Kocsis Máté parlamentarizmusa: a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd sem dönthet a Médiatanács tagjairól

Kocsis Máté parlamentarizmusa: a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd sem dönthet a Médiatanács tagjairól

„A jelölőbizottság tagjai minden szavazás során az őket jelölő országgyűlési képviselőcsoport létszámának megfelelő mértékű szavazattal rendelkeznek.”

Ugye, milyen demokratikusan hangzik? Eleddig ez a szempont is számított a Médiatanács tagjainak megválasztásakor, viszont Kocsis Máté javaslata értelmében ez a jogszabály is hatályát vesztheti – amennyiben azt elfogadja a parlament kormánypárti többsége. 

Beszámoltunk arról, hogy Kocsis Máté és Simicskó István tegnap este javaslatokat nyújtott be az Országgyűlésről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítása érdekében. Többek között ebben csökkentik az ellenzéki frakciók működésének állami támogatását is. 

Ugyanakkor a Fidesz frakcióvezetője úgy érezte, pont most jött el az ideje a Médiatanács körüli esetleges viták elsimításához is, és megváltoztatta „A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról” szóló törvényt, annak is azt a passzusát, amely a Médiatanács tagjainak megválasztásával foglalkozott. 

A vonatkozó törvény 124. paragrafusának 3. bekezdése így szólt (kiemelés tőlem):

„A Médiatanács tagjaira

a) legfeljebb hatvan, de legkésőbb harminc nappal a tagok megbízatása időtartamának letelte előtt,

Hírdetés

b) az a) ponton kívüli esetekben a megbízatás megszűnéséről való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül,

az országgyűlési képviselőcsoportok egy-egy tagjából álló eseti bizottság (a továbbiakban: jelölőbizottság) egyhangú szavazással tesz javaslatot.”

Kocsis Máté ennek az egyenlősdinek vetett véget. 

Mostantól a Médiatanács, valamint a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagjaira

„az Országgyűlés kulturális kérdésekkel foglalkozó állandó bizottsága tesz javaslatot.” 

Ez nem más, mint az Országgyűlés Kulturális bizottsága, amelyet a fideszes Pósán László vezet. Tizennyolc tagja van, abból tizenkettő kormánypárti, kettő-kettő momentumos és MSZP-s, illetve egy-egy DK-s és mihazánkos.

A Jobbik, a Párbeszéd, az LMP egyébként így bele sem szólhat a Médiatanács tagjainak kiválasztásába. 

Ezzel együtt öt bekezdést is kitörölnek a jelenlegi szabályokból. Ezek egyrészt arra vonatkoztak, mi történik akkor, ha a pártoknak nem sikerül megegyeznie a Médiatanács, valamint a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjairól (most már ezzel nem lesz gond, hiszen biztosított a Fidesz túlsúly), másrészt a fentebb már idézett kitétel is a múltté, amely biztosította, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok kapnak szavazati jogot a két testület tagjainak kiválasztásában, így közszolgálati média feletti – látszólagos – kontrollban is részt vehettek. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »