Kollár: a Hlas párt soraiban ugyanazok a smeresek vannak, akik 20 évig basáskodtak az országban

Kollár: a Hlas párt soraiban ugyanazok a smeresek vannak, akik 20 évig basáskodtak az országban

Amennyiben úgy döntenék, hogy távozom a Sme rodina mozgalom éléről, úgy vélem, Milan Krajniak vehetné át a helyemet, közölte a SITA hírügynökségnek nyilatkozva Boris Kollár házelnök.

A Sme rodina vezetője egyúttal kijelentette, hogy senkit nem zár ki a lehetséges együttműködésből. „Természetesen kifogásaink vannak a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben, ugyanakkor például a Hlas-SD a Smerből távozott tagokból tevődik össze. Ne tegyünk úgy, mintha új emberekről lenne szó, hiszen ők ugyanazok a smeresek, akik 20 évig basáskodtak itt“ – vélekedett Kollár.

Hírdetés

A SITA hírügynökség kérdésére, hogy az együttműködésből nem zárja-e ki Kotlebáék Ľudová strana Naše Slovensko (ĽSNS) pártját, azt válaszolta, hogy amennyiben Kotlebáék nem birkóznak meg a holokauszttal kapcsolatos problémáikkal és nem hagynak fel Jozef Tiso magasztalásával, akkor a Sme rodina mozgalom nagyon nehezen tartja elképzelhetőnek a velük való együttműködést.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »