Komárom ellen búcsúzott a Slovnaft Kupából a DAC

Komárom ellen búcsúzott a Slovnaft Kupából a DAC

A Slovnaft Cup harmadik fordulójában a másodosztályban harmadik helyen álló komáromi KFC fogadta az élvonalbeli DAC csapatát. A KFC mestere, Radványi Miklós több helyen is változtatott csapatán a szokásoshoz képest, a dunaszerdahelyiek viszont szinte az alapcsapatukkal vágtak neki a mérkőzésnek.

Radványi Miklós a mérkőzés előtt az MTVA-nak nyilatkozva elmondta, tisztában van vele, hogy a Dunaszerdahely az esélyesebb csapat, azonban meg szeretné nehezíteni a dolgukat.

Az első félidőben nem alakultak ki jelentősebb helyzetek, a csapatok óvatosan játszottak. A szünetben hármat is cseréltek a csapatok, kettőt a hazaiak, egyet pedig a DAC. Nem sokkal a második félidő kezdete után két DAC-játékos, Fábry és Nije összefejeltek. Mindketten megsérültek, utóbbi annyira súlyosan, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Hírdetés

Egy óra eltelte után emberelőnybe került a DAC, Horodníkot állította ki a játékvezető, azonban nem sokkal az eset után kis híján vezetéshez jutott a KFC. A 78. percben Német Tamás a pálya közepéről találta el a felső lécet. A rendes játékidő végül döntetlennel ért véget. A hosszabbításban mintha a DAC felé lejtett volna a pálya, gól azonban ekkor sem született.

A tizenegyespárbajban elsőként Hahn lőtt kapura, a komáromi Chmiel viszont szépen védett. Az utolsó körig nem hibáztak a játékosok, amikor a sárga-kékek csapatkapitányának, Davis-nak kellett berúgnia a büntetőt. A dunaszerdahelyi játékos a rúgás pillanatában megcsúszott, a KFC kapusa ismét védett, így az utolsó komáromi rúgó már el sem végezte a tizenegyest.

KFC-DAC 0:0, tizenegyesekkel 4:3.

(LB/Felvidék.ma/Felvidéksport/MTVA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »