Koalíciós válság Romániában egy fejlesztési program miatt

Koalíciós válságot okozott Romániában egy a román költségvetésre támaszkodó nagyszabású fejlesztési program, melyet Florin Citu miniszterelnök sürgősségi kormányrendelettel próbált elfogadtatni szerdán.

Az Anghel Salignyról elnevezett 50 milliárd lejes keretösszegű (3500 milliárd forint) fejlesztési program keretében – a tervezet szerint – a helyi önkormányzatok számára nyújtana támogatást a kormány a víz-, gáz-, és szennyvíz hálózataik kiépítésére vagy fejlesztésére, és közútjaik javítására. A programot koalíciós megegyezés nélkül a napirendet kiegészítve próbálta a szerda délelőtti kormányülésen elfogadtatni a miniszterelnök. Ekkor azonban a koalíció második erejének számító USR PLUS pártszövetség ellenállása miatt ez nem sikerült, és fel kellett függeszteni a kormányülést.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadása nyomán létrejött USR PLUS szövetség korábban egy – a bírákkal és ügyészekkel kapcsolatos – másik kényes ügy általa javasolt megoldásához kötötte a fejlesztési program elfogadását. A pártszövetség a szerda reggeli kormányülés után azzal magyarázta a Saligny fejlesztési programmal szembeni ellenkezését, hogy a pártszövetséget képviselő Stelian Ion igazságügy-miniszter a kormányrendelet-tervezetnek csak egy másolatát kapta meg, így nem láttamozhatta a dokumentumot.

A délelőtti felfüggesztett kormányülés után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Florin Citu miniszterelnök újabb kormányülést hívott össze szerda estére, és biztosította a közvéleményt, hogy a fejlesztési programot még szerdán elfogadja a kabinet. Egy órával a kormányülés kitűzött időpontja előtt azonban az USR PLUS szövetség bejelentette, hogy miniszterei nem vesznek részt a kormányülésen. A pártszövetség egyben kezdeményezte a koalíciós pártok elnökeiből álló tanács csütörtöki összehívását.

Hírdetés

Az esti kormányülésre csak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miniszterei gyűltek össze a kormánypalotába. Az USR PLUS miniszterei által vezetett tárcáktól a miniszterelnök hívására a PNL által jelölt államtitkárok jelentek meg. A kormány végül nem döntött az Anghel Saligny fejlesztési program elindításáról. A döntést egy későbbi időpontra halasztotta.

A meghiúsult kormányülés után Florin Citu miniszterelnök bejelentette, hogy Stelian Ion igazságügy-miniszter leváltását kezdeményezte, és az erre vonatkozó kérést elküldte Klaus Iohannis államfőnek.

„Nem fogadok el Románia kormányában olyan minisztereket, akik szembefordulnak Románia modernizálásával” – jelentette ki rövid televíziós nyilatkozatában a kormányfő.

Dan Barna miniszterelnök-helyettes, az USR PLUS társelnöke az egyik közösségi portálon reagált az igazságügy-miniszter leváltására. Úgy vélte: a miniszterelnök cinikusan és rosszindulatúan becsapja a választókat, ezért Florin Citunak mennie kell a kormány éléről. Az USR PLUS másik társelnöke Dacian Ciolos szintén egy közösségi portálon úgy vélekedett, hogy ez már nem egy koalíciós kormány.

Klaus Iohannis a két szerdai kormányülés közötti televíziós beszédében felelősségükre figyelmeztette a politikusokat. „Kiegyensúlyozottságra, megfontoltságra és a párbeszédre való nyitottságra szólítom fel a teljes politikai osztályt, a parlament és a kormány tagjait” – fogalmazott az államfő. Hozzátette: egyetlen politikai vezetőnek sem kellene elfelejtenie, hogy a hatalmat az ország polgárai érdekében kell gyakorolni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »