Komárom legeredményesebb diákjait díjazták ma

Komárom legeredményesebb diákjait díjazták ma

Három év kényszerszünet után ma ismét ünnepélyes keretek között díjazták a Komáromban működő iskolák legeredményesebb diákjait a 2021/2022-es tanév végén. A Tiszti pavilon dísztermében Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč alpolgármester fogadták a tanulókat és adták át az emléklapokat a negyven legeredményesebb diáknak.

A diákok járási, kerületi, országos és több esetben nemzetközi szinten is képviselték iskolájukat és Komáromot, szorgalmukkal, magatartásukkal példát mutatva kortársaiknak – hangzott el az eseményen, melyen Keszegh Béla kiemelte, a diákok jó hírét viszik Komárom városának szerte a világban és országosan.

– mondta, egyúttal megköszönve a felkészítő pedagógusok munkáját is.

Ondrej Gajdáč alpolgármester őszinte örömét fejezte ki, amiért három év után újra díjazhatják a legeredményesebb diákokat, hiszen, mint mondta, a világjárvány idején sajnos a tehetséges diákok nem tudtak kellőképpen kibontakozni. „A tehetség azonban még nem elég. Ahhoz, hogy sikeresek legyetek, nagyon sok szorgalom, kitartás és a megfelelő feltételek megléte is szükséges” – fogalmazott.

Az emléklapok mellett a várostól mindegyikük kapott csokoládét és egy, a városban lévő és a fiatalok körében igen közkedvelt gyorsétterembe szóló étkezési utalványt is.

A 2021/2022-es tanév legsikeresebb általános iskolás diákjai közül díjazott lett Majer Jázmin, Eliáš Simon és Kósa Anna, akik az Eötvös Utcai MTNY Alapiskola tanulói. A Rozmaring Utcai Alapiskola három diákja, Zina Andruškó, Tamara Ďuríková és Ela Fazekašová kapott elismerést.

Hírdetés

A Jókai Mór Alapiskola tanulói közül a legeredményesebb Svoboda Anna Sophia, Kajtor Kyra és Mészáros Huba lettek. A Határőr Utcai Alapiskolából Alex Kis, Bianka Červená és Nikoleta Juhászová részesültek elismerésben.

A Munka Utcai MTNY Alapiskola kitüntetett diákjai: Saleh Alex Kirolus, Szabó András és Púchovská Lea. A Komenský Utcai Alapiskolából Lara Keller, Lucia Obuchová és Adam Balogh kaptak elismerést. A Marianum Egyházi Iskolaközpontból Földes Gergő, Végh Tímea és Molnár Márton vehette át az emléklapot. A Kassai Utcai Speciális MTNY Alapiskola diákja, Broškovič Anna szintén elismerésben részesült.

A középiskolások közül a Selye János Gimnázium négy diákját tüntették ki: Ďurčovič Ádámot, Mészáros Ádámot, Senkulič Dézit és Slezák Dórát. A Ľ. J. Šulek Gimnázium diákjai közül Lujza Tóthová, Petra Pónyová és Tamara Fótiová vehették át a legeredményesebb diákoknak járó elismerést.

Antal Bence, Rajkovics András Péter, Závoczki Attila és Dávid Barič a Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola diákjaiként részesültek az elismerésben. A Műszaki Szakközépiskolából Balogh Bencét díjazták. A Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola diákjai közül a legeredményesebb Asztalošová Klaudia, Molnárová Dominika és Goljanová Stella lettek. A Művészeti Alapiskola három diákja, Bukor Emőke Zsuzsanna, Lara Keller és Ema Jakubašeková vehették át az emléklapot.

A Harsányi Alap díjazottai: Eliáš Simon, Tamara Ďuríková, Svoboda Anna Sophia, Alex Kis, Saleh Alex Kirolus, Lara Keller, Végh Tímea, Broškovič Anna, Slezák Dóra, Lujza Tóthová, Dávid Barič és Goljanová Stella.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »