budát, miközben magyarok harcoltak a török oldalon Thököly Imre fejedelem vezetésével – idézte fel a történész.

A korra jellemző, hogy az 1541 tavaszán Budát ostromló több tízezres Habsburg-sereg lovasságát egy magyar főúr, Perényi Péter vezette, míg a Budát védő Szapolyai-párti, török segítségért folyamodó erők egyik vezére Török Bálint volt. Nem sokkal később Perényit a Habsburg-uralkodó vetette fogságba, miközben Török Bálint az isztambuli Héttorony rabjaként hunyt el.

Ebben az eseménysorban Buda 1541. évi elestének a történész szakma szerint kiemelkedő, Mohácséhoz mérhető jelentősége volt, ám ez napjainkig nem jelent meg kellőképpen a köztudatban. Ennek talán az lehet az oka, hogy míg a mohácsi tragikus vereség a nemzeti szimbolikában hatásosan megjeleníthető világos jelképpé vált, ahol egyértelmű, hogy kik a hősök, addig Buda eleste nem egy egyértelműen megjeleníthető esemény, hiszen máig nem könnyű eldönteni, melyik volt a jó és melyik a rossz oldal, kik voltak az árulók – jegyezte meg a történész.

Buda török kézre kerülésének a korabeli Európában óriási visszhangja volt: ez volt az első és egyetlen európai latin keresztény főváros, amelyet az oszmánok meghódítottak, az addig távolinak tűnő török veszély pedig Bécstől alig több mint 200 kilométerre kézzelfoghatóvá vált – mondta Kasza Péter.

Pálffy Géza, az MTA kutatóintézetének történésze azt emelte ki: Buda elestéhez a mohácsi vereségen keresztül vezetett az út, ez az eseménysor pedig mintegy “első Trianonként” a magyarság történelmét mind a mai napig meghatározó sorsfordulóvá vált. Ezután évszázadokig nem volt a magyarságnak olyan saját fővárosa, amely úgy ösztönözhette volna a politikai, gazdasági és kulturális fejlődést, ahogy az más országokban megfigyelhető.

A magyar uralkodói udvar ezután a 20. századig Bécsben volt. Ezzel összefüggésben nem volt és nem is lehetett önálló, egységes magyar érdekeket követő külpolitika. A belpolitika centruma, az országgyűlés pedig a 19. század közepéig Pozsonyban ült össze, miközben Erdély és Horvát-Szlavónország országgyűlései erősítették ezeknek az országrészeknek az elválását. A déli térség gazdasági súlypontja a konszolidáltabb helyzetű Belgrád felé tolódott, az önálló magyar főváros nemzeti kultúrát ösztönző szerepe pedig csak részben volt Pozsonyban, Gyulafehérvárott és főúri udvarokban pótolható.

A történelem groteszk fintora, hogy a középkori magyar állam fővárosa rangját, funkcióit és jelentőségét a maga teljességében csak mintegy 400 évvel később, a következő nagy országcsonkításhoz, Trianonhoz kapcsolódva nyerhette vissza – fejtette ki a szakember.

A hétfői konferencia célja érzékeltetni, milyen sok újdonságot hozhat Buda 1540-1542. évi ostromainak és különleges elestének tudományos vizsgálata, továbbá ösztönözni, hogy ez a sorsforduló jelentőségéhez méltó helyet kapjon a történeti köztudatban – mutatott rá Pálffy Géza.

Az előadásokat követően mutatják be a II. Lajos király haláláról szóló tavalyi konferencia anyagából készült Nekünk mégis Mohács kell. című kötetet. Pálffy Géza az MTA és az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában megjelent kötetről elmondta: vannak olyan szimbolikus történelmi események, amelyeket időről időre érdemes újra megvizsgálni. A most lefolytatott interdiszciplináris kutatások tanulsága, hogy Lajos király halálával kapcsolatban nem kell átírni a tankönyveket, ám még mindig maradtak nyitott kérdések.

Az továbbra is teljes bizonyossággal állítható, hogy II. Lajos a mohácsi csatában hunyt el, nem pedig merénylet végzett vele, ám azzal kapcsolatban, hogy valóban a király holttestét temették-e el Székesfehérvárott, már merülhetnek fel kételyek. Ezeket talán soha nem lehet eloszlatni, hiszen a székesfehérvári királysírokat török és Habsburg-csapatok is többször feldúlták azokban az évtizedekben.

A konferenciakötet egyik nagy erénye, hogy a teljesség igényével tartalmazza a II. Lajos halálára vonatkozó forrásokat 1526-tól 1800-ig – emelte ki Pálffy Géza.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »