Kockázatosak a nem működő kamerák

Felülvizsgálják, mi az oka annak, hogy a hármas metró vonalán kizárólag Kőbánya-Kispest állomáson rögzítenek felvételt a biztonsági kamerák – legalábbis ezt mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a csütörtöki kormányinfón beszélt munkatársunk azon kérdésére, nem jelent-e nemzetbiztonsági szempontból kockázatot, hogy a legnagyobb forgalmú metróvonalon mindössze egyetlen megállónál készülnek visszanézhető felvételek. Lázár felvetésünkre – miszerint III-as fokozatú terrorkészültség esetén ez megengedhető-e – először humorizálni próbált, mondván, a jelenlegi helyzet nyilván örömhír azoknak, akik nem szeretik, ha kamerázzák őket. A miniszter aztán hozzátette: a „nagy közlekedési cégek terrorvédelme és merénylet elleni védelme kiemelt nemzetbiztonsági feladat”.

Lapunk beszámolt egy nő esetéről, akitől a Ferenciek terénél a peronról a kocsiba benyúlva, az ajtók záródásakor ragadták el a telefonját. Az áldozat azt a tájékoztatást kapta, hogy az elkövetőről nem készült felvétel, mivel a biztonsági kamerák nem rögzítenek semmit. Ezt a BKV Zrt. is megerősítette, nyomatékosítva, hogy az M2-es és M4-es metró vonalán a teljes szakaszon készülnek visszanézhető képsorok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »