Kőkemény bosszút álltak a pilóta haláláért a szíriai „mérsékelt terroristákon"

Szíriai aktivisták közlése szerint legalább 25 ember halt meg szombaton a kormányerők egy Damaszkusz közeli város ellen végrehajtott légicsapásaiban, egy lázadók által ellenőrzött térségben, ahol az iszlamista felkelők előzőleg elfogták és megölték a légierő egyik pilótáját.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A Helyi Koordinációs Bizottságok elnevezésű aktivista hálózat hét egészségügyi dolgozót számolt meg a Dzsairud városára mért megtorló légicsapások halálos áldozatai között. Közlésük szerint a harci gépek legalább negyven bevetésben támadták a szíriai fővárostól 60 kilométerre északra lévő települést.

A bombázások az AFP francia hírügynökség jelentése szerint véget vetettek a Kalamun régióbeli hegyvidéki városban két éve érvényben lévő fegyverszünetnek.

A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 31-re tette a szombati bombázások és tüzérségi csapások halálos áldozatainak számát, hozzátéve, hogy további több tucatnyian megsebesültek.

Előző nap a szíriai hadsereg azzal vádolta meg a Dzsais al-Iszlám nevű felkelő szervezetet, hogy egyik pilótáját, aki Dzsairud közelében műszaki okok miatt lezuhant gépével, a lázadók foglyul ejtették, majd megölték.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »