Kolíková javaslata a bűncselekmények közé sorolná az álhírterjesztést

Kolíková javaslata a bűncselekmények közé sorolná az álhírterjesztést

Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter számos módosítást tartalmazó javaslatcsomagot jelentett be a Büntetőtörvénykönyv kapcsán. Az egyik nagy feltűnést keltő javaslat bűncselekményként kezelné az életet és egészséget veszélyeztető álhírek terjesztését. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy rendkívüli állapot idején egy ilyen bűncselekményért akár 10 évet is kaphatna a tettes. A módosítás ezen kívül kibővítené a bűncselekmények indítékainak listáját a “a lakosság bizonyos csoportjaival szembeni, hivatásuk, szakmájuk vagy munkakörük miatti gyűlölet” kategóriájával. Ha a törvényalkotás sikerrel zárul, akkor a módosítás 2022 nyarától lenne hatályos.

Az igazságügyi minisztérium a járványhelyzet kapcsán tapasztalt esetekre is reagál javaslatokkal.

“Hamis információkat terjesztenek a pandémiáról vagy az oltásról, és ezek az információk veszélybe sodorhatják az emberek életét és egészségét”

érvelt Kolíková. Ugyanakkor azt is elmondta, ahhoz, hogy valakit elítéljenek egy ilyen bűncselekményért, egyértelműen bizonyíthatónak kell lennie, hogy az állítása nyilvánvalóan hazugság, és körültekintően ki kell vizsgálni azt is, milyen indítékok vezérelték tette elkövetésekor.

A miniszter példaként a vakcinákba rejtett mikrochipek elméletét hozta fel példaként.

Az emberek egészségét és életét veszélyeztető álhírek terjesztéséért börtönbüntetésre is ítélhetik az elkövetőt:

“Bűncselekménynek minősül az olyan hamis információ tudatos kreálása vagy terjesztése, amely alkalmas arra, hogy legalább a lakosság egy bizonyos körében vagy az ország adott helyén nyugtalanságot kelt, vagy veszélybe sodorja  az emberek életét és egészségét az olyan nagy horderejű döntéseik befolyásával, amely össztársadalmi jelentőségűek”

magyarázta Kolíková.

A javaslatcsomag nem titkolt szándéka, hogy nagyobb védelmet biztosítson azoknak a csoportoknak, akik a járvány idején fokozott támadásoknak voltak kitéve. Ilyenek voltak az orvosok és nővérek, az újságírók, de akár az elárusítók is (lásd a pöstyéni esetet).

“Korábban a tanúi lehettünk több támadásnak is a mentősök, orvosok ellen, sőt, a múltban a tanárok ellen is”

Hírdetés

mondta Kolíková. Az ilyen indíték súlyosbító körülmény lenne a büntetés kiszabásánál. A javaslat beépítené a Büntetőtörvénykönyvbe a hivatással vagy munkával kapcsolatos gyűlöletbeszéd bűncselekményét.

Módosulhat a választási korrupcióra vonatkozó rész is

A csomag tartalmazza a Btk. nemi erőszakra vonatkozó részének szigorítását is. Kolíková ezt úgy írta körül:

“Az a cél, hogy a szexuális érintkezés minden esetben önkéntes legyen, a törvény jelenlegi koncepciója azonban véleményünk szerint nem felel meg ennek a feltételnek”

fogalmazott. Olyan javaslatot dolgozott ki, amely szerint minden szexuális érintkezés, amely nem legalább az egyik fél részéről nem önkéntes alapon történik, bűncselekménynek minősüljön.

Kolíková szigorítaná a választási korrupcióról szóló törvényt is, javaslata szerint azt is büntetőeljárás alá lehetne vonni, aki azért fogad el pénzt, hogy “biztosítsa nagyobb mennyiségű szavazópolgár támogatását egy adott jelölt javára”.

Változhat a drogtörvény

Régóta vita tárgya a Btk. droggal kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó szabályozása. Konkrétan arról van szó, hogy egy marihuánával élő személy ugyanolyan súlyos büntetést kaphat, mint az, aki azt terjeszti, termeszti és értékesíti. Vagyis az ügy súlyosságának megállapításánál a törvény nem veszi figyelembe a mennyiséget és a szándékot.

Kolíková olyan módosítást javasol, amely különbséget tenne fogyasztó és nagy tételben terjesztő között. Leszögezte ugyanakkor, hogy szó sincs semmilyen drog dekriminalizációjáról, így minden illegális drog birtoklása, legyen az bármilyen kis tétel, bűncselekménynek számít majd. A különbség a mennyiségek megítélésében lenne. A módosítás a törvényben meghatározná minden egyes nem legális drog esetében a mennyiséghatárt, amely felett már nyilvánvalóan nem saját fogyasztásról, hanem terjesztésről van szó.

A javaslat ugyanakkor meg akarja különböztetni a marihuánát a többi drogtól. Kolíkovának nem tetszik, hogy akár 1 gramm birtoklásáért is súlyos börtönbüntetés róható ki. A jelenlegi gyakorlat helyett alternatív büntetést vezetne be.

“A javaslat célja, hogy minimalizálja a fiatalkorú elkövetők társadalmi érvényesülésére gyakorolt negatív hatását, amit többek között a több éves büntetett előélet  okozhat”

mondta a miniszter.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »