Kleinheisler nevét megtanulták, Griezmannét nem

Kleinheisler nevét megtanulták, Griezmannét nem

Ritkaságszámba megy, ha a kommentátornak nem mindegy, helyesen mondja-e a sportolók nevét.

Válogatottunk Ausztria elleni Eb-mérkőzése számomra az eredményen és a magabiztos játékon túl is szolgált kellemes meglepetéssel: Hajdú B. István megjegyezte, hogy Kleinheisler László nevét s-sel kell mondani. Örömteli, hogy a kommentátor vette a fáradságot, és utánajárt a dolognak – így azok is megtudhatták, mi a helyes ejtésmód, akik nem olvasták az NSO korábban megjelent írását.

Tiszteletre méltó, ha egy televíziósnak nem mindegy, helyesen mondja-e a sportolók nevét, annál is inkább, mert a kommentátoroknak, riportereknek olykor meg kell küzdeniük a nézők ellenállásával, sőt gúnyos kritikájával. Emlékezhetünk rá, hogy a kilencvenes években Faragó Richard kapott hideget-meleget – és Faragu gúnynevet is –, amikor kiderítette, hogy a brazil Ronaldo nevét [ronaldu]-nak kell mondani. Hogy ma mennyire nem általános az ilyen alapos felkészülés, jól mutatja, hogy nap mint nap hallhatunk hibás neveket a tévében. Arra talán kevesen kapják fel a fejüket, hogy a svájciak albán származású játékosa, Xherdan Shaqiri nevét nem [dzserdan sacsíri]-nek mondják, azt viszont – szintén az egyik közvetítésből – tudhatja a magyar tévénéző, hogy a francia Antoine Griezmann [griezman]-ként, és nem [grízman]-ként használja a nevét, a kommentátorok többségétől mégis az utóbbi változatot hallhattuk. Kleinheisler jobban járt, az ő nevét az osztrák meccs óta egyre kevesebben mondják helytelenül. Remélhetőleg a későbbiekben sok országban gondot okoz majd az ejtésmód…

Egyébként meglepően széles a kommentátorok által átnevezett sportolók köre, itt csak néhány példának jut hely. Volt, aki az olasz Alberto Gilardino ejtésmódját [dzsilardínó]-ról [zsilardínó]-ra franciásította, az olaszok cserébe megkapták az argentin Javier Mascheranót, akinek nevét [maszcseránó] helyett rendre [maszkeránó]-nak mondják Magyarországon. James Rodríguez keresztnevét többször is lehetett angolos [dzsémsz] formában hallani [hamesz] helyett, és az MTK egykori holland trénere, Henk ten Cate nevét is [ten káte]-ról [ten két]-re angolosították. Természetesen az északiak sem maradnak ki a jóból: a dán Peter Schmeichelt [szmájköl] helyett németesen [smejhel]-nek nevezték, Ole Gunnar Solskjær nevét szinte mindennek hallhattuk, csak [szolsár]-nak nem, s a finn Formula 1-világbajnok Kimi Räikkönent [rájkkönen] helyett valamiért germánosan, [rejkőnen]-nek szokás ejteni mifelénk. S ha már száguldó cirkusz: a neten fellelhető bakigyűjteményekben is megörökítették, hogy Palik László állítólag [baricselló]-nak ejtette Rubens Barrichello nevét.

Persze elismerem, hogy nem mindig egyszerű az ember dolga. Önmagában az nem nyújt elég támpontot, hogy melyik ország színeiben játszik valaki. Ha például a svéd futballválogatott mérkőzésére a kommentátor csak a svéd kiejtésből készül fel, Emil Forsberg nevét helyesen, [fosberj]-nek fogja mondani. Zlatan Ibrahimovićét viszont nyilván nem svédesen, [ibrahimovik]-nak ejtjük. És még az sem segít mindig, ha utánanézünk a sportoló származásának: bár a Formula 1 ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo olasz származású, és olaszul [riccsardó] lenne az ejtés, ő maga [rikardó]-ként mutatkozik be. Vagy itt van az Eb-második francia csapatban játszó Dimitri Payet, akinek vezetéknevét kapásból [pajé]-nak mondaná mindenki, aki valaha tanult franciául, pedig itt a helyes kiejtés a [pajet]. A személynevekben nem szabad logikát keresni, úgy kell kiejteni, ahogy a viselője használja. Ahogy nyilván Weöres Sándort sem bírálhatjuk felül, hogy „milyen hülyeség, hogy [vörös]-nek kell mondani a nevét”.

De vajon felróható-e egy külföldinek, ha nem jól ejt személyneveket? Értelemszerűen nem várható el egy riportertől vagy kommentátortól, hogy több tucat nyelv sajátosságaival tisztában legyen, és emellett ismerje a különleges eseteket is, de sokkal igényesebb, alaposabb szakember benyomását kelti az, aki úgy ül mikrofon mögé, hogy az adott mérkőzésre felkészülve megtanulta vagy legalább kijegyzetelte a főszereplők nevének ejtésmódját. És ma már többnyire a külföldi kollégákat sem kell megkérdezni: a nevek nagy többségének helyes kiejtése elolvasható, meghallgatható a neten.

Természetesen az sem követelhető meg a kommentátoroktól, hogy az anyanyelvűekkel azonos módon ejtsék a neveket, de az eredetihez minél közelebbi ejtésre azért illene törekedni. Senki sem tehet szemrehányást, ha a közvetítő nem II. Erzsébet hanglejtésével és hangsúlyával ejti ki az angol hálóőr, Joe Hart nevét, de azért arra már felkapnánk a fejünket, ha [dzsó] helyett [jó]-t vagy [zsó]-t mondana. Ahogy az sem mindegy, hogy Arsène Wengert [árszen]-nek vagy magyarosan, [arzén]-nek, Louis Van Gaalt [lui fan chál]-nak vagy [luíz van gál]-nak, esetleg ezek valamely kombinációjának nevezik. És persze a svéd Kim Källström vezetéknevét sem muszáj echte svédül, selypítős s-sel mondani, de a [selsztröm] sokkal közelebb lenne az igazihoz, mint a Magyarországon érthetetlen okból berögzült [cselsztröm] forma.

Minderre persze lehet azt mondani, hogy felesleges okoskodás, és hogy úgyis mindenki tudja, kiről, miről van szó. De akik így érvelnek, vajon nem tartják-e röhejesnek – elszakadva egy mondat erejéig a focitól –, ha egy rádióműsorban a Wagner-operafesztivál helyszíneként Bayreuth helyett Bejrút hangzik el. Az sem szerencsés, ha egy kommentátor a brazil focista Mancini nevét [manszini] helyett [mancsíni]-nek ejti – az utóbbi változat egy olasz egykori labdarúgóé, edzőé, Roberto Mancinié. S valljuk be, nekünk is szimpatikusabb az a külföldi sportújságíró, aki megtiszteli Király Gábort azzal, hogy utánanéz a nevének, és [kirali] helyett az eredetivel közel megegyezően ejti. Vagy ott van Dzsudzsák Balázs, akinek nevével egy külföldi valószínűleg éppúgy nem tud mit kezdeni, ahogy az Európa-bajnok Rui Patrício a megpattanó lövéseivel, mégis: volt olyan angol közvetítés, melyben nagyon szépen mondták a nevét. Igényesség kérdése csupán, mint annyi minden a nyelvhasználatban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »