Komáromban mutatták be a PS-Spolu parlamenti listájának jelöltjeit és programját

Komáromban mutatták be a PS-Spolu parlamenti listájának jelöltjeit és programját

A pártkoalíció Magyar Platformjának tagjai közül többen is rajta lesznek a pártszövetség parlamenti jelöltlistáján. Állítólag „befutónak” számító helyen is szerepelni fog magyar jelölt, de a lista csak november 22-ére lesz végleges.

A választási program bemutatója előtt sajtótájékoztatót tartottak a PS és a Spolu elnökei, ill. a parlamenti választások magyar nemzetiségű jelöltjei. Az esemény mindvégig két nyelven, szlovákul és magyarul zajlott.

Michal Truban, a Progresszív Szlovákia elnöke úgy fogalmazott, a PS-Spolu Magyar Platformja „valódi”, és a magyarok már ott voltak a párt kezdeteikor is, néhány alapító taguk is magyar nemzetiségű, ill. ezen a nyelven is megjelent a választási programjuk. Kihangsúlyozta, a lista magyar szereplői jól ismerik a helyi régió problémáit, de tisztában vannak az egész ország gondjaival is, amelyek mindenki számára közösek.

Miroslav Beblavý, a Spolu elnöke azt mondta, a magyarok fontos szerepet játszottak a szlovák politikai életben, mivel nélkülük nem jöttek volna létre demokrácia- és nyugatpárti kormányok, majd hozzátette, ezért a jövőben fontos megőrizni a magyarok jelentős szerepét a szlovákiai politikában. Kiemelte, választási lehetőséget kínálnak a magyarok választóknak, akik így több párt közül dönthetik el, hogy kire szavazzanak.

Forró Tibor, a PS-Spolu Magyar Platformjának elnöke úgy fogalmazott, számára a parlamenti mandátum nem cél, hanem eszköz, emellett mindig valamiért, s nem valami ellen dolgozott.

„Rendszerszintű változáshoz lesz szükség ahhoz, hogy a kisebbségek egyenrangú partnerként tudjanak együttdolgozni a többséggel” 

Hírdetés

– tette hozzá.

A parlamenti listán Forró Tiboron kívül rajta lesz még Rácz Noémi, Kárpáti Ernő, Illés Claudia, Miške Tamás, Halász Norbert, Angelika Hajníková, Kovács Jaroslav és Martin Dubéci.

Újságírói kérdésre, hogy a Magyar Platform jelöltjeinek lesz-e befutó helye a jelöltlistán, Forró Tibor úgy válaszolt, még nem zárták le a listát véglegesen, ebben a formájában majd november 22-én fogják bemutatni.

„A kérdés az az, hogy mi a befutó. Én azt mondom, hogy lesz, de ez azon fog múlni, hogy milyen lesz a részvétel, s hogy a koalíció milyen százalékban lesz sikeres a választáson” 

– mondta.

Miroslav Beblavý ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy a magyar választók a Magyar Platform több tagját karikázással is bejuttathatják a parlamentbe. „Ez csak rajtuk áll” – tette hozzá.

Ezt követően a pártszövetség bemutatta az érdeklődőknek a Fordulópontnak (Bod zlomu) nevezett választási programját, amely során a jelenlevők kérdezhettek is a politikusoktól. A bemutató elején felszólalt Donáth Anna a magyarországi Momentum Mozgalom politikusa és Európai Parlamenti képviselője. Többek között arról is szólt, hogy a magyarok és szlovákok közti rossz viszonyért hatalmas felelőssége terheli ezen országok eddigi összes kormányzatát.

„Közös történelmi felelősségünk, hogy Magyarország és Szlovákia barátok legyenek. A magyar-szlovák kapcsolatok jövője olyan pártokon fog múlni, mint a Progresszív Szlovákia, a Spolu és a Momentum” – hangsúlyozta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »