Kőmellből vér és tej folyik

Kőmellből vér és tej folyik

Mottó: „Fiad kenőcs a halál tátongó sebén, melyet a megkínzott lelkekbe Éva ujja vájt.” (Szent Hildegárd, Polgár Anikó fordítása)

Az 1989-es események évfordulójához kapcsolódóan az Irodalmi Szemle szerkesztősége 2019 novemberében ankétot állított össze az elmúlt harminc év szlovákiai magyar irodalmáról. Harminckilenc szlovákiai magyar és magyarországi író, költő, irodalomtudós és szerkesztő válaszolt arra a kérdésre, melyek az elmúlt harminc év legfontosabb, legjobb szlovákiai magyar vers-, próza-, valamint tanulmánykötetei, illetve melyik a legfontosabb, szlovákiai magyar kiadó által megjelentetett könyv. Líra kategóriában az ankétot Polgár Anikó Régésznő körömcipőben (2009) című verseskötete nyerte, a harminckilencből tízen helyezték első helyre.

Polgár Anikó verseskötete nem véletlenül váltott ki már megjelenése idején élénk kritikai visszhangot. A kötet verseiben olyan rétegek keverednek, amelyek első pillanatban rendkívül távol állnak egymástól, esetleg összeegyeztethetetlennek tűnnek. Ezeknek a nyelvi, tér- és időbeli elemeknek a mérhetetlen távolsága egészen eltérő világokat és szimbolikákat mozgósít. A versek olvasásakor szinte fizikailag érezni a nyelv terheléspróbájának határait.

Hogy konkrétabban fogalmazzunk: Polgár Anikó verseinek címekben is jelzett főhősei antik, főként ógörög istennők, mitológiai hősnők, akik saját hús-vér női létüket élik meg a teherbe esés, a szülés és a gyereknevelés háromszögében, gyakran a mai, 21. századi világ tárgyai közé helyezve. Olyan versvilág ez, amelyben az antik mitológia alakjai hirtelen 21. századi környezetben találják magukat, a legintimebb és a legfájdalmasabb helyzetekben. Mintha az ókori városok félkarú, repedezett bőrű szobrai hirtelen megelevenednének, a kőszobrok szemmel láthatatlan vájatai hirtelen vérrel telnének meg, szájukon rúzs, és a következő pillanatban már azt látnánk, ahogy ezek a kőszobrok jajongva szülnek, folyik a vér, majd pedig kőmellükhöz emelve már gyermeküket szoptatják:  

Hírdetés

„Puha mohaszőnyeg az istennők feneke alatt. / Oldalt, a paraván mögött szerényen meghúzódva / egy-egy rabszolganő, frissítőkendők és lepel. / Héra már beletörődött. Aphrodité még élvezte is. / Csak Athénét öntötte el a pír. / Parisz, mint egy orvos, kesztyűs kézzel / kotort az asszonyokban. / Az egyik még szűz volt. / „»Vetkőzzön le! A bugyiját is! / A lábait rakja fel ebbe a karikába!«” (Parisz rendelőjében); „Hónapok óta nem szoptatok, a mellem mégis / duzzadt és kemény. Ezért vonulok el, naponta / többször is, hogy nagy agyagkorsókba fejjem / a tejet. Csak gyűlnek a pincében és egyre telnek. / Édesszájúak a halottak: szeretni fogják. / A királynak azt mondom majd: oroszlántej, / s kiküldöm a cselédeket, hogy húzkodják / a kőoroszlán dermedt tőgyeit. Italáldozatként / a gyermeksírra ezt viszem. A kapu alatt állva / már érzem is, amint rám csöpög, látom a zsíros / foltot a mázsás kövön, aztán zubogni kezd…” (Klütaimnésztra panasza II.)

Sokan sokat vitatkoztak már arról, létezik-e női irodalom, van-e az irodalomnak neme, egyáltalán: van-e értelme sajátos női tapasztalatról beszélni az irodalmi szövegek kapcsán. Polgár Anikó olyan verseket írt, amelyek egy nemi szempontból univerzális-steril irodalomfelfogás ellenében hangsúlyozottan az esendő, mert szenvedéssel teli, és a diadalmas, mert életet adó nőiség retorikáját és grammatikáját működtetik. Ahogy Bánki Éva írta a kötetről: „Hiszen nőnek lenni nem más, mint végigjárni azokat az állomásokat, amiket más »utazók«, más nők máskor már bejártak. Teherbe esni, szülni, vetélni, szoptatni, kiszolgáltatottnak lenni nem történet, nem történelemben formálódó, állandóan változó elbeszélés, hanem rítus, ahol mindig ugyanazok a stációk. Ahol az istennők és a heroinák a női kiszolgáltatottság változatainak a megtestesítői.”

Antik és mai világ, nemiség és nemtelenség, nőiség és univerzalitás, mitológia és test, retorika és tapasztalat, saját és másoktól tanult, intimitás és közös sors, megírhatóság és megírhatatlanság, szerelem és család, életadás és halál… A versvilág elemeinek egymásból következő távolságára a kötet címe kiválóan utal, mint ahogy akár egy mondaton belül is keveredhetnek asszociációkat felszabadító, össze nem illő elemek. Egy N. Tóth Anikó által készített beszélgetésből az is kiderült, hogyan kapcsolódhat egy hétköznapi élmény a mitológiai ismeretekhez: „Sok görögországi és itáliai ásatási területen jártam turistaként, a címbeli körömcipős régésznőt például Müsztrában láttam: meglepően ügyesen és elegánsan tudott közlekedni a nem éppen egyenletes terepen, maradt így benne valami méltóságteljesség, mint az istennők szobrain, de egyszerre meghitt és esendő is volt a jelenség, különösen mikor a buszban nedves kendőkkel törölgette le lábáról az évezredes müsztrai port. Úgy gondolom, akkor érdemes antik mitológiáról, irodalomról írni, ha az előbányászott értékeket meg tudjuk szabadítani a rájuk rakódott porrétegtől, s ehhez az ironikus világlátásnak a mitikus monumentalitással való ötvözése járható útnak tűnik.”

A Régésznő körömcipőben a kortárs magyar irodalomban jelentős teljesítményeket (Oravecz Imre 1972. szeptemberétől Csehy Zoltán Hecatelegiumáig) létrehozó ún. konceptualista vagy koncept verseskötetek közé tartozik, tehát olyan könyv, amelynek versei valamilyen elv alapján jönnek létre. Egyesek ezt a líra regényesítéseként értelmezik, hiszen minden vers több szálon kapcsolódik egy másikhoz, s ezek a versek nemcsak önmagukban jelentésesek, hanem egy könyv, tehát egy nagyobb konstrukció részeiként is. Hogy Polgár Anikó könyve nemcsak a magyar irodalom, az antik mitológia és a középkori költészet felé épít utakat, hanem a kortárs világirodalom felé is kiváló kapcsolódási pontjai vannak, arra jó példa, hogy az egész kötet lengyel fordításban is megjelent, és 2015-ben a Parisz rendelőjében című vers egy részlete volt olvasható a varsói metróban a Wiersze w Metrze-projekt keretén belül.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »