Kollár szerdáig adott ultimátumot, Remišovának is eleget lett

Kollár szerdáig adott ultimátumot, Remišovának is eleget lett

„Szerdáig le kell zárni. Elég volt, betelt a pohár” – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke az elhúzódó kormányválsággal kapcsolatban  a TA3 vasárnapi műsorában.

Kollár szerint amennyiben szerdáig sem születik döntés, elkerülhetetlenné válik az előrehozott választások megtartása. A kormányválság kapcsán az a meglátása, hogy a feleknek nem szabadna úgy tenniük, mintha az emberekért harcolnának, holott valójában a vita csak a posztokról szól.

Mint kifejtette, korrekt lépésnek tartja, hogy a kormányfő csak azután jelenti be lemondását, miután döntés született az utódja személyét illetően. „A kormányfő bukásával az egész kormány bukik. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az államfő egyetért az új miniszterelnök kinevezésével” – mondta. Hozzátette: azt is meg kell vitatniuk, hogy változás esetén milyen lesz a kormány új összetétele. A kérdésre, vajon lát-e esélyt arra, hogy a kormányfői poszton nem történik változás, azt felelte, ha ő lenne a miniszterelnök, meg tudná mondani.

A műsor másik vendége, Peter Pellegrini (Hlas) szerint Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő épp Kollár miatt tehet meg bármit. „Csodálkozom a házelnökön, hogy ő az utolsó, aki még hatalmon tartja ezt az urat” – jelentette ki Pellegrini, aki azt várta, Kollár ma bejelenti a kormányválságot lezáró egyezséget.

Hírdetés

Pellegrini arról is beszélt, örülne, ha az egyezség részeként elfogadnák a Sme rodina által támasztott követeléseket, így a végrehajtások lezárását, valamint az anyagi szükséghelyzetben lévők emberek megsegítését. A Hlas elnöke úgy véli, Matovič nem mond le, és a kormányzást hárompárti koalícióban folytatják. Kollár azt válaszolta, a Za ľudí a kormányfő távozását követeli, Pellegrini felételezései pedig nem helytállóak.

Kollár elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben közösen kormányozzanak a Hlas párttal. Válaszul Pellegrini kijelentette, ők is el tudják képzelni a Sme rodinával közös kormányzást.

Remišová szerint a kormányválságot nem lehet tovább húzni. Mint állítja, az utolsó pillanatig harcolt a koalíció megmaradása érdekében. „Mindent megtettem azért, hogy elérjük a céljainkat, hiszen a kormányválságot nem a televíziós vitaműsorokban, hanem a koalíción belüli tárgyalásokon kell megoldani” – írta, hozzátéve, reméli, hogy ebben a másik három párt is egyetért vele, a kormányfő pedig mielőbb bemutatja majd az új kormányra tett javaslatot az államfőnek.

Remišová pozitívumként megemlítette, hogy a Smer 12 éves kormányzását követően ez az első kormány, amely újra szabad kezet adott a rendőrségnek. „A koalíció megtartását talán ezért is viselem a szívemen jobban, mint a többiek” – hangsúlyozta. Hozzátette: amennyiben előrehozott választásokra kerülne sor, nagy valószínűséggel elkerülhetetlen lenne a Smer ismételt hatalomra lépése.

(NZS/Felvidék.ma/TA3/Denník N)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »