Kolozsvári alpinista jutott fel a 8156 méteres Manaszlura

Kolozsvári alpinista jutott fel a 8156 méteres Manaszlura

Kolozsvári hegymászó jutott fel a Himalájában található, 8156 méter magas Manaszlura, a Föld nyolcadik legmagasabb csúcsára a hétvégén.

14188444_1611584379140189_3599084993145491518_o_b

Vasile Cipcigan (képünkön), a Salvaspeo Kolozs megyei hegyimentő-szolgálat egyik egységének a vezetője egy újságíróval, Titus Crăciunnal együtt indult útnak. Az újságíró azért vett részt vesz az expedícióban, hogy népszerűsítse az alpinizmust. Vasile Cipcigan elutazás előtt közölte, a csúcsra való feljutás utolsó fázisa 8–12 órát vehet igénybe, a visszaút pedig négyet.

A hegymászó, hegyimentős a Hét lépés a világ tetején elnevezésű projekt kezdeményezője, ennek keretében mostanig négy jelentős hegycsúcsot mászott meg: Európa legmagasabbját, az 5642 méter magas Elbruszt, a 6194 méter magas McKinley-t, az Egyesült Államok legmagasabb csúcsát, a dél-amerikai, 6960 méteres Aconcaguát, valamint az 5895 méteres afrikai Kilimandzsárót. Cipcigan a kínai Khan Tengri hegyet megmászó expedícióban is részt vett 2008-ban, társkezdeményezője és résztvevője volt a Manaszlu Román Expedíció 2013 projektnek is.

A Kutang néven is ismert Manaszlu csúcsának neve a Dél-Ázsiában használt szanszkrit nyelv manaszla szavából származik, amelynek jelentése a lélek hegye. A hegycsúcsot legelőször 1965. május 9-én mászta meg két japán alpinista, Yuko Maki és Tashio Imanishi, valamint a nepáli Gyalzen Norbu. A temesvári Horea Colibășanu első romániaiként mászta meg a Manaszlut 2006-ban.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »