Koncepciós eljárás folyt hazánk ellen

Koncepciós eljárás folyt hazánk ellen

Tisztességtelen eljárásban ítélte el Magyarországot a Nemzetközi Bírói Egyesület, amelynek vizsgálatát saját bevallása szerint Ujkéry Csaba volt Somogy megyei főbíró rendelte meg, de egy magyarországi bírónő is szorgalmazta azt.

Ujkéry ugyanis korábban munka- és baráti kapcsolatba került a szervezet delegációjának egyik tagjával, akinek az előbb említett bírónő ráadásul a felesége. A magyar igazságszolgáltatási rendszer ellen intézett kirohanásoknak mind-emellett politikai okai is lehetnek — erre a Tűzfalcsoport hívta fel a figyelmet, miután az oknyomozó blog szerkesztőinek feltűnt, hogy a támadások tavaly és most is a választások környékén élénkültek meg.

Önleleplező interjút adott a jobbikos Alfahírnek a magyar igazságszolgáltatási rendszert kitartóan bíráló Ujkéry Csaba, az egykori Somogy Megyei Bíróság korábbi elnöke, amelyben a volt bírósági vezető lényegében elismerte: több alkalommal kérte a Nemzetközi Bírói Egyesület (IAJ) beavatkozását belügyeinkbe.

A szervezet ezeknek eleget téve végül az európai parlamenti választások előtt bő egy héttel vizsgálóbizottságot küldött Budapestre, utóbb pedig a hazai viszonyokat elmarasztaló jelentést fogadott el, amit Ujkéry akként értékelt, hogy a „delegáció gyakorlatilag megerősítettnek látta a kezdeményezésemben elmondottakat”.

A volt somogyi főbíró egy jobbikos portálnak adott interjúban leplezte le magát Fotó: MTI/Varga György

A küldöttségről azonban nem árt tudni: három tagjának egyike az IAJ tiszteletbeli elnöke, Günter Woratsch volt, akiről ugyanebben az interjúban az egykori főbíró azt mondta: az évek során munka-, majd baráti kapcsolatba került vele. Woratsch felesége rá-adásul egy magyarországi bírónő, róla korábban megírtuk, hogy az egyesület marrákesi közgyűlésén tavaly szintén vizsgálatot követelt a szervezettől.

Hírdetés

Ujkéry egyebekben kitért arra is, hogy szerinte Polt Péter legfőbb ügyész és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tulajdonképpen a Fidesz zsoldjában állnak. Függetlenségük megkérdőjelezése éppen tőle azért is különös, mert az Alfahírnek saját elnöki működése kapcsán felidézte: abban az időben nemegyszer találkozott és beszélgetett bírósági, igazságszolgáltatási ügyekről ellenzéki politikusokkal.

Az OBH és a magyar igazságszolgáltatási rendszer elleni támadásokat illetően egyébként figyelemre méltó összefüggéseket mutatott ki a napokban a Tűzfalcsoport című oknyomozó blog.

„Kormánybuktatásra játszhat az OBT” (vagyis az Országos Bírói Tanács) című bejegyzésükben azt írták, hogy a testület szóvivője „elszabadult hajóágyúként rombolja tovább hazánk tekintélyét”.

Vadász Viktor hol a Soros György által is támogatott Helsinki Bizottsággal és a Soros-egyetem professzorával közös konferencián, hol pedig angol nyelvű Twitter-üzeneteiben fogalmaz meg kemény bírálatot, a közelmúltban például azt írta ki közösségi oldalának üzenőfalára, hogy „Mára bebizonyosodott: Tünde Handó = Fidesz” és hogy a magyar igazságszolgáltatási modell – amellyel a legnagyobb bajuk tulajdonképpen az, hogy nem ők irányítják; hogy nem ők döntik el kiből lesz bíró és bírósági vezető – megbukott.

A Tűzfalcsoport arra is felhívta a figyelmet, hogy az efféle támadások a választások előtt megélénkülnek. Tavaly az országgyűlési választás előtt néhány héttel mondta ki az akkor még Hilbert Edit, az OBT soros elnöke vezetése alatt álló Budapest Környéki Törvényszék első fokon, hogy Handó Tünde megsértette a szintén OBT-s és a 2006-os tevékenysége miatt a Gyurcsány-kormány rendőrterrorjának áldozatai között vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba jogait.

Most pedig az európai parlamenti választások előestéjén jelentette be a tanács, hogy az Országgyűléshez fordul és kezdeményezi az OBH elnökének menesztését.

Az indítványukat egyébként – megalapozatlansága és elfogultsága miatt – a múlt héten utasította el nagy többséggel a parlament.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »