Komáromba érkezett az „évszázad Manonja”

Komáromba érkezett az „évszázad Manonja”

Az évszázad Manonja címmel csütörtökön nyílt meg a 40 éve, tragikusan fiatalon elhunyt, pozsonyi születésű, magyar nemzetisége miatt szülőföldjéről elüldözött, Házy Erzsébet emlékére rendezett időszaki kiállítás Komáromban. A komáromi Kultúrpalota dísztermében a megnyitó alkalmából Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, illetve bemutatta a kurátorokat, Jarábik Gabriellát, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatóját és Klemen Teréziát, a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás és a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnökét.

Mint mondta, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, Házy Erzsébet a 20. század 60-as, 70-es éveiben az egész világon elismert és ünnepelt művész volt. „Ma megnyíló kiállításunkkal e rendkívüli őstehetség művészetére emlékezünk” – fogalmazott.

Házy Erzsébet életpályáját Tordai Hajnal, Jászai Mari-díjas jelmeztervező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja méltatta, aki személyesen ismerte a művészt, együtt dolgozott vele az Operaházban, barátjaként emlékezett meg róla. Ragyogó csillagként emlegette az operaénekest, akit mindenki látni és hallani akart: futótűzként terjedt fellépéseinek híre.

– fogalmazott. 1966 és 1977 között Házy Erzsébet minden színpadi próbáját és az összes előadását látta, és megjegyezte, óriási alázattal készült a szerepeire.

Hírdetés

Jarábik Gabriella, a pozsonyi SZNM – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója bemutatta azokat az intézményeket és személyeket, akik segítségével létrejött a kiállítás. Mint mondta, az emlékkiállítás anyaga először idén júniustól Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma épületében, a pozsonyi Brämer-kúriában volt látható a Több, mint szomszéd kulturális programsorozat keretén belül. A Duna Menti Múzeumban megrendezett tárlat szervezői a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma mellett, a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás, a pozsonyi Liszt Ferenc Intézet – Magyar Kulturális Központ, illetve a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás voltak. A kurátorok elképzelését Szabó Réka látványterve alapján a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma munkatársai valósították meg.

A Komáromban január végéig látható emlékkiállításon megtekinthető Házy Erzsébethez kötődő számos fotó, színházi jelmeztervek és jelmezek, színpadi kellékek, továbbá személyes ereklyék további pozsonyi és budapesti intézetek, magánszemélyek gyűjteményéből, illetve segítségével kerültek kiállításra. Többek között látható Puccini Manon Lescaut operájából Házy Erzsébet híres aranykosztümje is.

Klemen Terézia, a kiállítás kurátora, a Házy Erzsébetről szóló első életrajzi könyv szerzője köszöntőjében úgy fogalmazott, az operairodalom kiemelkedő egyénisége volt Házy Erzsébet, aki 55 teltházas főszerepet játszott a budapesti Operaházban. Ezen kívül számtalan operettprimadonna szerepet is eljátszott,és 14 filmben szerepelt elismert színésznőként. Túlhajszolt élete vezethetett a felvidéki származású, szülőföldjéről elűzött díva korai halálához, jegyezte meg.

Az ünnepi megnyitón Tímár Tímea, a 2021-es Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny fődíjasa énekelt, akit zongorán Marczi Mariann zongoraművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa kísért. A megnyitó végén az érdeklődők megtekinthették a Házy Erzsébet szerepeiből készített rövidfilmet.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »