Komolyzenei ritkaságok hangzanak el a szegedi székesegyházban a Szent Gellért Fesztiválon

Komolyzenei ritkaságok hangzanak el a szegedi székesegyházban a Szent Gellért Fesztiválon

A járványhelyzet ellenére idén sem marad el a Szent Gellért Fesztivál, amit már tizenharmadik alkalommal rendez meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye szeptember 24. és 30. között Szegeden. Különleges művészi és kulturális élményben lesz része minden látogatónak, amit tovább fokoz a koncertek helyszínéül szolgáló dóm egyedülálló akusztikája.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kiemelte, nemcsak a pandémiás helyzet miatt lesz más a 2020-as esemény, hanem azért is, mert idén ünnepli alapításának 990. évfordulóját a Szeged-Csanádi Egyházmegye, valamint 90 éve annak, hogy a fogadalmi templomnak épült szegedi dómot székesegyházzá nyilvánították. Hozzátette, a fesztivál célja idén sem más, mint a Szent Gellértre való emlékezés és a komolyzene népszerűsítése.

Emellett a koncertsorozaton Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját is ünneplik. Olyan művészek lépnek fel, mint például Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Kelemen Barnabás nemzetközi hírű hegedűművész, Palojtay János zongorista, Horti Lilla szoprán operaénekes, valamint Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoraművészek. Minden előadás tovább színesíti a megyeszékhely gazdag zenei életét, továbbá a fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Yoon Kuk Lee, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, biztonsági okokból ezúttal nem lesznek külföldi szólisták. Hozzátette, természetesen ez a fesztivál sem múlik el szegedi szólisták nélkül, így idén is hallható lesz Szélpál Szilveszter, aki Kerényi Mariann zongoraművésszel együtt  Schubert- és Schumann-dalokat ad elő.

Minden hangverseny ingyenesen lesz látogatható, de a belépés regisztrációs jegyhez kötött, amit hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között Szegeden a Régió-10 Kft. Dugonics tér 12. szám alatti irodájában lehet átvenni. Egy személy maximum 4 jegyet igényelhet.

Csak maszkban és kézfertőtlenítés után látogathatók a koncertek, amelyeken kötelező a másfél méteres távolság megtartása. A székesegyház bejáratánál érintésmentes lázmérés is lesz, egy-egy előadásra pedig maximum 260 nézőt engednek be.

Hírdetés

A szeptember 25-i koncertet online közvetíti a Szeged-Csanádi Egyházmegye a www.szeged-csanad.hu honlapon.

További információ: www.szentgellertfesztival.hu

PROGRAM (PDF)

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye, Delmagyar.hu 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »