Kollár: A parlament bejárta előtti tüntetés fatális hiba a rendőrség részéről

Kollár: A parlament bejárta előtti tüntetés fatális hiba a rendőrség részéről

Az, hogy a tüntető tömeg a parlament bejáratáig jutott, fatális hiba volt a rendőrség, illetve Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány részéről, közölte Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a TASR hírügynökséggel. Egyúttal megerősítette, hogy a tüntetés során egy rendőrnő megsérült, és hogy a tüntetők ellen könnygázt vetettek be.

Mint elmondta, a parlament tárgyalni fog, bár a tüntetők miatt sem a képviselők, sem az újságírók nem jutottak be az épületbe. Egyúttal a rendőrség fellépését is bírálta. Ha biztosították volna a kordonokat, és a tüntetés legalább a parlament épületétől 50 méter távolságra zajlott volna, nem állt volna elő ez a kritikus helyzet.

„Azok az emberek természetesen harcolnak valami ellen. Ez nem azt jelenti, hogy gumibotot vagy vízágyút, esetleg könnygázt kell bevetni ellenük. Ha a rendőrök megbirkóztak volna a helyzettel, és lettek volna kordonok, akkor semmi ilyesmi nem következik be” – közölte.

Hírdetés

Mint elmondta, a tüntetések eddig mindig kulturáltan zajlottak, pénteken azonban kicsúszott a kezükből a helyzet irányítása. Ezért rá fog kérdezni a rendőrfőnöknél, hogy hogyan történhetett ez. „Elképzelhetetlen, hogy idáig fajuljanak a dolgok” – közölte, hozzátéve, hogy Kovaříkot fogja felelősségre vonni mindenért, ami történt”.

Több száz elégedetlen polgár gyűlt össze pénteken a parlament épülete előtt, akik a kormány intézkedései ellen tüntetnek. Azt akarják, hogy a parlament ne fogadja el azt a törvénymódosítást, amely szerint a járványellenes intézkedések elfogadása során figyelembe vennék a digitális Covid-igazolványt. A tüntetők elutasítják a Covid-19 elleni védőoltást. Az ellenzéki ĽSNS és a Smer-SD is a támogatásáról biztosította a tiltakozást.

(Felvidék.ma/TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »