Knoch Viktor immár hivatalból háboroghat

Knoch Viktor immár hivatalból háboroghat

Huszonnyolc évesen már a negyedik olimpiájára készül. Torinóban meglepetés volt az 5. helye, most viszont jó előre ki meri mondani, éremmel szeretne hazajönni. A magyar shorttrack-váltó legtapasztaltabb tagjával, Knoch Viktorral beszélgettünk.

Tapasztalt olimpikonként milyen érzésekkel és célokkal várja a pjongcsangi játékokat?

Kicsit döcögősebb volt a kijutásunk, mint terveztük, de a céljaink nem változtak. A váltóval szeretnénk továbbjutni az elődöntőből, érmekért harcolni, megpróbálni megnyerni. Jó érzés, hogy egy olimpia előtt ilyesmiről beszélhetünk, korábban ez nem volt így. Ilyen esélyekkel azért sokkal érdekesebb lesz kiutazni.

Dél-Koreában a short track az egyik fő sikersportág. Milyen hangulat várható a versenyeken?

Ott a Világkupa-versenyek is majdnem telt házasak, úgyhogy azt gondolom, az olimpián a csillárról is csüngeni fognak az emberek. Ott a rövid pályás gyorskorcsolya nemzeti sportnak számít. A teli stadionokhoz hozzá vagyunk szokva, megbirkóztunk vele. Tavaly egyébként a pjongcsangi Világkupán győzni tudtunk a váltóval, most is szeretnénk hasonlóan jól szerepelni.

Ezek szerint a környezet már nem ismeretlen számukra.

Minden olimpiai helyszínnek van egy próbaversenye, a pjongcsangi létesítményé épp a tavalyi Világkupa volt. S mivel az jól sikerült, örülünk, hogy ugyanoda megyünk vissza.

Milyen volt a csarnok felszereltsége és a jég?

A jéggel nem volt gond, viszont elég hideg volt az öltözőben és a hátsó folyosókon, ahol mi közlekedtünk. Versenyzőként ez nem volt ideális, de akkor még azért eléggé félkész állapotban volt a stadion, vakolták a falakat, nem volt berendezve. Gondolom, most már jobb lesz a háttér.

A közelmúltban az egyik közösségi oldalon számolt be arról, hogy a Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) sportolói bizottságának tagjaként sikerült hozzájárulnia ahhoz, hogy biztonságosabb szivacsrendszereket használjanak a versenyeken. Miről van szó pontosan?

Eddig nem volt szabályozva, hogy milyen palánkrendszernek kell körülvennie a pályát. A szivacs mérete meg volt szabva, de semmi más nem. Ez egy hokipályán rendezett sportág, ezért a versenyeken sokszor hokipalánkot használnak. Viszont a sportág annyira felgyorsult, annyira kiélezett lett az elmúlt néhány évben, hogy nagyon sok sérülés fakad abból, hogy a versenyzők együtt esnek el, és a palánkba érkezéskor összetörik egymást. Már évek óta hozzáférhető az a rendszer, amelyben a hokipalánkot kiszedik a szivacs mögül, a szivacsok csak kordonokkal vannak összekötve, így eséskor ki tudnak mozdulni és elnyelni az ütközést. Hasonlítsuk össze, mennyire más, ha egy Forma–1-es autó egy betonfalnak megy neki, vagy ha egy gumifalat tol arrébb 5–6 méterrel – mennyivel kisebb erőhatás hat így rá. Nálunk nem az autók törnek össze, hanem a lábak meg a gerincek. Az ISU-nak szerintem már régen meg kellett volna lépnie ezt a szabálymódosítást, de szerencsére legalább most meglépték. Jobb későn, mint soha. A következő szezontól így a Világkupákon, Eb-ken, vb-ken, olimpiákon már csak a biztonságos szivacsrendszert szabad használni.

Az ISU egyike azon kevés szervezetnek, amely csak most alapított sportolói bizottságot, az elmúlt szezonban voltak az első választások. Miért csak most került erre sor?

Azt gondolom, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is egyre inkább szorgalmazza, hogy minél több sportági szervezetnek legyen sportolói bizottsága. Az ISU-ban másfél éve elnökváltás volt, Ottavio Cinquanta helyére Jan Dijkema került, aki nyitott volt erre.

Hírdetés

Önt mi motiválta arra, hogy elinduljon a választásokon?

Mindig is nagy kritikusa voltam az ISU-nak, a döntéseknek vagy a döntések hiányának. Elég sokat háborogtam. Amikor kiírták ezt a bizottságot, azt gondoltam, ez számomra testhezálló. Ugyanazt csinálhatom, amit eddig, csak immár hivatalos szerepkörben tudok háborogni, olyan embereknek, akik változtatni is tudnak dolgokon, és én magam is tehetek a változásért.

Milyen ügyekben szólalt már fel eddig?

A biztonság volt a legsürgetőbb kérdés, ez volt a legfontosabb, hogy itt változás legyen. Ezt már több irányból is sürgették, edzők, sportolók, csapatvezetők kampányoltak érte évek óta. Nem vagyok annyira hiú, hogy azt gondoljam, csak az én érdemem a módosítás. Ezen kívül még a bírókkal akadnak gondjaink, kicsit amatőr az egész rendszer. Ez az első év, hogy kapnak pénzt a tevékenységükért, pedig elég sok munkájuk van benne. Remélem, ez jövőre még inkább elindul a profi irányba, és ez jobb bírókat, konzekvensebb döntéseket hozhat a közeljövőben.

Ha az ISU kapcsán szóba kerülnek a bírók, az emberek automatikusan inkább a műkorcsolyára és a jégtáncra gondolnak, pedig a short trackben is van rengeteg véleményes döntés. Láthattuk ezt a legutóbbi Világkupa-futamon is, ahol a magyar váltót kizárták az elődöntőben, és hiába nyújtottak be óvást a döntés ellen, a kizárás érvényben maradt. Versenyzőként hogyan élik meg az ilyen helyzeteket?

Amikor nem az olimpiáról van szó, vagy esetleg egy vb- vagy Eb-döntőről, akkor azért hozzá vagyunk szokva. De ilyen kiélezett helyzetekben megviseli az embert, hogy ennyire a fejünk fölött tudnak dönteni. Viszont majdnem minden sportban vannak ilyen helyzetek, ahol van kontakt, gondoljunk csak arra, akár dzsúdóban, akár birkózásban milyen balhék voltak az olimpián. De azért az olimpiai kvalifikáció utolsó hete nagyon megviselt.

Hogyan lehet a bíráskodást objektívebbé tenni? Lehet-e egyáltalán?

Százszázalékosan objektív sosem lesz, de azon lehetne javítani, hogy a bírók konzekvensen fogják fel a szabályokat, és ne az legyen, hogy a versenyző nem tudja biztosan, mit lehet és mit nem.

A magyar váltó kvótája végül az utolsó Vk-állomáson, egy olyan futamon vált biztossá, amelyen a kizárás miatt nem is indulhattak – ahhoz, hogy ott legyenek a még éppen olimpiai részvételt érő világranglista-8. helyen, azt kellett kiszurkolniuk, hogy a kazahok ne legyenek dobogósok a döntőben.

Ez volt a legnehezebb az egészben, hogy már nem tehettünk semmit az utolsó nap. Én ki sem mentem a pályára, a hotelben maradtam, mert úgy éreztem, lelkileg nem vagyok képes ezt végignézni. Interneten sem követtem a versenyt, a feleségem hívott telefonon, tőle tudtam meg, hogy kijutottunk.

A többiek ott nézték a csarnokban a futamot?

A többiek kint voltak, volt, aki nézte a versenyt, volt, aki a palánk mögé bújt, a vezetőedzőnk pedig ki is ment a csarnokból, amíg a futam tartott. Mindenki máshogy élte meg a helyzetet.

Amikor megszületett a vágyott eredmény, és a kazahok csak 5. helyen értek célba, elmentek ünnepelni?

Persze, mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, ezért eltöltöttünk egy jó hangulatú estét együtt még ott Koreában. Aztán hazajöttünk, és újra elkezdtünk edzeni, itthon már nem sok időnk van bulizni.

A váltóversenyeken mekkora szerepe van a taktikának? Ezen mennyit szoktak agyalni?

Váltóban elég jelentős a taktika szerepe, de igazából majdnem minden távon így van ez, az 500 métert kivéve. Ott, ha valaki elég erős, és elég jó rajtja van ahhoz, hogy rajt-cél győzelmet arasson, akkor nem sok taktika kell, de a váltó az 5000 méter, 45 kör, tehát fontos a taktika. Figyelembe kell venni, hogy ki az, aki elöl szeret lenni, ki az, aki utazni szeret, ki az, aki mondjuk a második helyen szeret verekedni a helyért, és azt tartani…

Ön melyik típusba tartozik?

Ez változó, attól is függ, kik az ellenfelek és milyen formában vagyunk. Tavaly sokszor végig vezettük a futamokat, és úgy is győztesen tudtunk kikerülni belőlük. Idén nem nagyon kerültünk előre a Világkupák folyamán, inkább a középmezőnyből próbáltunk továbbjutni, sajnos, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Meg kell nézni, hogy mi nem működött, és mit kell kijavítani az olimpián. Sokszor elmondtuk már, hogy aranyérem a célunk. Ha bejutunk a döntőbe, azzal már elégedett lennék, de igazából éremmel szeretnék hazajönni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »